Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-07 / 6. szám

2 „HETI S Z E M L E“ (6-ik szám.) lyeket vázoltunk, három évtized óta dominálnak már ebben az ország­ban. Tisza halászta ki a szabadelvii- ség éjjeléből, s szent meggyőződése szerint mint az oligarchiának ké­nyelmes mentsvárát utódaira örök­ségbe hagyta. Saját szempontjukból véve a dolgot, jól is megyen minden. A nemzet megtörve önmegadással huzza a rárakott igát. Talán ha a nyakát tekernék kifele, akkor sem moczczan meg. Azt a nehánv embert O KJ akik eljutottak oda fel a polczra, kényelmesen kitartják a millionerek. Husz-huszonötezer forint mellékjö­vedelemre mindenik száinithat. llát nem jól megyen ez igy? . . . Meg is érdemli a huszonötöt minden magyar ember, aki őket oda segitette. Persze nem ezres bankók­ban. Ezeket ők rakják zsebre, a porcziókat meg kikapja a magyar nemis egyszer-kétszer. Változást Magyarországon ha­marjában nem lehet reméllni. A lel­ketlen ágensek felhasználják a nép politikai éretlenségét, hogy megvá­sárolhassák őket czéljaikra. Ellen­ségévé teszik a népet önnönmagá- uak. Az az istenadta paraszt nem tudja mit mivel, mikor vótumát a szabadelvű urnába bedobja és mégis megteszi. Hogyne tenné, mikor ez a legfőbb jó a kerek világon, —- igy mondja neki a nótárius, meg a szolgabiró. Aztán meg jó diurnum is jár ki érette. Persze azt nem éri fel észszel, hogy százszorosán ki fogják azt huzni az ő bőrén. Tiszta választások!.. Nálunk? . . Magyarországon ? . . . Ugyan hogy gondolhat valaki már ilyet? . .. Men­jen csak Szentesre, megmondják ott neki, mi minden tartozik e for­galomkörbe. Azok az elemek, me­lyek csak nemrégen orgiákat ültek széles e hazában, nem pusztultak ám ki. A politikai erkölcstelenséget sem lehet kigyomlálni könynyen. Fertelmes ragály az, pusziit a jellem­egyáltalában nem szabad. De még sem vagy vele egészen kibékülve, hogy ennek igy kell lennie. A középiskolában megkomolyodol. Éve­ken keresztül hordod az ismeretek országá­gában a tudományok szétszórt kévéit gar­madába, hogy majd utóbb, az élet valódi iskolájába csépelhess. Bámulod, hogy mily sok lángész ólt már előtted ’s mennyi kincset rakott le-a könyvek mohos lapjaira. Ebben az időben lelkesülsz leginkább az észért ’s tiszteled az emberi nagyságot. Még a torna- tanitódat is a halhatatlanság előszobájából látod naponkint felkelni. (Ami egyébiránt igen szép tőled.) Mikor aztán öngondolkozásra szokva, észreveszed, hogy mennyi zagyva és rend- szertelen ismeretnek mázolatlan cseréptál­jából habzsohatott veled éveken át a közép­iskolai tanitásterv, áldhatod Istenedet, hogy a felső tanintézetek mély elméjű tudósainak bölcs bolondságaira még egy kis józan eszed maradt. Mikor a költéstan műformáival megis­merkedtél, legott elragad az Írói lelkesedés árja ; felülsz a Pegazusra, nem veszed észre, ben, akárcsak a pestis az emberek között. Aztapolitikát, amelyet Széli Kál­mán képvisel, vagy jobban mondva hivatva volna képviselni, nem töri az osztrák. Uj nóta ez nekik, nem i csevegtek ilyet soha az életben a Lajtha habjai. Az a régi, az jobb, melyet eddig fújtak, hozzá van tnár szokva egész Magyarország. Miért legyen boldog? ... Hisz’ nem is kí­vánja, elég neki, ha van zabkenyér meg korpa. Sőt nem tetszik az sok­nak, nagyon soknak idebent az or­szág határai közt sem, hogy nem dúskálhatnak már abban a sok jó­ban, mit évtizedeken keresztül oly zavartalanul élveztek. Ez a két momentum lép most előtérbe. Félő, nagyon félő, hogy ! sikerülni fogaz az aktió, melyet most | a bukott gárda tagjai megindítottak. ! Hogy minden követ meg fognak mozgatni, az több mint bizonyos. S nem lehetetlen, hogy az együgyű nép lépre fog menni. Pedig Isten mentsen az olyan politikától, amely csak abban az értelemben nemzeti, hogy az osztrák a börziánerekkel meg a mi hatalmasainkkal osztozik a konczon. A liath. autonómiai kongresszus. Népünk legjava a sorompók közt. A kigöngyölt zászló szilárd kezekben büszkén leng. Öröm nézni azt. a díszes tábort, mely az országos kongresszusra összegyűlt. Poli tikai és társadalmi életünk legkiválóbb alak­jait táljuk itt. íme van mégis kath. intelli- gentia. De vájjon ez a díszes tábor komoly küzdelmet fog e kezdeni, vagy csak lovag­játékot rendez. Mondjak sokan, hogy a kormány ellenzi az autonómiát, mások azt 1 vélik, hogy a magas püspöki kar sem óhajta azt, s igy midőn a meddő szóharczot meg­vívta s a felgyűlt érzelmeknek szabad folyási adott a konkresszus az ajkak zsilipjein . . . szépen levezényli az egész tábort a kormány és a püspöki kar. Mi ezt nem hiszszük, nem tudjuk, nem akarjuk hinni. Politikai életünk egyik vezéralakja azt állította, hogy a jelen­legi kormány nem fog akadályokat gördíteni az autonómia megvalósítása elé. Ám tegyük fel, hogy ennek épen ellenkezője felel meg a valóságnak ; hogy a kormány ellene van az autonómiának. Kérdezem: nem kénysze- rithetnők e, hogy megadja nekünk, az ezer­éves magyar kath. egyház tagjainak azt, amit megadott a protestánsoknak s a gör. kel. románoknak. Vájjon nem támogatná-e a katholíku- sok jogos követelését az egész ország köz­véleménye valláskülönbség nélkül. A kormánytól tehát nincs is mit tarta­nunk. Másrészt a püspöki kar sem szolgál reá arra a gyanúsításra, hogy az egyházra nézve üdvös intézmény megvalósulása ellen dolgozik. A magyar püspöki kar traditiójá- hoz híven mindig teljesitette az egyház és a haza iránti köielmeit. Apostoli szellem hatja át a maga egészében s meleg érdek­lődéssel kiséri most és congresszus munká­latait. Ne gyötörjük tehát magunkat alapta­lan rémképekkel. Ismerjük meg a tényt, hogy a congresszus egyetértő és lelkes mun­kálkodásától függ az autonómia megvalósu­lása. Tudjuk ugyan, hogy az autonómia sok érdeket érint. Érinti a legfőbb kegyur, a püspöki kar és a kormány érdekeit, de annyi szakértelem, tudomány és jóakarat, amennyit a congresszus a maga keretei közt tart, minő érdekek jogos és méltányos követelmeit ki ne tudná elégíteni, anélkül, hogy a maga iga­zából egy hajszálat is engedne ! S a külön­böző érdekek kiegyenlítése után adjunk jo­gokat a kath. népnek is. Ha czéljaink elérésében közreműködésükre számítunk, — mondja dr. Gr/őr ffy Gyula — akkor kötelességünk nekünk olyat nyújtani, amiért azt a szolgálatot teljesítették. Nem osztjuk a 27 es bizottság ama véleményét, hogy elő­ször legyen bármilyes autonómia, aztán majd lehet az intézményt fejleszteni. Egy rosszul megalkotott autonómia csak ellenszenvet fog szülni s eltávolítja a népet még jobban a derűstől. Nagyon kívánatos, hogy a cong­resszus ne utasítsa el mereven magától a a kisebbség javaslatát. Nagyon sok életre­való eszme van abban, mely képes az egy­házi ügyek iránt a hivek érdeklődését fel­hogy a paripádat kantárszáron kell vezetni, I | mert zöld zabot eszik. Erősen pengeted a j ! fűzfára akasztott lantot. Álmaidnak téveteg 1 | képe senki más, mint. az ábrándos, kék szemű ’s aranyhaju, szöszke lányka, a kivel a táncz- j iskola próbabáljain jártad a második négyest, , melyben a pesti müveit társalgó szerint a I választott szivek szoktak találkozni. Hozzá Írod a verseidet. Erősen felteszed magadban, j hogy telbenhagyod az iskolát ’s megnősülsz, j De szerencsétlenségedre az imádottad nincs I tisztában a második négyes jelentőségével, meg nem ért, mivel a kis ártatlan még nem vitte fellebb a harisnyakötósnól. Feltűnik lomha szárnyaival első sze­relmi bánatod koromfekete éjszakája ; a csa­lódást alig tudod vérző szivedben elviselni, nem hogy tanulnál. Az évvégén szépségesen megbuktatnak ■ ’s ha eszed van, azt mondod otthonn, hogy valami tudományos kérdés felett összevesz­tél tanitóddal. Mindössze ennyi az egész. S van is e beszédednek olyan jogosultsága, mint a milyennel minden öreg az iskola első kitűnőjének szokta magát dicsekedéskép a rossz diakok előtt kiadni. Lassan-lassan gyógyulnak a sebeid ; felejteni és ismét tanulni kezdesz: az ön- gyilkosság boldogtalan gondolatja sem ki­sért már. Serényen hozzá látsz az önképzőköri munkássághoz. Azon kezded, hogy minden­kinek az orra elől elszavalod a dijat. Ma Kölcseynek fogyatkozásaira mutatsz rá, hol­nap a Széchenyi koszorúiból tépsz ki egy pár levelet ’s holnapután a Kossuth állam­bölcseletét rántod le a sárba. Nagy ember hírébe keveredői; a pajtásaid között kézirat­ban élczlapot szerkesztesz; kifigurázod az igazgatódat, a miért, ezer szerencse, hogy ki nem csapnak. Eközben rászokol a dohányzásra; mit sem tesz, hogy kóvályog tőle a fejed. Sőt egy-két éjszaka el is szökül a szülei ház­ból ; bort iszol és mulatsz, nem látszol észre venni, hogy a czigány kevesli a zsebpénze­det. Persze, otthon azt hazudod, hogy vala­melyik barátodnál vizsgálatra készültél. Végre letoszed az érettséget ; jogász lesz belőled; két kézzel szakítod a virágot. Vívsz egy-kót párbajt; ellenőrződ a báli meghívó­kat; összezörrensz ójjelenkint a rövidlátó rendőrséggel, mert nem akarja neked elhinni,

Next

/
Thumbnails
Contents