Hetikiadás, 1940. január-december

1940-05-22 / 21 [1526]

Irta: Kisigmándi Géza. Már jé öt perce vágtázhatták ós olyan tölcsérben szakadt ki a lovak orrán a pára, hogy a huszárok csizmáján fehér zúzmara rakódott le. Azután csak lassitani kezdett az élen haladó Sréter lajos kapitány ur és amikör egészen megcsillapodott mögötte a nép is, szemközt fordította a lovát velük. " - Idehallgassanak kendtek - dohogott ki tömött szőke bajusza alól a szó szaporán, de mintha a szive dobogása is benne remegett volna a hangjában. - Talán tudják, hogy raporton voltam Windisch-Gaetz excellentnól, akitől azt kér/tem, hogy vozényeltossen el bcnnünkot Prágából magyar garnizonba. Azt is tudják,hogy erre feloletképpen dobtak át bennünket Magyarországtól még messzebre, ide Éahomitzba. A keiok kun koponyák előrehajoltak ós félig nyitott szájjal figyelték kapitányukat. Még a lovak is megérezték a pillanat rendkívüliségét, mert szobornexovcn álltak, ' Mmáskor elkerülhetetlen záblarágás kattogó zaja is beleveszett a némaságba. » Z

e

Sy

e

^ - Azért mondom itt kint'a határban - folytatta a kapitány - mert" a faluban nég az • itállónak is..füle van. Most hát azt kérdezem', hogy ki nem ért/velem és' két tisz-jtársammal? Ot éve nem jártunk magyar földön. Ide messze esik a Kunság. Uem kényszerítők senkit. Hallgasson mindenki a lelke szavára. Aki nem akar ve- " lünk jönni haza Magyarországba, az álljon félre. Még rosszaié pillantást sem vetünk rá. Maradhat omelt'fővel, a császárnak tett esküre hivatkozva... Senki sem.mozdult. Csak egy eltévedt éhes varjú surrant el felettük Prága irányába. - Engem nem köt már az eskü - dobosodott ki még jobban a vitéz kapitány ur melle - inert biztos'hírt kaptam hazulról, ahol a császári seregek harcolnak a magyar honvédséggel. Hát én'odamegyek, ha rámszakad ez a szürke, ködös cseh ég ninaon császárjavai együtt...! - Jézus segits!- Kurjantotta bele az örömbeNyalka-Balog János szakaszvezető, nire csodálatosképpen megváltozott a hangulat. Kirobbant a lélek a kemény " kun huszárokból és amire Sréter Laioá'kapitány ur észbe kapott, szép négyes sorban állt mögötte nind az ötven lovas. 5 - Utánam! - vetette oda a kapitánya térdével megszorította a lovát. Mint á kilőtt nyil, szállt a szép század a deres réten vissza a faluba, de meg sem áll* tak, ami viszont azt mutatta, hogy már elére összecsomagolta ki-ki a notyóját. Csak Dcsowffy Dénes hadnagy ur neg Ssentpéteri zászlós csatlakozott hozzájuk a templom előtt, ahol minden eshetőségre készen várakoztak, hogy no'&rhesse őket"»meglepetós. Október negyedikét matatott a naptár az Ur 1948-ík esztendeiébenjanikor ez az ötven magyar legény nekivágott Prága'határában a rettentő útnak, Ne" sokat okoskodtak, hanem mentek a szivük utan. Pilscnbe értek, amikor már egészen betakarta a fátyolos szenü napot a félhomály. Csak ugy félszonoel szunyókáltak. Ki-ki fogua a lova kantárszárat és minden pillanatban készön volt arra, hogy a halk fütty-jelre megszorítsa a nyereg noglazitott hasléi áto Jóval elmúlt már éjfél, amikor Kis-Pap Sándor káplár felriasztotta"a szunyókáló népot. Szcnvaunyásnyi idő alatt felzokkentek a nyeregbe és kard ki, neki annak az álmos gyalogságnak,, amely üldözésükre kapott parancsot. Jó husz perc . nulva a város határában Sréter kapitány ur szép csendes szóval nogkérdezto, hogy kinek hiányzik a szomszédia? Senki sem felelt.Kicsit meg-" pihentek egy püspöki majorban, ahol azt tudakolták a kulcsártól, hogy nem láttae a szökött huszárokat. - Mert hát mi azoknak a nyomán haladunk - erősítette meg Nyalka-Balog János szakászvezető, ami nem volt hazugság, mert jóa.aga mindig a század'végén lova- . port- /Folyt.köv./