Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-05-03 / 18. szám

18-ik száasi.

Vili. évfolyama.

8za(niár, I8ÍM). májn^ 3

HETI SZEMLE

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

[

f

É

ELŐFIZETÉSI ARAK:

Egy évre — —- — — — — — — — — 3 frt — kr.

Félévre — — — — — — — — — — 1 frt 50 kr.

Negyedévre — —• — — — — —• — — frt 75 kr.

Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 2 frt.

Egyes szám ára 7 kr.

Felelős szerkesztő

IIÁTHOIIY EIN I) R E.

A lap kiadója :

A „PÁZMÁNY-SAJTÓ.“

A szerkesztősógot és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdotősek, stb. a „Vázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel.

Nyllttér sora 20 kr.

A lap meg'jeleuik miutleu szerdán.

VIsszatökiniés t!z évre.

i.

A in ult hót szombatján, ápr. 29-én ülte meg egyházmegyénk főpásztora püspöki székfoglalásának évforduló napját. Ekkor fejezte be eredményekben gazdag egyházkormányzása második decenni- innának első évét.

Miként minden évben e napon, az egyházmegye és főpásztor eljegyzésének eme nevezetes ünnepén, úgy ma is az egyházmegye minden templomában buzgó ima szállt fel a papság és hivek ajkairól Istenhez szivből hálát adva a vett jótéteményekért s forrón kérve a minden siker és előhaladás forrását, árasz- sza el kegyelmének bőségével a szeretett főpásztort s adja meg nemes buzgalmához a lelki, testi erőt, hogy Isten dicsőségére és a hivek lelki üdvére minél nagyobb virágzásra, hozza egyházmegyénket.

És valóban nagy okunk is volt e napon mind a hálára, mind a buzgó kérelemre. Hiszen ha visszatekintünk főpásztorunknak ama tiz évi kormányzására, melynek csak imént értük el határát, az egyházmegye életének bármely nyilvá- nulásában az eredményesnek, az előhaladásnak oly sok szép bizonyítékaival találkozunk, hogy önkényt tör elő szivünkből a hálának örömérzete : „Amavit eum Dominus et ornavit eum. . . Gloria et divitiae in domo eius! Másrészt, ha meggondoljuk, hogy mindezen sikernek és élő- haladásnak megindítója és előmozdítója Isten után legnagyobb részt az Ur szive szerinti főpásztor nemes buzgalma volt, az Isten iránti hála nyomában önként kellett előtörni az esdő fohásznak is „Deus: omnium íidelium pastor et rector, famulum tuum Juliitm, quem pastorem Ecc- lesiae Szatmarinensis praeesse volu- isti, propitius respicé . . assidua protectione gubera! ;

Ily közérzés mellett hivatásunk egyik legszebb kötelmét teljesítjük mi is, a midőn szivből csatlakozunk a papság és hivek kettős imájához és a sajtónak, mint a közvélemény orgánumának nevében is lerójjuk a hódolat adóját.

Ez alkalmat azonban egy inas kötelmünk lerovására is meg akarjuk ragadni. Visszatekintve ezen tízévi kormányzás eredményeire, igazolni is akarjuk a kTrzér^ésí, melynek kifejezést adtunk.

Nem lehet ez hízelgés részünkről oly nemes lelkű főpásztorral szemben, a ki nem szereti, sőt kerüli a feltűnést, az iinnepeltetést; a ki a nyilvános szerepléstől elvonulva az egyházmegyében és az egyházmegyének él, s a ki ha reá tekint is a sikerekre, melyeket elért, sz. Pál apostollal jól tudja és fennen hirdeti Gratia Dei sum id, quod sum! Gratia Dei in me vacua non fuit.

Hiszen a hivatásos élet egy jelentékeny szakára visszatekinteni és abban a jótéteményeket elismerni, hogy hálát adjunk érettük Istennek, oly kötelesség, mely elől álszerénység volna kitérni; viszont részünkről constatálni a közérdek szolgálatában elért eredményeket, oly publi- cistikai feladat, melyet hivatásunk és a nyilvánosság, melynek szolgálatában állunk, méltán megkövetel.

És különösen megköveteli azon magas állás, a melyről azt inondá Üdvözítőnk: ,,Ti vagytok a világ világossága. Úgy világoskodjék a ti világosságtok, hogy az emberek lássák a ti jó cselekedeteiteket s dicsőítsék Istent, ki a menyekben van.“ És különösen időszerű ez ma, a midőn a kornak az egyház iránt kedvezőtlen áramlata oly sokszor lép föl túlságos követelésekkel és ha nem lát, tapogat mindent kézzel fog- hatólag, oly könnyen kész az igazságtalan Ítéletek és következtetósokre.

Ez vezethette Szalezi sz. Fe- renczeí is, a midőn püspöki működését a többek közt azon jó feltétellel kezdette, hogy jótéteményének egy részét nyilvánosan, másik részét titokban fogja gyakorolni, úgy tartván, hogy nem igazi alázatosság az, ha egy ily magas méltóságra jutott egyházi féríiu összes jó cselekedeteit elrejti, midőn első sorban az a kötelessége, hogy az embereknek minden erényben jó példát aj on.

TARCZA.

Naszreddin hodsa tréfái.*)

Törökországban, Bulgáriában és Romániában élnek a nép száján bizonyos tréfás elbeszélések, melyeket Naszreddinnek tulaj- donitanak. Naszreddin Kis-Azsiának Aksehir városában élte le napjait. Itt liodsa volt azaz tanítói, bírói és egyházi működése volt, a hagyomány szerint azon időben, mikor a sánta Timur Kis-Azsia városait egymásulán foglalgatta. A hatalmas hóditó elé városa képviseletében járulandó, azon törte a fejét, mivel kedveskedhetnék neki. Megkérdezte feleségét, mit vigyen Timurlenknek, vájjon fügét-e vagy birsalmát. A felesége birsalmát tanácsolt, mert ez nagyobb és szebb is. De a hodsának az volt az elve, hogy nem jó az asszony tanácsa után indulni. Fügét vitt a

*) Az Akadémiai Értesitő 106. fiiz. és Dr. M. Gaster „Literatura Populara Romänä“ czirnü könyve nyomán.

hatalmas uralkodónak, kinek nem lévén Ínyére ilyes ajándék, a fügéket egyenkint a hodsa fejéhez csapta. „Aldassék Allah!“ kiáltott fel Naszreddin minden egyes koppá- náskor. x\ kiváncsi Timurnak megmondta a hálálkodás okát. Azért áldassék Allah neve — felel neki Naszreddin — mert nem fogadtam meg a feleségem tanácsát. Ha ő reá hallgatok és birsalmát hozok a füge helyett, azóta már rég összezuzódott volna a fejem. Timurnak nagyon tetszett e beszéd, megkedvelte a hodsát, aranyokkal váltotta meg az ütéseket s bármikor szabad bemenetet engedett neki udvarába.

A tréfás Naszreddin megmenti városát a többi városok szomorú sorsától .^Tréfái által- mennek a nép szájába s igya nép közkincsévó, a népirodalom termékévé válnak. Ki van bennük fejezve a török néphumor. A törökkel való éréntkezés folytán általmentek a román nép szájába is, mely a nevet is Nasratin-ra átalakította. Pánn Antal a nép szájáról gyűjtötte össze azokat, versbe foglalta, s kiadta 1853-ban.

Egyszer Naszreddin hodsa az ablakon

kifelé nyújtogatta az orrát. Egy barátja arra fele haladva kérdezi: mit szagolsz? Feleli rá: Szomszédom pompás ételeket eszik, én ezeknek szagával lakom jól. Pann igy fejezi be a tréfát. De az indiai prototipban meg van a folytatása, melyben Gura Gara martba, ki Naszreddinnek fele! meg, szomszédja által bíróság elé idéztetik, hogy fizesse meg az ételek gőzét. A biró arra Ítéli a szaggal jóllakottat, hogy fizessen szomszédjának megfelelően a pénznek csengésével. Ezen eszme variánsával találkozunk a perzsa irodalomban is. Egy leány bevádol egy fiatal embert, hogy a tükörben megcsókolta a képét, a biró arra Ítélte a fiatal embert, hogy ostor csapásokkal illessék az árnyékát.

Találkozunk Naszreddinnél is azon találós kérdésekkel, melyekre a czinkotai kántor oly bölcsen megfelel s melyekre emlékeztet a németben : Der Kaiser und der Abt. Egyik nem vette a másiktól, közforrásból merített mindegyik. Till Eulenspiegel a németek Naszreddinje, a főtypusa a népies bolondnak.*)

*) Népkönyve megjelent először 1519-ben.