Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-07-12 / 28. szám
6 HETI SZEMLE“ (28 ik szám.) főispán az úri kaszinóban lesz, tehát a nagy „menet,“ melynek volt egy „Szentföldi zarándokok megérkezése Jeruzsálemből“ czimü szakasza is, az úri kaszinó előtt vonult el. A Jászberényi Hírlap erről a következőket írja „A menetben bohóczok és czigányok közölt ment szamárháton három kapuczinus- baratnak öltözött kurjongató mesterlegény, egyik kezükben kereszttel, a másikban pedig olvasóval, melyet krumpliból, dióból, mogyoróból, éretlen almából és egresből fűztek össze. A kereszttel és az olvasókkal verték a szamarakat és a körülöttük incselkedő gyerekeket, lányokat. És mindezt mosolyogva nézte Jászberény polgármestere, ügyésze, rendőrkapitánya és négy rendőre, anélkül, hogy a vallás ilyetén gunyolása és gyalázása ellen tiltakoztak volna.“ Ezen igen szomorú ügy, mely úgy látszik a kath. vallást üldöző Bánffy-korszak embereink tehetetetlen bosszumüve, a képviselőházban is interpellátio tárgya volt. Ijovagias elégtétel. Pécsett egy özvegy urinő, a kit egy dúsgazdag úri gavallér dicsekedve igaztalanul rósz hírbe hozott, elment a gavallér lakására és őt kegyetlenül elkorbácsolta. Megérdemelte. Helyes rendelet. Ausztriában a kormány elrendelte, hogy a középiskolai érettségi vizsgálatokon a vallástan és bölcselet is vizsgálati tantárgyként szerepeljen, — és hogy a tanulók a nagyhéten lelki szent gyakorlatokat tarthassanak. Merénylet. Milán szerb király ellen a napokban gyilkos merényletet intéztek. A radikális párt a király meggyilkolására egy volt tűzoltót béreit fel, aki többször a királyra lőtt; a golyó azonban nem hatolhatott a pánczélin- get viselő király testébe. Hadsegédét azonban a golyók súlyosan megsebesítették. A. kath. társadalmi élet a néppárti népgyüléseken kívül számos igen fontos más gyűlésen is fog megnyilatkozni a közel hónapokban. Augusztusban lesz Bpesten “A kath. újságírók orsz. értekezleteaug. 21 -23.-án a magyarországi kath. legényegyesületek orsz. nagygyűlése Székesfehérváron ; ugyanezen időtájt „A kath. tanítók orsz. bizottságának nagygyűlése.“ Szeptemberben „A kath. körök és olvasó egyesületek országos szövetségének nagygyűlése.“ Szept. 15-én „A kér. szövetkezetek orsz. kongresszusa és a szövetkezeti központ nagygyűlése. Szept. 16.-án az Erzsébet királyné emlékére emelendő Örökimádástemplom gyűjtő bizottságának nagygyűlése és gyászünnepe. Szept. 26-27-én. „Az orsz. rnagy. Czeczilia-egyesiilet kongresszusa“ Kalocsán. Okt. 1-en. „A bpesti orsz. központi kath. kör“ tízéves fennálásának ünnepe. — Mindezeket be fogja tetőzni az ősszel összehívandó kath. autonómiai orsz. kongresszus, melynek előkészítésére a püspöki kar aug. 20. körül fogja tartani conferentiáit. A jézustársaságiak Budapesten a hitéletnek nagy javára örvendetes módon terjeszkednek. Eddigi szűk kolostorukhoz megvették a szomszédos zerge-utczai telket s ide kényelmes épületet emelnek,melybe az eddigiekhez öt uj reudtagot helyeznek el. A kolostort most bővítik s azt még az idén elfoglalhatja a rend. K ii 1 ö n f é 1 é k. Fiammarion és a spiritizmus. A párisi spiritiszták között nagy a rémület. Fiamarion, a legelső és legtekintelyesebb spiritiszta kijelentette, hogy szakit velők. A hires tudós ugyanis az Annales Politiques et Litteraieres czimü folyóiratban hosszabb czikket tett közzé, melyben nyilvánosan beismeri, hogy tévedett. Kijelenti, hogy ő autoszuggesztió áldozata, és igy csalódott, mikqr azt hitte, hogy Gallilei beszélt az ő szájával a Kardec Allan hírhedt szeánszain. Bouvery a mai spiritiszta társaság egyik oszlopos tagja, márválaszol a Fiammarion vallomására, és ő is beismeri, hogy reformálni kellene a spiritizmust, egyszersmind kijelenti, hogy ő a jövőre a Párisban megtartandó spiritiszta kongreszuson ezt indítványozni is fogja. Hány kath. hittérítőnk van? Összesen 18 ezeren hirdetik Krisztus igéit hősi elszántsággal, valódi halálmegvetéssel. A civilisátiónak eme szerény munkásai a következőképpen oszlanak meg: 600 a Benedekrendéből való, 2500 ferenczrendi, 700 kapuczinus, 100 trappista, 500 dominikánus, 5—600 lazarista és 4000 Jézustársasági. Ezek mellett 52 ezer apácza fárad az Ur szőllejében. Az úszás és fürdésre vonatkozólag a kitűnő „Kneipp-Ujság“ (Szerk. dr. Szalkay Gyula, megjelenik havonként igen sok gyakorlati tanacscsal és egészségi szabálylyal Budapesten X. kér. Füzér-utcza 19. sz. Ára egy évre 4 frt.) bőven kifejtve a következő igen gyakorlati tanácsokat adja. 1. Fázlódó vagy borzongó testtel hideg fürdőt ne használj! Minél melegebb az ember teste a hideg viz fürdő előtt, annál jobb a fürdő hatása. Ha izzadó testtel megyünk a hideg vízbe, akkor járunk el a leghelyesebben és legelőnyösebben. Erre nézve csak egy dolgot kell jól megjegyezni és ez az, hogy a test melegségét nem szabad olyan erős testmozgás által előidézni, amelynek következtében tüdőnk zihál. Legczélszerübb, ha az ember levetkezés után a napra, különösen forró homokba lekszik, előzőleg azonban fejére vizbemártott szalmakalapot tegyen. 2. A fürdőbe lassan menj be, ne ugorját, mert az ezáltal előidézett ütés és a rendkívül gyors, pillanatnyi lehűlés igen durván hat a testre, főképen pedig a belső szervekre, 8. A hideg vízben ne tartózkodjál hosszabb ideig, mint a mennyi idő a test felfrisitésére szükséges. Erre a czélra V2—5 perez rendszerint teljesen elegendő. Minél gyengébb testit a fürdőző es mennél hidegebb a viz, annál rövi- debbre szabja az abban tartózkodást. 4. Hideg vízfürdő után törülközés és hütözködés nélkül gyorsan öltözzél fel és tégy mozgást, mig tested rendes melegségét visszanyeri. Csak a fejet, nyakat, kézfejeket, szóval csupán a levegőnek kitett testrészeket kell szárazra letörülni, a test egyeb részét jobb, ha le nem töröljük. Hideg fürdő után kellő mozgást kell tenni, mert kívánatos, hogy a test rendes melegét mielőbb visszanyerje. 5. Étkezés után legalább 2 órai idő eltelte előtt ne fürödjél. A ki nem sokkal az étkezés után fürdik, az emésztő szervektől elvonja az ott szükséges vért, miáltal az emésztés természetes lefolyását gátolja. 6. Fürdés után ne egyél és ne igyál előbb, csak ha a tested rendes melegét visszanyerte. Fürdés folytán a testbe a bőrfelülettől a test belseje felé és onnét ismét a bőrfelületbe visszahatoló véráramlás jön létre. Ezen természetes véráramlás hosszabb ideig tart és annak kellő lefolyását nagy mértékben gátolja az, ha az ember mindjárt fürdés után eszik vagy iszik, mert ez esetben a vért a gyomor az emésztés lehetővé tétele miatt magához vonni törekszik, miáltal a kellő véráramlás hátrányosan lesz befolyásolva. Irodalom. A vihar után. Keringő. Zongorára szerzé Krisztanich István. A szerzőnek, ki ba- ranya-kisfaludi plébános s főkép az egyházi zenét műveli, ezen csinos keringő a második világi darabja; az első Tóth Kálmánnak két népdala volt, melyet József főherczeg is köszönettel fogadott el; a mostanit pedig szépségéért Izabella főherczegné Frigyes főherczeg neje, pénzbeli jutalommal is kitüntette. Az ajánlásra méltó mü ára 2 korona; kapható a szerzőnél vagy Rózsavölgyi és társa bizományában Budapesten. „Kampokavallói fájdalmas Szűz csodái“ című könyv jelent meg Mészáros Kálmán Fe- rencz-r. atya által kiadva. A vaskos, 28 livre terjedő könyv tartalma igen érdekes, s az eddig megjelent hasonirányu művek közt páratlanul áll. A könyv hat részre van felosztva. 1. az egyháztörténelem nyomán beszél általában a Mária-képek csodáiról. II. a kampokavallói események bírálatát adja elő. A III. és IV. a kampokavallói csodák bizonyítékait ismerteti. Az V. részben fölhozatnak azon érdekfeszitő csodák, melyek magán a fájdalmas Szűz képén történtek. A VI. részben több mint 200 csodálatos gyógyulás van felsorolva s leírva maguk a meggyógyultak Írásban vagy élő szóval tett nyilatkozataival. A VII. rész elmondja a kegykép tiszteletének rohamos elterjedését a világ minden részén. — A könyv igen csinos, megnyerő alakban van kiállítva, tiszta nyomás es az öregek által is olvasható nagy betűkkel. Ára a 346 oldalra terjedő műnek színes borítékban fűzve 1 frt. Csinos vászonkötésben 1 frt 40 kr, postával 10 krral több. Kapható Budapesten a ferencziek-zárdájában, Mészáros Kálmán sz. fer.-r. atyánál. Aki sokáig akar élni és mig él, egészséges akar lenni, az fizessen elő a Kneipp-Uj- ság czimü lapra, amely a legjobb háziorvos. A Kneipp-Ujság mindenkit megtanít arra, hogy miként éljen, ha egészséges és hosszú életű akar lenni és megmondja azt is, hogy az egyes betegségek ellen melyek a legjobb háziszerek. Czélszerü a Kneipp-Ujságra ez év elejétől számítva előfizetni, mert a már megjelent jeles czikkek ismerete nélkül az olvasó a Kneipp- g3mgymódra nézve nem nyer teljes tájékozottságot. A Kneipp-Ujság megrendelhető Budapesten, X. kér., füzér-utcza 19. sz. a. félévre 2 írtért, egész évre 4 írtért. Szegedi Mezőgazdasági Kiállítási Sorsjegy Főnyeremény: 50.000 korona értékben iféür és több, kisebb nagyobb nyeremény, összesen 1006 nyeremény 100.000 korona értékben. ©ÜT ©ÖHT- Egy sorsjegy ára 20 krajezár. Az összes nyereményeket kívánatra 20°/o levonással azonnal készpénzben beválna Budapesten: a „Hermes“ Magyar Általános Váltóüzlet Részvénytársa- sag, V., Dorottya-utcza 8., vagy Szegeden: a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank. Ezen pénzintézetek a nyerő kívánságára készek az 50.000 korona értékű főnyereményt egy liasonértékü szegedi mintaszerűen berendezett tanyai gazdasággal is becserélni. Húzás Szegeden, a kiállítás utolsó napján, 1899. szept. 10-én este 6 órakor. Sorsjegyek kaphatók bank- és váltóüzletekben, az összes dohánytőzsdékben és egyéb elárusító helyeken. Viszontelárusitók forduljanak a kiállítást rendező Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségéhez. Budapest, IX., lllői-ut 35., Köztelek.