Hetikiadás, 1940. január-december

1940-07-10 / 28 [1526]

Peng a kasza. 1940 július 10. Amióta szóbeli hagyományaink és irott emlékeink őrzik nemze­tünknek ezen a földön való életet "mindig a legelső helyen emlékeztek meg arról a különleges szeretetről, amely már szinte szenvedéllyé vált a bátor hadviselés mellett", ez pedig a földmivelés és állattenyésztés volt. Szinte legendás hősiességgel es kitartással viaskodott a magyar több mint ezer esztendeje azzal a főiddel, amelyet vére hullásával és kemény akaratával mindig meg tudott védelmezni azok ellen, akik áhitoztak rá. Es ha néha-néha ugy fordult az idő kereke, hogy idegeniiép lova tanos­ta ezt a földet, vagy pedig idegen kéz markolása nyomán hasit ott bcl^ az eke a magyar földbe, mindig csak muló óvok vagy esetleg hónapok müvo ­volt es a magyarság megint visszafogLált a azt a földet és visszaszerez­te azt a jogDt, amelyről a idő végezetéig nem fog soha lemondani.' ^ mi nemzedékünk még emlékszik azokra a véres dicsőséges és amellett nagyon szórnom évekre, amikor a magyar férfi eleje fegyverrel a kezében védte az ősi rögJt ós itthon igy nyáridején azok arattak , akiknek egyéb körülmények között más volt az élethivatásuk. Akkortojt a százezer szánban itt tartózkodott hadifoglyok és nem utolsó sorban azok a magyar nők igézték el ezt a nemzet és ország életében annyira fontos munkát, akiknek szervezetük és élethivatásuk egészen másra irányul. Mi meg láttunk olyan magyar asszonyokat, akik látástól vakulásig vagy mép-azon tul is sza adatlanul hajlongva"sarlóval arattak és pótolták azt a munka­erőt, amelyet azelőtt nekülözhetétlennek"gondoltunk.' "Mostmaginé ilyenfajta időkot élünkr. A férfinén más beosztás­ban tesz eleget hivacásanak és a nemzettel szemben kötelességének és itt-"* honmaradtak azok, akik máskor nen szoktak aratni. Mi négsem esünk kétségbe, mégsen verjük félre a harangot ós kiabáljuk tele szorultságunkkal a Vilá­got, hanem a sors változhatatlanságában ne gayugodva biztosra vesszük, hogy ebben az évben is ugyanolyan rendben fog lezajalani"az aratás, nint máskor. A ni népünk az élet betakarításának nevezi az aratást. 'Köz­tudomású világszerte, hogy nincs az aratásnál fárasztóbb és na{yobb"'meg­arőltetóst kivánó nurka. Az a férfi, aki a középeurópai nyár perzselő nelegében megállás nélkül el tudja végezni ezt az egész férfit kivánó'mun­kát­, megérdemli a legnagyobb elismerést. Ma már ""nemcsak a majdnem töké­letessé foljesztett gépek,-, hanem a katonai f egy el orl alatt élő ós nás fog­lalkozású foriilakosság is-marad oktalanul el tudj a'végezni ezt a munkát. Igy a nyar derekán folrajzlk emlékezetünkben az a sok-sok kedves kép­, ami még gyermekkorunkból maradt meg bennünk. Aki ^meg akarja igazán isme mi a maa r arságot, nézze meg hogy milyen szertartásos pontos­sággal és évezredes hagyományokban" negedzve kell ós lehet cs.ak elvégezni ezt a,.mezőgazdasági feladatot ugy, hogy minden érdekeltnek a lehető leg­nagyobb haszna legyen belőle- Szív kell, lelket kell beleadni az aratásba mert csak akkor van rajt a" az Isten áldása. Változhatott a viláp változ- ; hattak'az emberek és gyökerestül "forgathatták ki lűgi" mivoltából a táplál­kozást^ alakulhattak uj vélemények és keletkezhettek a tudomány megdünthe­tétlen érve ivei" felépítet t uj'rendszerek, a magamak"'az idők végzetéig az lesz a sorsa, hogy minél keményebb szerű búzát .teltebb szemű árpát es~ rozsot - és nagyobb kukoricát termeljen oZen a földön." Nagyon helyesen ne­vezik az aratást az élet be takarításának, mert amilyen az aratásunk, olyan az életünk, .a következő forró napsütésig. Kormányunk lelkiismeretes gondoskodása"revén az egyéb szol­gálatra kirendelt férfiak tömege"mellett is nyugodtan folyik a magyar föl­dön az aratás. Pár a szigorú tel, a nyomában járó árvizek, majd pedig'a tartós esőzések csökkentették kilátásainkat, mégis nyugodtak lehetünk, mórt" ez az áldott föld megint magadja nekünk és barátainknak azt, amire saamitot';-

Next

/
Thumbnails
Contents