Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-25 / 30. szám

IX. évfolyam.

:tO-ik Hzátn.

Szalmái*. 1900. július £5/ •§{

HETI SZEMLE.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

v.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Blgy évra — — —"— — — — — 6 korona — fillér. ! Félévre — — — — — — — — 3 „ —

Xegyedévre--------------------------------1 50

Tanítóknak és kézmiiiparosoknak eg.y évre 4 korona | Egyes szára ára 20 fillér.

á kllencs százados iirniop.

Az a szégyenteljes rendelet, mely a tisztviselőket távol akarta tartani a kereszténység behozatalának, a magyar királyság alapításának, a magyar alkotmánynak ki- lenczszázados évfordulóján az ünnep fényének emelésétől, csakugyan megjelent. Elpirul a magyar ember arcza ilyen hallatlan czinismus felett. Joggal kérdezzük, Magyarországon vagyunk-e, vagy a kazár zsidók birodalma lett ebből az ősi véren és vitézségen szerzett országból. Maholnap oda jutunk, hogy le fogjuk tagadni magyar voltunkat, mert ha ilyen következetesen haladunk tovább, idestova szégyenfolt lesz a kutyából meg a hétágu korona. )

A Bánffy aera alatt már megszoktuk a sok szamárságot, melyet rendszerint hazugsággal igyekeztek véka alá rejteni, egyik baklövés után jött egy egész regement, úgy hogy a szegény kormány sohasem volt képes a komikum mezéből kibontakozni. Minden fellépése derültséget keltett természetesen odakint, kedélyes mosolylyal nézték vergődését, mi meg, akiknek a bőrére ment ez a mulatságos játék, boszan- kodtunk mindennap eleget.

De Bánffy ment, uj erő vette

Felelős szei’kesztő

HÁT II ORV EN1J I i 10.

.A lap kiadója :

A ,PÁZMÁNV-SAJTÓ.“

kezébe a kormány gyeplőjét, — legalább azt gondoltuk akkor. S reménye volt a magyar nemzetnek, hogy kormányával a világ előtt megszűnt nevetséges lenni. Íme a csalódás teljes. Széli épen úgy viseli magát, mintha csak a Bánffy fejével gondolkoznék. A szamárságoknak pompás keletjük van, — épen úgy mint hajdan. Ez a kibocsátott rendelet egyjCseppel sem áll hátrább bölcseség dolgában annál, mint mikor Bánffy a magyar zászlót rongynak nevezte.

A rendelet megvolt, — kétséget sem szenved. Hogy meríthette volna másként két lap különböző forrásból betiiről-betüre ugyanazt a dől got. Hogy a belügyminisztériumból, vagy a miniszterelnökségből hocsá- tották-e ki, az a dolog lényegén mitsem változtat. Sőt az sem, ha észrevévén a leleplezés után a baklövést, az eredeti .süveget a cziin- zettektől visszaparancsolták. De a Bartók lapját, mely az eredeti szöveget közölte, a kormány félhivatalosai leczáfolták, s napokon keresztül tagadták, hogy bármi utasitás is megjelent volna. 'Kisült hogy nem igaz. A sajtó aktióba lépett, s naponkint újabb bizonyítékokat vágott a kormány -fejéhez. Nem volt menekvés. A félhivatalos kénytelen volt beismerni, hogy hazudott a kormány.

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmáni/- sajtó“ cziraére küldendők, (Deák-tér 19. szára.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel.

Nyilítár sora 40 fillér.

>V laip meg-jelenik minden szerdán.

Az a szöveg, melyet beismer nem kevésbbé kompromittáló, mint a Bartók által közölt. Tény, hogy a kormány a kilenczszáza-los jubileummal nem vállalt solidaritást. Tény, hogy azt kizárólag katholikus ünnepnek deklarálta, melyhez az államnak semmi köze nincsen. Tény, hogy a magyar zászlót a középületekről letiltotta. Letiltotta szent István napján is, holott törvény rendeli, hogy ezen a napon minden község-házán ott lengjen a trikolor.

íme a gyönyörűséges rendelet, melyet ide iktatunk, ha talán a fővárosi lapokból még valaki nem olvasta volna:

Valamennyi főispánnak!

Bizalmas, kizárólag saját kezeihez.

Felkérem Czimedet, hogy saját hatáskörében intézkedni szíveskedjék, hogy a legközelebb tartandó katholikus jubiláns ünnepély cÁlícdmából a középületek díszítése mel- löztezsék, mert elvi szempontból nem tarthatom megengedhetőnek, hogy a felekezeti jelleggel nem bíró középületek szorosan vett egyházi ünnepélyeknél diszitést nyerjenek.

Budapest, 1900. junius 19.

Széli, s. k.

Hogy ez a katholikusok ellen régibb idő óta kifejtett otromba erőszakoskodásnak folytatása kívánt lenni, azonnal evidens. Csak az alkalom lett egy kicsit roszul megRatisbonne Tivadar atya beszélgetései.

A keresztény és a zsidó vallás összehasonlítása.

A Megváltó 1900-ik évében izraelita polgártársainak szeretettel ajánlja Tóthfalussy Béla, budapest-erzsébetvárosi plébános. 1900. Kaphaíó a kiadó plébánosnál. Budapest, VII., Szegényház-tér 8. Ara egy korona.

Tömeges megrendelésnél 60 fillér.

Ratisbonne Tivadar 1802. deczember 28-án született Strassburgban. Második fia volt Ratisbonne bankárnak, az izraelita gyülekezet elnökének ; unokaöescse Meyerbeer Jakabnak, a hires zeneszerzőnek. Hosszabb ideig tartó jogi és bölcseleti tanulmányok után meggyőződést szerzett a kereszténység igazságáról, 1827-ben nagyszombaton fölvette a szent keresztséget, 1830 ban pappá szenteltetett s Parisba ment, hogy ott fajrokonainak megtérítésén működjék. Oda ment fi- testvére, Alfonz is, miután Rómában megtért s a keresztség szentségét fölvette. Ez is pappá lön.

Tivadar 1843-ban megalapította a ke- reszténynyé lett zsidó szüzek testvérijeiét (kongregációját) „Nőire Dame de Sion“ néven, mely 1863-ban hivatalos megerősítést nyert. Ugyané néven hithirdető (misszionárius) papok testvérületet is alapított, melynek később a lobbi közt a hires Lehmann megtért zsidó is tagjává lett. Mig Alfonz testvére Jeruzsálembe ment s ott a kereszténység bölcsőjénél, a Sion-testvórület segítségével a zsidók leányainak megtérítésére több intézetet alapított, Tivadar Parisban maradt és termékeny irodalmi működést fejtett ki. Fő munkája Szent Bernát és korának története. Ezenkívül kiadta a következő munkákat: Evangéliumi morzsák. Allegóriák nagy és kisgyermekek számára. Keresztény anyák kézikönyve (16 kiadástért). Lelkigyakorlatok. Az igazság sugarai. Végül a jelen beszélgetések.

IX. Pius pápa apostoli főjegyzővé (pro- tonotárius) és a „keresztény anyák testvérü- letének“ főigazgatójává nevezte őt ki.

Ratisbonne Tivadar 1884. január 10-ón halt meg ; testvére ugyanabban az esztendőben, május 6-án követte őt a sírba.

Előttünk levő munkácskája, elmondja

és kimutatja, mily viszony van a keresztény és a zsidó vallás közt. E végből öt beszélgetésben előadja a zsidó vallás fő tételeit, tanát az ember eredetéről és bűnbeeséséről, a Megváltó (Mesiah, Messiás, Christos, Fölként) megigóróséről és előkészítéséről s kimutatta a Megváltóra vonatkozó igórelek beteljesülését a názáreti Jézusban. Felfogásának, melyet érvekkel bizonyit, veleje a következő: „A keresztény hitre téritett népek bizonyos tekintetben olyan gályák, melyeket a zsidóságba oltottak be. Zsidók hirdetik az evangéliumot a világnak, zsidók alkotják az első keresztény egyházközséget, melyhez fokról-fokra a föld népei csatlakoznak. Világos, hogy midőn a zsidók keresz- ténynyé lettek, nem cserélték föl vallásukat, mert csak elismerték a Messiást, a kit vártak ; a görögök, rómaiak, egyiptomiak az összes pogány népek azonban, a kik az uj hitet fölvették, s lemondtak bálványaikról.“ Ebből azután az következik, hogy : „A hű katholikus tulajdonkóp igazi izraelita, aki mindazon Ígéretek teljesedésében hisz, melyeket Abrahám, Izsák és Jákob Istentől kapott. Hisz a Messiás eljövetelében, mert ő a Jézus Krisztus, Urunk, Isten Fia, aki megTAROZA.