Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-08-09 / 32. szám

„HETI SZEMLE“ (32 tk szám.)

sus is kívánatosnak jelezte(XXXVIII. hat.) — azok keretében a müveit osztályok befolyásukat a munkásnép érdekeinek előmozdítására, s annak ethikai fejlesztésére használják.

Ugyanezen czél szempontjából igen jelentékeny társadalmi eredményekkel járna az is, ha az 1898:

II. í. czikk 71 §-a értelmében létesített községi segélyalapok iránt a gazdaközönség állandó érdeklődést tanúsítana, — nemcsak úgy, hogy azokat adományaival gyarapítaná, hanem akként is, hogy az alap kezelése körül befolyását érvényesítené és a segélyalapok igazgatásában való tényleges részvétel utján a községbeli munkásokkal az érintkezést folyton fentartaná.

Az újabb intézmények közül a munkásosztálylyal való társadalmi foglalkozás tekintetéből ezekre utalván, — a munkaadó és a munkás közötti jó viszony istápolásának egy régi módjáról is megemlékezik a kormány,s ezaz aratásiünnep, melynek keretében a birtokos a jól bevégzett munka után, munkásait vendégül látja és azokkal együtt öröm-ünnepet ül a legjelentékenyebb mező- gazdasági munka szerencsés befejezésekor. Az ilyen ünnepség helyett szokásba vett adomány rideg kiosztása nem pótolja az érintkezésnek azt a közvetlenségét, mely a munkás megbecsülésének jele, és nem pótolja azt a pátriarchalis szives látást, mely oly nagy hatással van a munkás kedélyvilágára s mely hozzájárul ahhoz, hogy a munkás a birtokosban mindenkor jóakaróját lássa.

Akkor, amikor azt látjuk, hogy külföldön a munkaadók tervszerü- leg újabb és újabb módokat keresnek arra, hogy a munkások kedélyét az agitátió ellen megőrizzék, s újabb és újabb formákat honosítanak meg, melyek keretében a munkaadó és munkás közötti viszony ridegségét enyhíteni és bensőségteljesebbé lehet tenni: kívánatosnak látszik, hogy a gazdaközönsóg az egész vonalon, tervszerűen ellensúlyozza az agitátiót és az igazgatók által szított gyűlölködés, bizalmatlankodás s kalandos vágyakozások helyett a tisztes, békés, szorgalmas munka szeretetének és megbecsülésének érzelmeit istápolja a munkások körében.

Szocialismus és kereszténység.

Azon módok mellett, melyek szerint a magyar földművelési miniszter a munkások között felmerült szocializmust ellensúlyozni iparkodik és a mely módok lapunk első czik- kél>en vannak ismertetve, — ugyanezen kérdésben magasabb és valóban a bajok gyökerére ható fejtegetésekkel foglalkozik a Magyar Gazdasági Szemle is Brunetiére után.

Hát tagadhatatlanul üdvöseknek látszanak a minisztertől ajánlott módok is a munkásoknak megóvására a szocializmus izgatásaival szemben. Azonban magukban véve nem elégségesek. Mert a baj gazdasági ugyan, de vallás-erkölcsi is, — a mely oldalt ha elhanyagoljuk, — kétessé válik a gazdasági bajok orvoslása is.

A szocializmusnak földi menyországot Ígérő elvei, az izgatásnak leghatalmasabb eszközei egy, a tulvilági életet tagadó, bölcseleti rendszerből szükségképen következnek. Ezt belátja az egyszerű magyar földműves is józan eszével. Ezért hódit a szocializmus oly ijesztő módon azok körében, a kikben megingott a vallási meggyőződés. Ha a bajokat-orvosolni akarjuk, azok gyökeréig kell hatolnunk.

Épen azért érthetetlen és feltűnő dolog az, miért hiányzik a miniszter által a szocializmus ellen javasolt és fentebb érintett módok közül a legfontosabb, a vallásosság megerősítésére szolgáló módok és eszközök, a melyek kifejtésével maga a gazdaközönség is igen sokat tehet a szocializmus ellen.

Mennyire beleillett volna o miniszteri tanácsok közé egy pont, a melyben a miniszter felhívta volna a gazdákat és munkaadókat, hogy a községbeli munkásoknak e

téren a templomok látogatása, a vasárnapi munkaszünet megtartása, vallásos egyesületek, irodalom támogatása által hatalmas példát nyújtsanak.

A javasolt népkönyvtárak sem fogják megtenni a kivánt hatást, ha azok csak oly közönyt fognak tanusitni a vallás iránt, mint a miniszter leirata a vármegye utján a gazda- közönséghez.

A külföldön — ime — már kezdik belátni a baj fő gyökerét s a franeziák első tudományos folyóiratának, a „Revue des Deux Mondes“-nak nagytudományu szerkesztője, Brunetiére fejtegeti a szocializmus és kereszténység közti viszonyt.

Brunetiére, a kiváló kritikus, Lyonban egy előadást tartott, a melynek tárgya „A kereszténység és a szocializmus“ volt. Annak kimutatására igyekezett, hogy az individualizmus látható hanyatlásának megfelelő módon emelkedik folyton és karöltve a szocializmus és kereszténység kettős tana s feltüntette az elsőnek szembeötlő hiúságát s a másodiknak a jövő fölött is várható végleges győzedelmét.

Érdekes szónoklatának kezdetén élénk és okadatolt kritikát gyakorol az individualizmus fölött.

— Tudom — úgymond — és mint én, önök is tudják, hogy körülöttünk több individualista létezik, mint óhajtanok. Ezek nem ismernek más törvényt, mint az erősebbnek jogát. Tudományos téren ugyanazt az elvet hirdetik azok a közgazdák, akik nem ismernek egyebet., mint saját tudományukat, a kik nem hivatkoznak egyébre, mint a tér mészet és a kínálat érctörvényeire. Meg nem tántorodnak, pedig ha felülemelkednének szűk látkörükön, azt vennék észre, hogy a civilizációt talán mégis csak azért találták fel, hogy bennünket fölszabadítson a természeti törvényszék zsarnoksága alól.

Bármily sűrűk is ezeknek az individualistáknak csapatai, tény az, hogy létszámuk napról-napra fogy ; észreveszik ők is, hogy mozgalom indult meg ellenük. Minden pontról hangzik az általános ellentmondás zaja Fölhivjam-e Manning bibornok, a mainzi érsek, vagy talán XIII. Leo pápa tanúskodását? Nem hivatkozom reájuk, bizonyságuk gyanúsnak tűnhetnék fel, de felhívom a kritikusokat, jogászokat és statisztikusokat s

— Oh, Uram, biztosítom róla, hogy ez nem szeszélyeskedés.

— Nos I én nem akarlak kényszeríteni) hogy titkodat eláruld; hanem megkérdezem atyádtól, mi az oka e makacsságnak, hogy semmi féle orvosságot sem akarsz bevenni.

Nagyon kérem, jó uram, ne mondjon ilyesmit atyámnak.

— Akkor hát magyarázd ki magad vagy pedig okvetetlenül megmondom atyádnak.

— Oh! akkor inkább, igen, inkább bevallom önnek az okot. Hanem előbb legyen olyan jó és távolítsa el testvéreimet.

Az orvos elküldó a gyermekeket és József a következőket mondát

— Oh, ha tudná, orvos ur, hogy eszük időben szegény atyám mily sokat fárad, hogy egy kis kenyérre valót szerezzen. Én borzasztón szenvedek, mikor látom, hogy jó atyám és fiatal testvéreim oly sokat nyomorognak az élelemhiány miatt. Én vagyok a legidősebb s igy több erőm van, mint ezeknek a gyermekeknek, azért nekik hagyom, hadd egyék meg az én részemet is. Ezért színleltem magamat betegnek és hogy nem tudom megenni a magamét.

sokára ismét visszajött egy szolgával, a ki mindenféle élelmiszerrel volt megrakva. Odaültette egy asztalhoz a jámbor gyermeket testvéreivel és atyjával együtt, aki épen akkor jött haza a műhelyből. El lehet képzeln' az örömet, melyet e derék jóttevő érzett, midőn látta az egész család boldogságát; látta, mint tér vissza az életpir a kis Józsefnek arczára.

Hol van az Isten?

Egy ifjú, ki elvesztette hitét, a következő kérdést intézte egy kis iskolás gyermekhez :

Mondd meg, hogy hol van az Isten és adok neked egy képet.

— Mondd meg te, válaszolá emez, hol nincsen az Isten, és adok neked kettőt.

Mindenki tapsolt e feleletre és a kis hitetlen megzavarodva kotródott el.

Lelki bátorság.

Ez az eset a szünidő alatt történt, József és anyja egy franczia tartományhan utaztak s péntek reggel X.-be érkeztek.

Miután sz. misét hallgattak, az anya és a gyermek, a ki tizennégy éves volt, a vasúti pályaház vendéglőjébe mentek. Az utasok egészen ellepték már az asztalokat. Az

Az orvos könyeit törölte és mondá: És te nem vagy éhes ?

— Oh, igen 1 de legalább nem érzek fájdalmat, a miatt hogy a többiek annyit szenvednek.

— De hát nem tudod-e, hogy meg fogsz halni, ha megfosztod magad az élelemtől?

— Jól tudom; de nyugodtan halnék meg. Atyám kevesebbet táplálna egygyel; én pedig majd az égben kérném a jó Istent, hogy szegény atyámon és szegény testvéreimen könyörüljön. Csak azt óhajtanám, lenne oly jó és küldene hozzám egy papot. Mert félek azon hazugság miatt, hogy betegnek mondtam magamat és nem szeretnék meghalni gyónás és feloldozás nélkül.

A jó szívű orvos meghatva a gyermek nagylelkűségétől és jámborságától, karjaiba zárta: — Nem, kedves barátocskám, te nem fogsz meghalni, mondá neki; Isten, a ki minden teremtménynek jóságos atyja, gondját viseli azoknak, a kik szenvednek, dolgoznak és imádkoznak. A te atyád jó és munkás ember; te pedig imádkozol és önfeláldozó vagy; Isten tehát nem fog elhagyni titeket.

Miután igy szólott, haza sietett és nem