Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-16 / 20. szám

6 „TI E E M L E“ (20 ilc szám.) Az élet és a vagyon. Egyik a másikat kiegészíti, mert az életben rászorulunk a vagyonra, vagyon nélkül pedig nem ér az élet sokat, amit az is bizonyít, hogy min­denki vagyon szerzésre törekszik. Csakhogy kevés azoknak a száma, akik erre képesek a mindennapi keserves munka mellett. Ennek oka az, hogy a legtöbben figyelmen kívül hagyják a sors által nyújtott szerencsés vé­letlenek eredményét. Mert aki ezzel foglal­kozik, az nagyon jól tudja, hogy minő sokan vannak, akik jólétüket csak annak köszönhetik, hogy nem mulasztották el kiak­názni azt a páratlan alkalmat, melyet az osztálysorsjáték nyújt az abban résztvevők­nek. M aga e sorsjáték az életet és pedig a vagyonos életet jelenti a nyerőre nézve, akik­nek eddig se szeri, se száma. Különösen a Török A. és Tsa. bankház (Budapest, Váczi- körut 5.) jutott abba a szerencsés helyzetbe, hogy vevőinek rövid idő alatt több mint bárom millió koronát fizetett ki, ennélfogva a sorsjegyvásárló közönség figyelmébe ajánl­juk Török A. és Tsa. bankházát, mely meg­bízhatósága, pontossága és szerencséje foly­tán amúgy is kiérdemelte a közbizalmat. Adóügy. Miután a folyó 1900. év máso­dik negyed második havába léptünk, min­denki az 1883. évi 44. t.-cz. 55 §-a értelmé- ban felhivatik, miszerint úgy az állami, mint a községi adó és útadójának második negyed részét a múlt évi adókivetéshez arányitva folyó évi május hó 15-ig a városi pénztárba fizesse be. Pap Géza, h. polgármester. Hirdetmény. A városi állatorvos bejelenti, hogy a külterületen két drb. sertés sertés- colerában elhullott, a zárlat a külterületen elrendeltetvén, midőn ezt a város közönsé­gével tudatom, egyúttal felhívom a város közönségét, hogy a beteg vagy elhullott sertéseit hivatalomnál annál is inkább je­lentse be; mert a mulasztóval szemben az állategészségügyi törvény értelmében a leg­szigorúbb eljárást fogom megindítani. Szat­márnémeti, 1900. május hó 8-án. Dr. Korbay főkapitány. Termény árak. Szatmáron Termény métermázsánként frt kr | frt ki Tiszta búza — — — 6 70 1 6 80 Kétszeres — — — 5 80 5 90 Rozs — — — 5 60 5 80 Árpa — — — 5 — 5 20 Zab — — — 4 40 4 60 Tengeri — — — 6 — 6 10 Kása - — — 10 80 11 — Fehér paszuly — — 5 40 5 50 Tarka „ — — 4 50 4 80 Szfiva — — — 18 — 20 — ,r füstölt — — — — — — 40 Repcze 10 20 Krumpli zsákja — — 1 1 Szalonna — — — 56 — — — |Í|H *,•*. yl’ "f' ff' íj® §j® (*>f® ®Y® @r® <3f® Legnagyobb nyeremény legszerencsésebb esetben 1.000.000 korona Az összes 50,000 nyeremény jegyzéke. A legnagyobb nyeremény a legszerencsésebb esetben l.««0,«00 korona \ nyeremények részletes beosztása a következő: Korona _CL> "<L3 N tea ö-a> £2. N3 CA-ü 1 1 X 3 X X X 3 1 5 & ; 3 31 67 3 433 703 1338 OO 31*700 3000 4000 50 3000 3000 jutalom nyer. á * W n m w » 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 n 9 9 9 9 9 9 9 9 9 600000 400000 300000 ÍOOOOO 90000 80000 70000 60000 40000 80000 35000 30000 15000 ÍOOOO 5000 8000 3000 ÍOOO 500 300 300 170 130 ÍOO 80 40 Nyújtsunk kezei a szerencsének! Már sokan szerencsések lettek egy nálunk vásárolt sorsjegygyei! Az egész világban a legnagyobb esélyekkel bíró magy. kir. szabad, osziálysorsjátek leg­közelebb újból megkezdődik. 100,000 sorsjegyre 50,000 pénznyeremény jut, tehát az oldaliálló nyere- ményjogyzók szerint a sorsjegyek felét pénz- nyereménynyel húzzák ki és egy külföldi sorsjáték sem képes aránylag ily nagy nye­reményeket felmutatni, mint a mi magyar osztálysorsjátékunk. Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben egy millió korona. Egészben tizenhárom millió 160,000 korona lesz kihúzva és az egész vállalat állami fel­ügyelet alatt áll. Az eredeti sorsjegyek tervszerű árai az I. osztályhoz egy nyolezad (Vs) frt —.75 vagyis 1.50 korona egy negyed (V*) „ 1.50 3.­egy fél (V«) ,, 3.— „ 6.­egy egész (Vi) „ 6.— n «•­50,000 ■Ciff 13.160,000 utánvét mellett vagy az összeg előzetes beküldése ellenében. Hivatalos tervezet díjtalanul. Meg­rendeléseket eredeti sorsjegyekre, tekintettel arra, hogy a húzások f. é május hó 17. és 18-án lesznek f. é. május hó 17-ig kérünk hozzánk beküldeni. Török A. és Tsa. IPWT bankház Budapest, V., Váezi-körut 4 a. Fiók: MUZEUM-KÖRUT 11. Sok és nagy nyereményt fizettünk már ki vevőinknek és pedig rövid idő alatt körülbelül három millió koronát. Rendelölevél levágandó. Török á. és Társa föelárusitók Budapest. 1. o-zi. m. kir. szab. osztálysorsjáték eredeti sorsjegyet Kérek részemre a hivatalos tervezettel együtt küld ni. jntánvételezni kérem Az összeget korona összegben jpostantalványnyal küldöm.^ A nem tetsző törlendő. BEER S ARI JEL ASZFALT, MŰKŐ és CZEMENTÁRU 6TÁR0S. SZATMÁR, REFORMÁTUS GYMV. MELLETT Ajánlja I. a czementlapjaitt, minden, szin és nagyságban, elválal csatornázásokat, aszphalt, granitt, Teroszó és betton burkolásokat. Templomok, iskolák, folyósók, konyhák, és járdák burko- lásait. Továbbá mindennemű czement áruk készítését a legjuiányosabb árakban. Nedves faiak aszpalttali szárazzá tételéért, valamint az áltálam készítetett összes munkákért felelőséget vállalok. Költségvetések és rajtok dijtalanul küldetnek. cr:U

Next

/
Thumbnails
Contents