Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-29 / 35. szám
2 ,,H ETI SZEMLE“ (35 ík szám.) melyekben t. i. fogy az ősi nép ; jobb hazát keresni bujdosik ki idegenbe. Ezt a 15 vármegyét özönlötte el a galicziai bevándorlók sáska-serege, s az egyenlőség jelszavának védelme alatt teljesen kizsákmányolta a korlátolt benszülött népet. A bevándorlás s a magyar ősi nép pusztulása közt feltűnő a logikai összefüggés, de erre rámutatni veszedelmes, mert a bevándorló galicziaiak véletlenül — zsidók. A par excellence zsidó szellemű „Borszem Jankó" egy száma került a kezembe. Volt benne egy illusztrált vers. Magyar ember lovagol paripáján, s űzi lovát, mig egy helyen ló és lovas leroskadnak, s kilehelik : az a páráját, ez a lelkét. Fölöttük áll a kaftános zsidó alak, mosolyog s a kelő nap glóriával ragyogja körül alakját. Ennek a képnek czélzata elég világos. S még is a magyar közvélemény ezt a lapot beczézi, megneveti élczeit, melyek megannyi tőrszurások a magyar géniusz ellen. A kiben e lap egy szemernyi törekvést fedez föl a sze- mita túlkapások ellen, legyen az Zichy Jenő, Apponyi, Eszterházy, vagy bárki más, az állandó szekatúra tárgya. Igazi zsidó bosszuállás kell ahhoz, amit e lap Ugronnal mivel. Keresztény ember megviv egyszer az ellenfelével, aztán végeztek; de hogy egy lap egész éven át, majd minden számában foglalkozzék valakivel a legsértőbb modorban, ahhoz zsidó toll kell. így jár, aki nálunk őszintén szól hozzá a zsidókérdéshez ! Ugyanilyen az eljárása és iránya a komolyabb lapok közül a „Pesti Hirlap“, „Pesti Napló“, „Budapesti Napló“ és „Egyetértésnek“, nem számítva a német napilapokat s a számos zugujságot. A magyar kereszténység 9 százados jubileumát elkeresztelték „kömószettudósok, csakhogy felülről eléggé vert, lent pedig elég fényes sár csúszott a földön tova. Nem baj ! volt esernyő. A nemzeti czirkusznak is megvolt az esernyője, legalább Manóka úgy látta : a középen hosszú, vastag szálfa, mint egy nagy esernyő nyele, róla csak úgy futott alá a himbálódó fehér vászon, hogy száz és száz is alábujhatott. Szólott a dupla rezes banda, szerszám és orr rézbe borult . . Kitünően játszottak, Manóka tapsolt, Nanókának a meghatottságtól könyes lett a pápaszeme, alig győzte törölgetni. Első csengetés! Várnak. Egy ló nyerített, több semmi. Második csengetés . . Vájjon mi lesz? A bombardós sört ivott . . Várnak . . Harmadik csengetés ! Tratatatata ! Beszaladt a nyeritő ló; körülfutott a körön, Manóka majd elnyelte bámulatában. Volt mit nézni, Nanóka a szemüvegét lehunyta és elszunyadt, annyira belefáradt a nézésbe, Megjöttek az őrizetlek pillanatok ; Matt óka nyugodtan hagyta és elhagyta a Na- nókát. Hálátlan Manóka ! Egy bácsihoz szegődött, a ki valami pakkot szorongatott elő zsebéből, bemutatta magát. zépkori“-nak, az egyetemi cimersér- tést pedig a „klerikálisoktól felfújt heccnek“. Nincs oly szám, melyben hasábokat ne Írnának oly dolgokról, melyek a zsidóságra nézve érdekesek, de a magyar társadalomra érdektelenek. Példa rá a DreifuszügyMióta a földmivelési miniszter tudatára ébredt kötelességének, s szövetkezetek utján ki akarja szabadítani a magyar agrikultur népet a kaftános uzsorások szégyenletes jobbágysága alól: azóta egyre támadják a zsidó lapok. Mióta a hivatásukat teljesitő állami szervek a nem magyar honosságú zsidók kirostálásával foglalkoznak : ezer ellenséges indulattal kell megküzdeniök. Hogy mit müveitek lapjaink a Romániából kikergetett zsidó csőcselék érdekében, az páratlan dolog. Hogy mennyi akadályt görditnek héber polgártársaink (Tisztelet a kivételeknek !) a jó és modern gazdasági politika útjába, mely a termelők és fogyasztók érdekeit a korlátlanul garázdálkodó közvetítők érdekei fölé helyezi, — mindenki tudja. Hogy mily lármát csaptak nálunk, midőn egy jótékonyczélu bál rendezőségének tisztájába véletlenül nem került be néhány zsidó, — még élénk emlékezetünkben él. Az is jellemző, hogy millenáris ünnepségeink alatt a szatmári zsinagógában a szentkoronán kereszt helyett a Mögen-Doved dísztelenkedett, s e cimersértésért az ügyészség nem emelt vádat, egy helybeli lapot pedig, amiért a ci- mersértés ellen szelíden felszólalt, a zsidó előfizetők nagyrésze visszaküldte. E jelenségeknél szomorú dolog az, hogy intelligensebb zsidó polgártársainak is, kiknél egyébként a hazafiság, a közügyek szeretetének erényét legkevésbbé sem vonjuk kétségbe, — amint zsidókérdésről Manók : szereti a czukrot, bácsi, kezdte az ismerkedést Manóka. Igazán ? hagyta rá a bácsi. Bácsi, Manóka czukrot kér. A bácsi telette magát. Nagyobbat kiált- tott Manóka, hogy hallja: Egyen czukrot bácsi ! A bácsit a görcs majd kinyújtotta, úgy kezdett belejönni a nevetés. Derék kis fiú vagy te Manóka. Mondják a rossz nyelvek, hogy annak a zsidónak, a ki magyarságát feladja, felfelé viszi az Isten dolgát, mert idegenben lent vágja s fent foltozza a kaftánját s az üzlet nagyon megy neki felfele. A Manóka üzlete is felfele ment, a bácsi ölében találta fel magát s feledte a Nanókát. De Nanóka is felébredt! Manóka ! kiált. Manóka hallgatt. Manóka hol van ? Manóka nem akar menni. Szegény Nanóka, megint mérges órája volt, csak úgy mutatta még a szempillantást is, de Nanóka nem ügyelt rá. Sokszor fogja még ő azt felhúzni, mig egészen le nem jár neki s Manókából valódi Manó válik. Manóka a bácsival ment haza. Szegény Nanóka. Pillich Ottó. van szó, félreteszik a közügyét, a haza és a nép érdekét, s a kaftános csőcselék védelmére síkra szállnak jobb ügyre méltó buzgósággal, hogy ne mondjam : szenvedélyes elfogultsággal. Vajha megszívlelnék ezek, amit Vajda Béla főrabbi ir Kovács Leo úrhoz intézett levelében „Nem ismerek nagyobb szégyent és gyalázatot — írja a főrabbi ur, — mintha hitfeleim közül valaki a bűnösnek, a hibásnak, a csalónak védelmére kel s hibáját eltussolni igyekszik csak azért, mert az illető zsidó." Csak a szándékos vakság tagadhatja, hogy nálunk a zsidó befolyás alatt álló sajtó valóságos háborút indít a meggyőződés szabad nyilvánítása ellen a zsidókérdésben. Kétségbe kellene esnünk magyar népünk jövője fölött, ha nem volna képes egykor kitörni a felháborodás a nemzet testébe soha be nem olvadó, a becsületes munkától irtózó, idegen nyelvéi és erkölcsű, fanatikus népsöpredéknek nemzetpusztitó munkája ellen, csupán azért mert az a népsöpredék zsidó, melyet a közvélemény immunizál. Meg kell még élnünk azt az időt, mikor csak magyar lapjaink s magyar hírlapjaink lesznek, . . . akkor lesz majd magyar közvélemény is. Most még nincs, mert hiányzik hozzá még a sajtó és —■ közönség.-—sz. Városunk haladásának ellenségei. ) Szatmáron óvek óta küzd egymással a haladó-párt a conservalivvel. A haladó-párt jelszava : megtenni mindent, ami a város aestethikai szépségét, kulturális fejlődését, vagy a közegészségügyet s a nemes szórakozást előmozdítja. A conservativ párt azt tartja : egy lépést sem szabad tenni, a mely pénzbe kerül, amely az amúgy is nagy pótadót megnövelné. Nyeljük inkább a port, botorkáljunk inkább a sötét, görbe és sáros utczákban, szívjuk be inkább az ártalmas gőzöket, alkalmatlan, füstös helységekben rendezzük továbbra is összejöveteleinket, . . csak a zsebhez ne nyúljunk. Ez a conservativ-párt sok üdvös eszme életbe léptetését totte lehetetlenné s nagyszámú fontos intézmény s alkotás létrejöttét késleltette. Pedig találkoztam egy nehány conservativ úrral, amint éppen az ország fővárosából hazatért. Mily elragadtatással beszéltek az egyenes, nyílt utczákról, a díszes középületekről, a tisztaságról, a sétaterek szépségéről, a kulturintózetek nagy számáról, a képtárak értékéről stb ! . . , Lelkesedésüket nagyban lohasztotta, midőn odavetettem, hogy ezek legnagyobb részben a főváros polgárainak a filléreiből kerültek elő. ügy vettem észre, levonták a magukra nézve nem kedvező consequentiát. De ha a főváros polgárai meghozták az áldozatokat városuk szóppótételéórt, meg kell hozni a többi városok polgárainak is. Amint az organismusban, ha a fej a többi részekhez képest aránytalanul nagygyá fejlődik, az egész szervezet kárára van, — *) E czikk tartalmával nem értünk egészen egyet. Mi a haladást mindig a meglevő erőforrásokhoz mérten kívánjuk. Szerk.
