Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-22 / 34. szám

5 HETI SZEMLE “(34-ik szám vései ellen nem mernek szót emelni az in­téző körök, nem mas;a a társadalom sem. Nemes tett. Özv. Riskó Istvánnó Fekete- Ardó községben a r. katli. templom mellett egy 600 korona értékű karrarai márvány keresztet állított fel. A kereszt megáldását f. hó 26-án 0 méltósága Meszlényi Gyula püspök ur megbízásából Govrik János szent- széki tanácsos, esperes, kökönyösdi plébá­nos végzi. Ez alkalommal a szent beszédet dr. Wolkenberg Alajos theologiai tanár fogja tartani. BüCSU Császlóczon. E hó. 15 ón Csász lóczon a latin szert, hivek áhítattal vettek részt a búcsún, mely alkalommal szentelte fel Sirulszky Gyula a Meszlényi Gyula szat­mári püspök ur ő méltósága ajándékát, egy lourdesi Mária szobrot, s ugyancsak ő tartotta a szent beszédet, mig a misét Laurenszky Ferencz mondotta. A lélekemelő istentisztelet után Pajor Endre plébános fényes téri tó k ü ebédet adott, melyre a vidék előkelő ! őreiből sokan voltak hivatalosak. Az ebéd folyamán a hizigazda lelkes felköszöntőben fejezte ki köszönetét Sirulszky és Laurenszky celebráló lelkészeknek. Majd Kende Zsigmond emel­kedett szólásra s a kereszténység kilenczszá- zados jubileumát, méltatván, Meszlényi Gy. püspök ur Öméltóságát s a kath. papságot éltette, mig dr. Nehrobec/.ky György tb. fő­szolgabíró a házigazdára ürítette poharát. A házigazda meleg vendégszeretete mellett, a jelenvoltak a késő délutáni órákban kezdtek csak oszlani. Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Ssékely Mária oki. kisdedóvonőt a nagy somkuti állami kisdedóvódához kisded­óvónővé nevezte ki. Nagylelkű adomáuy. Balogh Szilárd róna­széki lelkész a Máramaros-Szigeten felállí­tandó gör. kath. alumneurn javára 1000 azaz egyezer koronát adományozol;. Elhalasztott tánczmulatság. Mint értesü­lünk, a Széchenyi-Társulat szeptember 2 ára tervezett tánczmulatságát egy más, később meghatározandó napra halasztotta el. Nem tudjuk magunknak az elhalasztás okát meg­magyarázni, csak sejtjük. Talán a közönség indolenciája? A kulturális egyletek fárado­zásaiért a jutalom rendesen ez szokott lenni. Kinevezés. A nagyváradi posta s távirda igazgatóság Koós Sándort, városunk flát, a hely beli posta és távírdához segélydijjas gyakornok jelöltté nevezte ki. Istvánnapi gyakorlatok. Arról értesülünk megbízható forrásból, hogy szent István király ünnepén, ami tudvalevőleg nemzeti ünnep, honvédségünk egész nap gyakorlatozott. Ha egy kis katonai parádéról volna szó, ahhoz kritika nem férhet, de olyan formában, amint tudomásunkra jött, sem a törvény intentiójá- nak, sem a nemzeti szellem ápolásának nem tesz jó szolgálatot a hadsereg, ha a legény­séget egy ilyen nagy napon katonai gyakor­latokkal terheli. A kath. tanítók országos kongresszusa. A kath. tanítóknak a milleniumi megállapo­dás szerint csak egy óv múlva kellett volna összegyűlniük, de hogy élő hitüknek, az egyház iránt oda adó szeretőtöknek ország­világ előtt emelt fővel kifejezést adjanak, most a magyar kath. 900-as évfordulója al­kalmából tartották meg Il ik nagy gyűlésü­ket. Az ünnepi Te Deum és szent mise után, melyet a tanítóság az egyetemi templomban hallgatott meg, a Szent István Társulat dísztermébe vonult a szép számmal raepre- sentáló testület. A gyűlést Hornig Károly báró veszprémi püspök nyitot'a meg nagy­hatású beszéddel. A beszéd után Szakoly István szavalta el Némethy Gyula eszmékben gazdag ódáját. Majd a pápai hymnust éne­kelte el az egybegyült lelkes tanítóság. Alig hangzott el a szép-ónok, Ember Károly igaz­gató, a kongresszus világi elnöke tarlóit alapos tudással és klasszikus tollal megirt felolvasást a kath. népoktatás 900 éves tör­ténetéről. Dreisiger Ferencz előadása alap­ján elfogadta a nagygyűlés a százas bizott­ságnak következő indítványát: 1. A katho- likus tanítóképző intézeteknek tankópesitési jogát az állam ellenőrző jogának elismerése és tiszteleiben tartása mellett., teljes épség­ben fontartja s annak megóvására minden tőle lelhető: megtesz s mindennemű törekvést, mely e jog elkobzására irányul, elitéi és jogtalan erőszaknak tart; 2. az állami tanitó- képző-intézoiek tanképesitésénél a vallás­erkölcsi irányzat ellenőrzése végett szüksé­gesnek tartja az egyház ellenőrzői jogának elismerését. Végűi Herchl Janos kassai ké- pezdei igazgató indítványára kimodotta a nagygyűlés, hogy a püspöki kar elé járul memorandummal, melyben a katholikus ta­nítóképzést már a közel jövőben szükség­képen érendő veszélyt feltárják és kérik, hogy a kaiholikus tanítóképzés megmentése érdekében a tanítóképzőket fentartó egyház­megyék közül azok, melyek erről még nem gondoskodhattak, a nem állami tanárok nyugdíjintézetébe belépjenek, miáltal, nem­csak tanáraik nyugdíjellátása óhajtott módon és végleges ül rendezve lenne, de eddigi nyugdíj kötelezettségeik a biztosított nyugdíj- összeg után a fentartó által viselendő 3°/o-os évi d;j által az országos nyugdíjintézetre lennének átháríthatok. Miután a tisztikart ujre választották, Steinberger Ferencz elnök éljenzésekkel többször megszakított magas szárnyalásu beszéd kíséretében rekesztette be a kongresszust, köszönetét fejezve ki Hornig püspök védelnöknek, kit, mint a kath. tanügy föl virágzásának leghatalmasabb munkását üdvözölt, továbbá a Szent István Társálutnak és a kongreszuszszus tagjainak. A nagygyűlés a Szózat éneklése közben ért véget. Ház-CSere. Medveczky Jenő a Szatmár- vármegyei bank pénztárosa Kinizsi-utczán levő lakását 4000 frt ráfizetése mellett el­cserélte Kárpi Dániel fodrásznak Majláth utczában levő házával. Egy Újabb vívmány. Nem mondhatjuk hogy nagyon uj, nem is itt találták fel mi- nálunk, régen kísérleteznek vele nagyobb városokban, reánk csak azért hat az újság ingerével, mert most akarnak bennünket boldogítani vele. Arról van szó, hogy ezután a húst csak 24 óra múlva szabad kimérni, addig jégveremben kell tartani az esetleges bacillusok elpusztitása végett. Sok csodaboga­rat produkáltak már egyszer-máskor a tudó sok. Különösen így ugorkaszezonban, ha rájok jött az unalom, egyszercsak azon vette magát észre a közönség, hogy valami nagy alkotással van meglepve, aminek természete­sen se füle se farka, mégis alkotás, mert. a tudomány mélységes fenekéről lett kihalászva. Hogy csodabogár-e ez a nálunk most alkotott szabályrendelet, arról pro et contra lehet vitatkozni bőven. A főorvos bizonyára nem tartja annak, sőt magasabb szaktekintélyek sem, mert különben nem hódoltak volna meg előtte. Mi azonban laicus észszel sehogy sem tudjuk megérteni, miért kelljen a kimérésre szánt húst jégverem!., internálni egy teljes napig? Hogy a bae. 1 us megfagyjanak ? . . . Az orvosi tudomány "zrl :t azt hirdette, hogy a bacillusoknak nincs nagyobb ellenségük a forróságnál. A húst nem igen szokták nyersen enni az emberek. Általában sütik és főzik, akkor pedig orvosiszámitás szerint is a bacil­lus n a k pusztulni kell. Miért szükséges hát előzetesen hidegbe tenni? ... A jégverem hidege, ha a bacillusokra gyilkoló hatással van is, ezt az eredményt aligha lesz képes 24 óra alatt produkálni a hús belsejében. Óit a bacillusok igen jól fogják magukat érezni 24 óra múlva is, legfeljebb a felületeken szenderednek el jobblótre. Ez azonban csak felerodmóny, amely korántsem ér fal azzal a kárral, amit ez a hosszas tartogatás felidéz. Hiszen az a jégveremből igy forró nyári napokban előkerült hús a mészárszékekben rövid idő alatt oszlásnak indul, megnyál- kásodik. Akkor aztán egye meg a közegész­ségügyi tanács. Ha bakot lő a tudomány, nem szükséges Szatmárnak is mindjárt ráduplázni. Mi azt hiszszük, hogy a közön­ség nagyon rövid idő múlva a mi pártunkra áll. A főorvos úrtól pedig elvárjuk, hogy ha már behozta, kísérje is figyelemmel, vájjon nem háramlik-e több veszély a kö­zönségre a húsnak hosszas tarlogatásából annál az előnynél, amit a jégverem hidege a bacillusokon végzett gyilkoló hatása által képes produkálni. ÁZ Eötvös alap országos tanítói segély- egyesület osztó-bizottsága aug. hó 17-én tar­tott gyűlésében 7143 koronát osztott ki. Eb­ből ösztöndíjban részesült 44 tanuló, 100 k segélyösszeget pedig 24 tanító özvegye és munkaképtelen tanító között osztottak ki. Az ösztöndíjasok között van városunkból Méder Mihály róm. kath. tanító Mihály nevű fia, ki a bölcsészetet hallgatja a budapesti egye­temen. A Ferencz József tanítók házába fel­vettek 8 ingyenes, 11 féldijas, 41 egész díjas tanulót., feltételes felvételre ajánltato'tt (ha évközben hely üresedik) 15 tanuló, 5 folya­modó kérvénye visszaküldetett. A tanítók házába felvették Erdélyi Imre főgymn. torna­tanár középiskolát végzett Bála fiát. A taní­tók gyermekeit, özvegyeit ennyi jótétemény­ben részesítő intézmény méltó a tanítók tá­mogatására. Pedig számosán vannak még min­dig, kik az intézményt nem ismerik, vagy nem akarnak belépni az Eötvös-alap tagjai közé. Honvédeínk, a hadgyakorlatokra vasár­nap hajnalban indulnak el varosunkból. A ki­vonulás a laktanya udvaráról történik katona­zene mellett; a legénységet a székesegyház előtt imára vezénylik s tovább folytatják utjokat a vasúti állomás felé Külön vonaton Sátoralja-Ujhelyig mennek s onnan már aztán gyalog teszik meg a további utat a bérczeken keresztül, ügy honvódeink, mint a közös hadsereg tisztikara és legénysége csak szep­tember hó végén érkeznek vissza hozzánk. Tájékoztató. A szumiri ev. ref. főgim­náziumban a következő isk. óv szeptember 1. napján kotdüdik. Szeptember l ón d. e. 8 —12. és d. u. 3—6-ig javító vizsgálatok. Szeptember 3., 4. és 5. napjain és pedig naponta csakis d. e. 8—12 óráig beírás és felvételi, illetve pótló és magánvizsgálat. 6-án d. e. 8 órakor kezdődik a tanítás. Az isk. óv ünnepélyes megnyitása szept. 9-én (vasárnap) lesz. A felvételnél minden ta­nuló személyesen és rendeszerint atyja, anyja, gyámja, illetőleg azok külön meg­bízottja kíséretében tartozik az igazgatóságnál jelentkezni. Mindazon tanulók, kik ezen intézetbe most először iratkoznak be, szüle­tési- és ujraoltási bizonyitványt tartoznak felmutatni a jelentkezés alkalmával, mely­nek hiányában egyáltalán fel nem vehetők.

Next

/
Thumbnails
Contents