Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-24 / 4. szám
beszámolt az évi működésről, nagyjából megelégedve azzal, de nem felejtve ki azt sem, hogy intenzivebb is lehetne. Radó Bertalan pénztári jelentését tudomásul vette a közgyűlés. A csekei kirándulás és a Petőfi- ünnep különben elég szép momentumok. A muzeum is dolgozott valamit. Alapját vetette meg a további munkásságnak. A közgyűlés után az ünnep Kölcsey-jelentőségét Bakcsy Gergely tanár felolvasása adta meg, a ki Kölcsey Ferencznek egy kiadatlan alkalmi atyafiságos versezetét olvasta fel és ismertette. A jó humoru s jó mondásokkal telt versezet nagy tetszést aratott. Utána Szabados Ede „Vendéglátás“ ez. balladáját olvasta fel dr. Fodor Gyula. Az eredeti, komoly, hazafias költemény jó hatást keltett. Természetesen legtöbb várakozással nézett a közönség az utolsó szám elé. Majláthné úrnő városunkban még csak egyszer lépett fel nyilvánosan a múlt óv folyamán a kath. kaszinó egy felolvasó-estélyén, de azért széles körben ismeretes úgy szép hangja, mint művészi kolora- turája. Ugyanazért nagy volt az érdeklődés már előre, de a siker még a várakozást is felülmúlta. Először Weber Bűvös Vadászából énekelte az Agatha áriát recitatióval. Az érzelmes pianok és szenvedélyes kitörések, áhitatos könyörgések s a boldog reménykedés öröme szép modulatiókban nyertek kifejezést nagy kiterjedésű hajlékony hangjában. Ismétlésül egy csinos franczia dalt énekelt szintén nagy hatást keltve annak gyors és kedves ütemeivel. Énekét Méder Mihály kisérte szabatosan és ammóval. A matiné 12 óra előtt ért véget s igy az egész ünnepség egy óra alatt lefolyt. Anyakönyvvezetők kinevezel«. A belügyminiszter vármegyénkben a török-falusi anyakönyvi kerületbe Kozma János hely. körjegyzőt, a nagy-dobosiba Görömbey Zoltán h.-körjegyzőt, a dobraiba pedig Nagy József tanítót anyakönyvvezetőkké nevezte ki. A Vigadó Ügye. A tervbe vett Vigadó építésének ügye a bérlőnek, Márkus Mártonnak, felmondásával váltságos helyzetbe jutott. Agóniában van szegény s remélni lehet, hogy rövid idő alatt ki fog múlni. Márkus, kit annak idején valósággal beugrattak, hogy a Vigadót bérelje ki s fogadja el a bérletre vonatkozó szerződést, most azférfihez és férfit nőhöz. Bár ő keresztény, bizalmamat megnyerő és azon tudatra jutók, hogy őt nekem követnem kell örökké, bármerre vigyen sorsom, utainkon híven, rendületlenül vallani kell az igaz tant, mig az ő általa beszélt örökszép és boldog országot, a mennyországot elérjük. — Szerencsétlen őrült . . . kit a sátán gyötör, távozz, távozz el innen, meg nem mótelyezett családom környékéből. Átkom kisérjen utaidon, s átkom sújtsa azt az ellent is, ki tévútra vitt . . . ki . . . — Elég, elég oh rabbi átkodból! Távozom, mert távoznom kell s követnem kell annak tanácsát, kit te átkozni óhajtol méltatlanul, igen méltatlanul, mert az igaz tan arra tanit, hogy felebarátunkat méltatlanul bántani tilos. Te Izrael tanát követed, te rabbi vagy, mégis átokkal sújtasz engem, véredet. Melyik tan jobb tehát ? . . . Melyik oh rabbi ? . . . Nos ? ., . Úgy . . . úgy . . . Mondd .. . mondd, hogy a keresztény, melynek nevében küzdeni kell nekem örökké . . . ő vele a halálig. Ég veled a viszontlátásig, a túlvilágban . . . * ÉTI SZEMLE" (4-ik szám.) zal a kéréssel fordult a tanácshoz, hogy a magára vállalt kötelezettségek alól — a meg változott viszonyokra való tekintettel — mentse fel. Megindokolja a bérlő kérelmét azzal, hogy kérelme annál is inkább telje- sithető, mert a Vigadó 1900. óv november 1-ig, mint az a szerződésben jelezve van, nem épül fel s azt a kikötött időben át sem veheti. Hisszük, hogy a tanács helyt fog adni a méltányos kérelemnek, a Vigadó építését most már végleg elejteti, mely cselekedete által a bérlőt a biztos bukástól, a várost egy válságos pézügyi kalamitástól fogja megmenteni. Mikor az építkezés ügye felszínre került, lapunk bőven foglalkozott a Vigadó építésének kérdésével. Elitélte minden alkalommal azt a mozgalmat, mely az építkezést mindenkép keresztül akarta forszírozni ; nem törődve a 98% pótadóval, mely amúgy is elviselhetetlen teherként nehezedik az adófiizetők vállaira. Nem is olyan sok idő telt el azóta s a körülmények nekünk fognak igazat adni. Mint értesülünk, Val- kovics, a nyári kioszk bérlője, is megbánta a magára vállalt bérleti kötelezettséget. A kath. kaszinó febr. 4-én a Czeczil- egylet helyiségében énekkel és zenével egybekötött felolvasó estélyt rendez. Aprogramm még teljesen megállapítva nincs. Bizonyos azonban, hogy a felolvasók Fereuczy János és Hámon Róbert lesznek, Ékkel Lajos és Mondik Endre énekelni fognak. A meghívók a jövő szerdán küldetnek szét. A kath. kaszinó üvegterme javára 20 kr. beléptidijak fognak szedetni. A Táros perel. Gróf Majláth Antal által egy hasonszenvi kórházra letett alapítvány kamatait a belügyminiszter a király-helmeczi kórháznak Ítélte oda. Minthogy ez a végrendelet intentiójával nem egyeztethető össze, a város peres utón is keresni fogja a maga igazát, előbb azonban kérdést intéz a miniszterhez, nem volna-e hajlandó ez alapítvány kamataiból juttatni Szatmár városának, s ha igen, — mennyit? Tiszti bál. A cs. és kir. 5-ik gyalog- és a m. kir. 12. honvéd-gyalogezred Szatmáron állomásozó tisztikara a honvéd tiszti özvegyek és árvák segélyellátási alapja javára báró Vécsey Józsefnó szül Dessewffy Blanka grófnő, Galba Lajosné, Kende Zsigáné, Lnd- manu Gyuláné, Nagy Béláné és Tschofen Györgyné úrasszonyok védnöksége alatt február hó 10-én (szombaton) a szatmári Vigadó termeiben zártkörű tiszti bált rendez. Belépti-jegy: 5 korona. — Család jegy 12 korona. Karzat-jegy 4 korona. Jegyek úgy a bálra, mint a karzatra, csupán e meghívó előmutatása mellett válthatók: Reizer János könyvkereskedő és Páskuj Imre urak, üzletében és este a pénztárnál. Felülfizeté- sek köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete 9 órakor. A zenét a honvéd zenekar és Oláh Feri zenekara fogják szolgáltatni. Nagy asztal. Az „Ezres“ f. hó 20. este nagy asztalt rendezett. Az asztaltársaság tagjai szép számmal gyűltek össze s mindvégig a legvidámabb kedélyhangulatban mulattak. Az Ezres nagy asztalai tudvalevőleg híresek arról, hogy a maguk specialis szervezetében az egész társadalmat egyesítvén, s minden rangkülönbséget eltüntetvén, kedvesen szórakoztató együttlótben szolgálják azokat a humanitárius emberbaráti célokat, melyek a szegény gyermekeknek felruházásában nyilvánulnak főképpen. Hogy annyi szellemes, egészséges humortól duzzadó tósztot sehol másutt nem lehet hallani, mint az Ezresben, az közönségesen ismert tény. Az ékes nyelvű szónok, Dr. Fechiel János elnök üdvözölte a megjelenteket a hosszas pihenés után, s beszédében a tradíciók fentartására buzdította az asztaltársaságot, Ratkovszki Pál igazgató tósztjában a nagy asztalok tisztán társadalmi jelentőségű jellegét hangsúlyozta, mire az elnök megnyugtatólag válaszolt. A szellemes tósztok tornáj a erre megindult,melyben többen vettek részt. Szólott Dr. Fejes István, Dr. Fodor Gyula, Ratkovszki Pál, Dr. Hantz Jenő, Heinrich Viktor, Kovács Ábrahám, Dr. Weisz Károly, IVallon Eduárd, Jaskovics Ferencz. Az elnök a rendezendő finom estély iránt intézett kérdés a vigalmi bizottság elnökéhez, Jaskovics Ferenczhez, ki válaszoló beszédében egy fényes sikert biztositó programme adott, melynek kiviteléhez az előkészületeket már meg is tette. A nagy asztal erre Jaskovics Ferencznek már előlegesen is nagy elismeréssel adózott. A szegények perselyéről sem feledkeztek meg, melybe a főalamizsnás ez estén legalább 80—90 koronát szedett össze. Úgy látszik a reális kor kellő közepében a szép és nemes ideáloknak, erkölcsi eszményeknek még mindig vannak nemes keblű művelői. Egy ezred jubileuma. Az Ungvárott állomásozó 65. cs. és kir. gyalogezred e hó 15-én ünnepelte alapításának 40-ik évfordulóját, mely alkalomból az ezred törzséből Ungvárról Nesztor Emil ezredes vezetése alatt 5 tagú küldöttség ment Bécsbe, az ezred jelenlegi tulajdonosának, Lajos Viktor főherczegnek üdvözlésére, ki 1000 koronát adott a legénység megvendégelésére s a tisztelgőket diszebédre hívta meg, Az ezred Munkácson állomásozó zászlóalja pedig azzal ünnepelte meg a napot, hogy az 1000 koronából rá eső negyedrészből a legénységet megvendégelték, ugyanakkor diszebéd volt a tiszti-kaszinóban, melyen az összes tényleges és az ezred nyugállományában levő tisztjei is részt vettek. Az első felköszöntőt ő fenségéért, az ezred tulajdonosáért mondták. A kath. legényegylet vasárnapi (jan. 28.) mulatságára nagyban folynak a készülődések. A mulatságot a közönség szórakoztatására élénk programm előzi meg, mely a következő számokból áll: 1. Szavalat, előadja Károlyi János, egyleti tag. 2. Felolvasás, tartja dr. Fodor Gyula ur. 3. Magyar népdalok, énekli Fiilöp Kálmán egyleti tag. 4. A népfelkelő zenekar felvonulása rendkívül mulattató bi- gaphon hangszerekkel, rendezik az egylet tagjai. A törekvő egyesület mulatságát a közönség meleg pártfogásába ajánljuk annál is inkább, mert a legényegylet mulatságai a legjobb hírnévnek örvendettek mindenkor és senki sem bánta még meg, hogy azokon megjelent. Ifjúsági előadás lesz ismét a színházban e hó 28 án, vasárnap délután 2V2 órakor. Hymfi dalai irodalomtörténeti vigjáték fog színre kerülni a szokott kedvezményes árak mellett. Mi már a múlt alkalommal kifogásoltuk, hogy az ifjúsági előadásokat épen templomi időre teszik. Ez az oka, hogy az ifjúság nem is jelenik meg oly számmal mint különben tenné. Csodáljuk, hogy az intézetek igazgatói közül egy sem emel ellene óvást. „Eires“ bál. Az ezres február hó 24-én rendezi a Vigadóban szokásos finom-estélyét, mely elé a város és vidék közönsége már eddig is nagy érdeklődéssel tekint. E finom estélyek a farsang legsikerültebb vigalmai