Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-17 / 42. szám
2 elkelne már! Dehát hiszen Miskol- czon talán nem is az igaz, magyar kereskedelmi világ gyülésezett! Úgy kell lenni! Akkor meg azokat a határozati javaslatokat — kalács alá kell rakni, persze a kemenczében ! A'magyar munkásosztály érdekében. Nem uj már a panasz, hogy gyárainkban, ipartelepeinkben s különféle vállalatainkban a magyar munkásokat kiszorítják és külföldi munkásokat alkalmaznak. Szociális bajaink egyik rugóját ebben is föltaláljuk. Hogy csak közelről, Szatmár városából hozzak példákat: ott van a közúti hid építése, ott vannak az aszfalt-, beton- és villamossági munkálatok, ott van a hegyi vasút, kiépítése, most folynak az utczaburkolatok — mind eme vállalatoknál kétszer annyi az idegen munkás, mint a magyar. A város eladta erdejét; a kivágott fák földolgozásához külföldi munkásokat alkalmaznak. Amint kiköthette a város, hogy a vevő tartozik a fák földolgozására városunk területén gyártelepet állítani, ép úgy kiköthette volna azt is, hogy csak magyarországi munkások alkalmaztassanak. És ugyanezen kikötést tehette volna a többi vállalkozókkal szemben. De ki törődik nálunk a szegény magyar munkásosztálylyal ? Nagy hibája a városi tanácsnak és közgyűlésnek az a lethargia, melylyel minden vállalatnál a magyar munkásosztály vitális érdekei iránt viselkedik. Nálunk, úgy látszik, senki sem törődik azzal, hogy vállalkozóink jórészt külföldi munkásoknak adnak keresetet. És igy van ez nemcsak nálunk, hanem az egész országban. Üres szóbeszéd a hazafiassággal könnyen megalkuvó vállalkozók azon ürügye, hogy bizonyos munkák végzésére a magyar munkás képtelen. Minden szakmányra vannak kitűnő magyar munkások. Hogy csak egy példát említsek: a famunkálatokra és az utczaköve- zósre kiválóan alkalmasak a székelyek. Romániában e munkáknál ezelőtt nem tudták nélkülözni a székely munkásokat. Hozzánk zópen egy árnyas fa alatt, az ő becsülésük kedves, zöld fája alatt pihenni ki a fáradalmakat? Nincsen, sehol sincsen. Ezt az ón kis fészkemet nem veri fel rajával a kufár tömeg. Azt a kertet nem lepi be a gyom. Én vagyok itt kertésze az emberi sziveknek s védő kezekkel tépem ki az emberi gyöngeségek csiráját is. Boldog vagyok, nagyon boldog vagyok 1 . . . íme ezüstös fürteimmel játszik az esti szellő, a sárga napsugár. Nem vádol a lelkiismeret, mert a mit reám bíztak, becsülettel végeztem el. Nyugodt vagyok. Az a boldogság, a melyet csak olykor szakított meg életemben az ember, aki erősebb volt nálam, most is itt áll a lelkem elrejtett zugában. Érzem, hogy az a munka, a melyért a jutalom a boldog megelégedés, — becsületes volt. Ezt az életet, a mely másoknak talán keserű, talán nehéz, megfutottam a kötelessógtudás száraz kenyerével. Nem kívántam soha olyat, a mi a lelkem nyugalmát zavarta volna meg. Olyan volt az életem, mint egy álom, s csak a tovább tartó csőn des estét kérem még az Istenemtől. — Hát miért jelentél meg? Fenyiteni akarsz? Nem érdemiem meg a te átkodat. Nem, látom nem is átkozódol, hiszen mosoly vonult vépedig e munkák végzésére olaszokat s krajnai németeket importálnak. Bizony ferde állapot ez nagyon! Volt arra is eset, (nem is olyan régen) hogy egy magyarországi hires építő vállalat jó és kipróbált magyar munkásokkal kitani- tatta a külföldieket s aztán elbocsátotta a — magyarokat. És mindezt az állapolo', melyhez hasonlót Európában, más civilizált országban hiába keresünk, a legnagyobb élhetetlenséggel tűri a magyar társadalom. Lueger bécsi polgármester, a napokban kiutasitotta Béesből az össes külföldi munkásokat, ezek közt 2350 magyart is. Nem volna-e időszerű és indokolt, hogy a magyar városok kövessék e pédát: tiltsák ki a külföldi munkásokat, s ha másutt nem, legalább a polgárok adójából fizetett vállalatoknál adjanak végre elsőséget a magyar munkásoknak ?! Nagyon is időszerű volna, mert ijesztő arányokban terjed nálunk a munkásszociáliz- mus, — nagyon is indokolt, mert érthetetlen, hogy mindenütt külföldi munkásokkal találkozunk, midőn a magyar munkásokat éhezni látjuk feleségeikkel és gyermekeikkel. Nem frázis ez, de szomorú tény, nem idejétmúlt sopáukodás, de aktuális fölvetése egy oly kérdésnek, mellyel nálunk nem szoktak törődni. íme Csikmegyében kitört az éhínség! A lakosság munkabíró része csapatostól hagyja el az országot, hogy idegenben keressen foglalkozást. Ezeket a csapatokban kivándorló munkásokat az oláh határőrség nem engedte át a határon; Oláhország, mely eddig nem tudott ellenni a székely munkások nélkül, — most nem engedi be azokat. Ezek a derék szorgalmas székelyek most elmentek munkát keresni Biharba s Erdély nyugati részébe. Otthon maradt családaikról a hatóságok gondolkodnak, hogy az éhhaláltól megmentsék őket. Mi pedig tovább is külföldi munkásokkal dolgoztatunk ! Járványnál a kór először a szegényebb osztályt támadja meg s csak azután lesz általánossá. Ezt a szabályt követi Magyar- országban a terjedőtömegnyomor: előszöraleg. „HETI SZEMLE “(42 i gig viaszsárga ajkadon. Látom, hogy te is azt mondod, a mit annyian mások, hogy fáradalmaim után térjek pihenni. De nem tudok. Mert, ott a völgyben, a kis templom mellett gyermeksereg énekel egy édes dallamot — ismered-e őket? Az enyóimek ők. A lelkem másai. A szivem az ő szivök, a jóságom az ő jóságok. Nem tudom elhagyni ezt az ártatlan sereget. Drágább nekem az a kis csoport, mint a reggeli fény. Csak ne fenyegess. Hát elmegyek. De nem tehetem anélkül, hogy meg ne köszönjem a jóságod. Mert te kísértél keresztül az életen. Most, a mikor öreg vagyok, mikor csak a lelkem fiatal még, most is velem vagy. Te az életemben megvédte! a bajtól, segítettél a boldogságban előhaladni. Előttem jártál, megjelentél álmaimban s én féltem tőled. Most már nem félek. Tudom, hogy csak jót akartál. Sáppadt arczod, látom, sugárzik az örömtől, hogy én boldoggá tettem ezt a kis népet. Köszönöm neked, köszönöm. . . . Ide hallik az estharang kedves zengése. „Ave Maria“ dallama ide hallatszik kis falumból. Én is imádkozom, aztán nyugodni térek. . . Károlyi Lajos. szegényebb osztályt, a munkásokat pusztította s már átragadt az őstermelő parasztosztályra is. A parasztság, az alföldi városok tanyagazdaságait kivéve, uzsora és osztály által a létminimumra szorítva földje megmivelósé- ből megélni alig képes. Egy újfajta jobbágyság keletkezett a takarékpénztárak s a zsidó tőkepénzesek jobbágysága, kik saját házukban és földjükön inkább bérlők, mint tulajdonosok. Ezek megmentésére — hála érte néhány lelkes főurnak, s Darányi miniszternek — dicséretes mozgalom indult meg az egész országban. Bízunk e mozgalom sikerében s hiszszük, hogy a gazdaosztály kiaknázására alakult zsidó ringek ellen, melyek a termelés és fogyasztás közé ékelve magukat, élősdi exisztencziájukkal mesterkélt korlátokat e- melnek az árak teimószetes alakulása elé, diadalt fog aratni a gazdasági termelés ólet- fentartásaórt vívott harcz. De ki fogja megmenteni a magyar munkásosztályt? Ki indított érdekükben már mozgalmat? A munka-közvetitós intézménye nagyon partikuláris és idáig csak mostohagyermeke volt a hazának, azért züllött el annyira. Pedig kötelessége minden hazafiasán gondolkozó és érző embernek a maga körében adahatni, hogy ezen osztály helyzetén segítve legyen. Ideje volna, hogy a társadalom, a városok, az országgyűlés, a kormány valamit törődjenek már az annyira elhanyagolt magyar munkásosztály nem csekély fontosságú érdekeivel is. Nem szógyen-e az ránk nézve, hogy idegen munkásokat dédelgetünk akkor, midőn véreinknek, magyar munkásainknak munka híján nincs más menekülésük, csak a — kivándorlás. És minő rószeaz a magyarországi munkás osztálynak, amely kivándorol? Sajnos, hogy nem a selejtes része, (mint azt a Szamos egy vezérc’ikezője, valami Steuer A. állította.) — A hosszú, bizonytalan útnak és még bizonytalanabb jövőnek csak azok a munkások mernek neki menni, kikben energia van s egészséges óletösztön; tehát a kivándorlás a nép javát, legmunkabiróbb fér- fiait viszi el, az itthon maradott már gyöngébb kvalitás. Szomorú állapot, hogy a szegény magyar munkásoknak még munkát sem ad hazájuk. Igazi exlex polgárok ők ! Politikai joguk nincs, mert kívül esnek a cenzuson. De élniük kell, — fizetni, szolgálni, engedelmeskedni, különben megexekválják, s ha nagyon lármáznak, be is csukják őket. Csoda-e; ha ezek a kitagadott milliók csak a kenyérért imádkoznak, s nem a hazáért is?! Pedig mindez másként is lehetne! Van munkás karuk, erejük, szorgalmuk, ügyességük, és mégis éhezniük kell. mert nem engedik őket keresethez saját, hazájukban a vállalkozók és gyárosok által importált külföldi munkások. A magyar munkásosztály pusztulásában magyar társadalmunk gazdasági tévedései és bűnei mintha beszélni kezdenének, mintha önfeledt őszinteséggel dicsekedni kezdenének mindazzal, amit e néposztály vitális érdekei ellen évtizedeken át elkövettek s még ma is lópten-nyomon elkövetnek. Ez nem maradhat igy. Ez ellen tenni, cselekedni kell. Nemcsak Szatmáron, de az egész országban. Meg kell menteni a magyar munkásokat a magyar hazának. Elvégre ezek is ami véreink! ik szám) _________
