Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-04-19 / 16. szám
VIII. évfolyam. 16-ik szám. Szatmár, 1809. április 19. HITI SZEMLE. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre-------— —-----------------------------3 frt — kr. Fé lévre------------------------------------------— 1 frt 50 kr. Negyedévre------------------------------------------frt 75 kr. Ta nítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 2 frt. Egyes szám ára 7 kr. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója : A „PÁZMÁNY-SAJTÓ." A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vétetnék fel. Nyilttér sora 20 kr. A lap megjelenik minden szerdán. Az állami és várGSi háztartás. Az állam-kormányzásnak mindenkor legfőbb feladatát képezte a polgárok személyi és vagyoni biztosításán kívül az anyagi megélhetés előmozdítása. Ha ez biztosítva van, kétségtelenül feladata a kormányzásnak a szellemi érdekek is- tápolása és a kényelmi eszközök előmozdítása is. De az mégis elsőrendűi feladat, mert legszükségesebb, mellőzhetetlen alapja minden előha- ladásnak a szellemi téren is. És a mi nagyban feladata az államkormányzásnak, az kicsiben a városok és községek adminstratio- jának. Helytelen az a kormányzás, mely a rendet felzavarja és a különböző ugyan, de egymást támogató érdekek istápolásában nem tartja meg a kellő arányt, s kényelmi vagy szellemi és szépészeti vagy más egyéb nem lényeges szempontokat az any ági megélhetés lényeges érdekének rovására túlságos mértékben ápolja. E szempontból bírálva országunk és városaink korínmányzatát, el nem tagadhatjuk, hogy alkotmányunk helyreállítása után sok hiba és mulasztás történt e terén. Bizonyos, hogy az anyagi megélhetés e tejjel s mézzel folyó hazán mind nehezebbé vált és ma a nemzet majd minden osztályánál a helyzet elviselhetetlenné lett. A tőkepénzeseken, a nagy birtokosokon, a dusabb fizetéssel biró nagy hivatalnokok csekély számán kivülugyan kinek nincs oka panaszra a megélhetés nagy nehézsége miatt? Panaszkodik a mezőgazga, az iparos, a kereskedő, a kishivatalnok, a munkás. A panaszkodáson kívül azonban még kiáltóbbak a tények. Az államnak, a városnak, községeknek folyton fokozódó eladósodása. A rendkívüli arányokat öltő kivándorlás. Az izmosodó socializmus. Mik az okai e kétségbeejtő hanyatlásnak az anyagi téren? Röviden alig lehetne azokat mind felsorolni, inert legioszámmal vannak. Azonban nehány általánosabb okok egész szembetűnők. Az elszegényedésnek egyeseknél lehetnek ugyan okai a erkölcsi erő megfogyatkozása, a munkátlanság, a túlságos élvezetvágy, fényűzés s ezekkel járó pazarlás, a takarékosság, okos számítás és beosztás hiánya. Ámde, mikor minden igyekezet daczára egész osztályok, mondhatni egy egész nemzet küzd a megélhetés nagy nehézségeivel, mélyebbre ható, általánosabb okokra kell következtetni. / Es mi azt hiszszük, ezt magában az országkormányzást már évtizedek óta kezei közt tartó liberális rendszerben kell keresnünk. A liberális uralomnak Ausztriában, Belgiumban, Olaszországban, mindenütt a nagy tömegek elszegényedése, az ország eladósodása volt a következménye. Ez a rendszer ugyanis nem ismeri a keresztény szeretetet, a melyből következik a gyöngék támogatása. A gazdaságban, az iparban azt a pogány elvet érvényesíti: „A ki bírja, marja." Miután pedig a „létért való küzdelemében az erősebb, a gazdagabb, a hatalmasabb okvetlen elnyomja a gyöngébbet, a melyet a liberalizmus elveinél fogva magára hagy, a feltétlen következmény a tömegek teljes elszegényedése és nyomora, és egy igen kevés résznek felette nagy meggazdagodása. A socialismus épen azért a liberális államokban jutott legnagyobb erőre. Másik jellemvonása a libefalis- musnak mindenütt a lelketlen párturalom, protekczió, amely a „do, ut des" önző elve szerint csak azon érdekeket pártfogolja, a melyek a li- beralismus szekerét tolják, — a többit üldözi, vagy veszni engedi. Miután pedig a liberalismus legtöbb támogatást nyer az üzleti és spekuláns tőkepénzesektől, — s ezek specula- tióikban nem nélkülözhetik a liberális kormányhatalom támogatását, —- azért látjuk, hogy a tömegjólét rovására a liberális hatalom mindenütt érdekszövetségben van a pénzhatalommal. Említsük még, hogy a liberalismus az államháztartás berende!*- TARCZA + Tegyetek jót a szegényekkel. Ella alig volt 17 éves és máris férjhez ment. Férjhez ment annélkül, hogy szeretett volna; férjhez ment annélkül, hogy fogalma lett volna a házasságról. Eltűnt az ifjú leányka s helyébe egy tapasztalatlan asszony lépett. Alig pillantá meg éltének 17-ik tavaszát, feleség lett. Pedig még gyermek volt, ki örül, ha szép virágot lát, mosolyog, ha leánytársai vidáman jönnek hozzá, és sir és fáj neki, ha mást lát könyezni. 0 boldog, mint a kinek az élettel nem kell törődnie; boldog, mint a kinek az élet titkát nem kell keresnie. Valóban nagy gyermek volt. A drágaságokat, mi a szem előtt kedves, a mi a szemnek tetszik, azt neki bírnia kellett. Egy szép tavaszi napon kikocsizott, hogy hallja a madarak énekét, élvezze a tavasz megérkezését. Midőn azonban a legszebb fasor mellett kocsizott, egy szegény fiút pillantott meg, ki didergett és fázott, kit a tavaszi napnak első sugarai sem tudtak fölmelegiteni. A vékony ruhának rongyai alatt lehetett látni, mint reszketnek tagjai. Koldus gyermek volt, ki fázott és éhezett. Ella amint meglátta, hirtelen elfordította fejét; kocsija, lova vitte őt, de a mosoly, mely ajkait eddig soha el nem hagyta, ez egyszer eltűnt onnan. Szemeibe iparkodott mosolyt csalni, de a ki látta, mindenki észrevette rajta a változást. A legszebb tavaszi nap szomorú emlékeket hagyott számára, mert a koldus gyermeket nem tudta felejteni. Szomorúan tért haza, hol a szerető ifjú férj épen kellemes meglepetésben akará őt részesíteni. Ott hevert a széken egy drága ruhának való szövet. S ez oly szép volt, hogy a fájdalmas emlék után is meglepte a fiatal asszonyt. Az öröm erőt vesz rajta. Csengett a cselédeinek „Hívjátok gyorsan a varrónőt, mert ennek a ruhának a holnap esteli mulatságra készen kell lenni.“ A varrónők eljönnek, mértéket vesznek és dicsérik a szövetet. Mily szép ruha is lesz ebből. Hímezve, rojtozva, tudj’ Isten mi nem lesz még vele. E pillanatban az ifjú nő elkomolyodik, a koldus gyermek képe ismét feltárul előtte és könyek tolulnak szemébe. . . A varrónők reánéznek és látják, mily hévvel, mily gyorsasággal szakit le a ruha szövetéből hót métert, mily sebesen csomagolja össze, nem is vár a maga kocsijára, siet ki az utczára, ott fogad egy kocsit, felül reá és oda parancsol hajtatni, azon fasor mellé, a hol a szegény koldus gyermekkel találkozott. Szegény fiú még most is ott didergett, még most is ott éhezett. Hirtelen megállitá a kocsit, leszállt és mentő angyalként futott a kis gyermekhez, karjaiba vette s a kocsiba ültetó a szegényt. Aztán vissza fordult. Gyorsan robogott tova a kocsi. A legelső ruha kereskedésnél leszállóit az ifjú nő, egyik karján a szövetet vive, a másikon a gyermeket vezetve.
