Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-07 / 45. szám
(45-ik szám.1) tét. Könnyű azt arczul verni, s ez jellemzi azon zsurnalistákat, kik a létért, vagy jobblétért való küzdelemben a ferdítés és terrorizmus revolverével hadakoznak. Nem régiben óva intette a „Heti Szemle“ az olvasó közönséget a „Magyar Szó-“nak csak csúfolható ferditési halmazaitól, s ma ismét ily értelmű sorok megjelenését kérem a Szerkesztő úrtól. Nem feltűnő dolog téves közleménjekre vonatkozó rektifikácziókat olvasni a legtekintélyesebb és komolyabb lapoknál sem; bár lelkiismeretbeli kötelesség volna egy-egy közlemény megírásakor iparkodni, hogy az igazságnak megfelelő értesülést nyújtsa. Hogy is .mondottam ? ! — lelkiismeretesség 1 . . hisz éppen ezen fordul ám meg a dolog! Mert vannak ám lapok, hol ez egy kicsit hiányzik, s úgyszólván ferdítés és az igazság arczul verése a mindennapi kenyerük. Szinte kéjelegni látszván az agyszervek működése által okozott sátáni situáczió megteremtésekor ; egyedül arra vigyázva, hogy a büntető törvény utói ne érhesse Őket. Ezeket mefisztói munkájukban megakadályozni nem lehet! Hogy egyesek ezt keserűen tapasztalták, sok rá a példa, de hogy egész osztálylyal a ferdítés fegyvereivel harczba- szállani elég vakmerősége van egyes embereknek, szomorú és elmélkedésre méltó jelenség. Ha e harczban csak sejteni is lehetne a bérmotivumokat, úgy hamarosan kész volnék Ítéletemmel, de most arról ez esetben szó nem lehet, megáll az eszem, s nem is tudom kvalifikálni azt a garázdálkodást, melyet a Pesti Hírlap hasábjain egy Tóth Béla nevű ur elkövet, kinek fékevesztett, megvadult harsogásához bevezetős zenét szerzett Kozma Andor. Ez utóbbi kinevezi a tanítóságot „tanbetyárnak“, s ékes rigmusokban nyöszörög fájdalmasan, hogy a „durva kosta had“ nem tudja megtanitani a kis fiát az üdvözítő „der-die-das-ra. No hát én ezeket az urakat nem értem 1 Nem tudom mi lelhette őket 1 Nem, mert úgy látszik nekem csak amolyan nyárs polgári eszem van. Olyan eszem, a mely nem tudja az igazságot meglelni abban az Ítéletben, a mely az olasz Cellinit, mikor ellenfelét gyilkos módra leszúrta, oly megokolással mentette fel, hogy az oly művészek mint Cellini, másképen ité- lendők meg ! kötve. Közelebb mennek s szörnyű látvány tárul szemük elé. Négy halott fekszik a szánban. Mindjárt tudták, hogy nagy baj történt. Hamar ledobták a hullákat, leoldták a lógós lovakat s felültek, hogy keressék szüleiket. Meg is találták őket, a mint tehetetlenül nyögtek segély után az árokban. Képzelhetni, mily nagy volt a szülők és gyermekek kölcsönös öröme, hogy ily különös módon megszabadultak a veszélyből. A lovak ugyanis ösztönüktől vezetve visszatértek a tanyára, midőn már senki sem hajtá őket, midőn a négy rablót a méreg megölte. A szegény öregek hosszas ápolás után felgyógyultak. A négy ló az övék lett s még a vármegyétől is kaptak jutalmat, mert négy veszélyes gonosztevőre ismert a hatóság ama négy rablóban, kiket rég óta hiába üldözött volt.“ Cs. V. dr. HETI SZEMLE“ A mi hőseink sem közönséges emberek, s úgy látszik a beszámithatóságot is másképen kell velük szemben értelmezni. Mint mondám, gyönyörűen indult a muzsika sólóban is. Majd jön Tóth Béla is kontrázandó a magánosán zengő koboznak, s megszólal a nagy bőgős: üsd a tanítót! Jó példával járandó elől ő azóta folyton üti, s hogy meddig fogja még ütni, azt előre megmondani talán Kráft Ebbing sem tudná ! A kiadott jelszó a világbéke őreinek nem igen fog ugyan sok fejtörést okozni, de annál többet a tanítóságnak, kik úgy vannak vele, mint a leggyanutlanabb utas, ha valaki azzal a jámbor kijelentéssel terem útjába : pénzt vagy életet! A hatása a Kozma Andor versének éppen ilyen volt. Váratlanul, ok nélkül hallatlan sértés! Sem előtte, sem utána semmi magyarázó jelző. Félreórt- hetlenül „tanbetyárnak“, durva kostának“ nevezve az egész tanítóság ! Alig gondolkoz- hatik fölötte, hogy mi is történt vele; jön Tóth Béla, s „üti a tanítót“, üti ádáz dühvei. Segéd csapatai is vannak már : Erdős Adolf tanonczai Tóth Bélát vallják tanítójuknak, ők nem 'Erdőstől, de tőle akarnak tanulni, s Erdős kénytelen a tantermet oda hagyni. Az elemista kis lányok közt is akadt már, ki felfogta a Tóth bácsi tanainak fontosságát, s kijelentette: „nekem a tanitó- néni nem parancsol“ ! A napilapok egy ér- telmüleg konstatálják, hogy Tóth Béla egészen uj tant hirdet, a melytől az elsőséget és egyedül állóságot nem szívesen vitatnák el, s a mely tannak legfőbb és egyedüli tétele : a tanítványnak joga van megütni tanítóját! Hogy azonban ez a tan egy másik és nem kevésbé fontos tétellel lesz kibővítve, az az eddigiek után biztosra vehető. E tétel meg így fog az ő erkölcs és jog tanában hangzani/ A gyermeknek joga van szülőjét megütni ! Mert hisz, mint ő megokolja, a gyermek születésével hozza magával mindama jogot, a mely az embert megilleti. S ha egyik embernek joga van a másikat megütni, úgy annak joga van visszaütni! Miután pedig Tóth Béla a jogok fogalmát illetőleg oly tanulságos tanítást adott a tanítóságnak, éppen a jog, egyenlőség elvénél fogva apraja-nagyja összegyűlt, hogy Tóth Béla urnák tandijat teremtsen elő. Az illő honoráriumot meghatározni azonban nem oly könnyű dolog volt. Egy rész bőkezűbb akart lenni, a másik nem akart tulságba menni. így történt, hogy a „Magyar Tanítók“ kaszinójának igazgatótanácsa, minthogy ama honorárium kiutalványozásában nem mutatta magát elég bőkezűnek, határozati javaslatát keresztül vinni nem tudta, hanem a közgy. azon indítványt fogadta el, a melyik kimondja, hogy: a Magyar Taniíók kaszinója a Pesti Hírlappal mindaddig, mig munkatársuk a kellő elégtételt meg nem adja, mindenféle összeköttetést megszakít, sőt felszólítja az ország összes tanítóit s tanárait, hogy hasonlóképen tegyenek. Azon alapjára vonatkozólag pedig, a melyet a nevezett lap tanítók jutalmazására gyűjt, senki a kartársak közül ne reflektáljon. Hogy a tanítóság okosan tesz, ha a leg- erélyesebb aktiót megindítja a lap ellen, az nagyon természetes. Hiszen az a lap egy héten át minden számában ádázán rontott a tanítóságra. A Pesti Hírlap ellenség, ellenség módra kell vele bánni, ha lehet meg- semisiteni! Ugyancsak ezt a felfogást látszik osztani a Tanítók Országos Bizottsága is, mely nov. 2-án ülést tartván, megbotránkozva tiltakozott a P. H. magatartása ellen. Mindkét alkalommal a székes főváros nagyérdemű tanfelügyelője dr. Verédy Károly oly értelemben nyilatkozott: hallatlan eset, hogy a tanítóságot megfeszített munkálkodást koronázó szép sikerek után ily támadás érte. Ez egyenesen „Lipót mezei“ jelenség! Az orsz. bizottság gyűlése méltóságteljes volt, s éppen a komoly méltóság megőrzése miatt nem mondták ki nyíltan, határozatképen, hogy a lap ellen akcziót indítanak. Nem akarják magukévá tenni ebben az esetben sem a Tóth Béla jeligéjét: „oportet, ut fiant skandala.“ „Minősithetlennek“ mondja s megbotránkozással utasítja vissza a P. H. azon támadását, melylyel az nap-nap mellett szót akarja rongyolni a tanítóság iránti tiszteletet. A határozat igy szól, ennél többet nem tart oportunusnak kimondani a bizottság, de én személyes impressióként hozzá teszem, hogy minden egyes tagja óhajtja érvényesíteni a leghatásosabb fegyvert, a lap bojko- tálását! Ebben az izetlen s ránk kényszerítőit harczban vigasztaló különösen ama körülmény, hogy a legtekintélyesebb lapok, a tanítóság oldala mólló sorakoztak, mindnyájan egyet értenek abban, hogy igenis a sértés tényleg generális, az egész tanítóságra vonatkozó és igaztalan volt. Ez a situáczió s mi a konsequentiája ? — az, hogy a tanítóság éljen a megtorlás fegyverével, s hasson oda egész súlyával, hogy a Pesti Hírlapnak oka legyen megemlegetni azt az órát, a melyben harminczezer embert igaztalanul megsértett. Tehát fel a fegyverrel s a megbotránkozás szele fújja el a Pesti Hírlapot! Teljesüljön be az Írás: „Jaj a megbotránkoztatónak“ ! Budapest, 1900. nov. 3. Ember Jenő. Hírek. Halottak emléke. Mint minden évben, úgy az idén is a szokásos kegyelettel adózott kath. egyházunk közönsége a halottak emlékének. Ezer meg ezer ember zarándokolt ki halottak estéjén a sírokhoz, hogy elhunyt kedveseik sírján kigyujtsák az emlékezés mécsvilágát s letegyók a kedves sirra a késő ősz virágaiból fonott koszorút. Nem lehet ember, kinek szivét megmagyarázhatatlan érzéssel ne töltené el ilyenkor a halottak kivilágított birodalma. A máskor fásult szivü ember is magába száll e helyen s önkénytelenül is ajkára tolul: Adj, Uram, a megholtaknak örök nyugodalmat! A temető kápolnája előtt Ékkel Lajos s. lelkész mondott szivigható gyászbeszódet, mely után litániát végzett a halottak lelkiüdvóórt. A gör. kath. temetőben Papp Lajos lelkész mondott beszédet. Mély érzés szűrődött keresztül szavain, melyek élénk visszhangra találtak a hallgató közönség keblében. A ref. temetőkben is igen sok sir volt kivilági tva. Dj főigazgató. Püspök ur ő méltósága Kádár Ambrus prépost kanonokot és püspöki helynököt a zsinati vizsgáló bizottság elnökévé s a püspöki lyceum pro directorává nevezte ki. Képviselői beszámoló. Szentpály Jenő, a halmii kerület kormánypárti képviselője, a múlt szerdán tartotta meg beszámoló beszédét nagy számmal összegyűlt választó közönség előtt, mely a képviselő iránt feltét-
