Hetikiadás, 1940. január-december
1940-05-16 / 20 [1526]
A nemzet érdeke . lS40.má.ius 15 f Az európai háborúnak immár világháborúvá szélesedése idejénj ' a szomszéd baráti német birodalom gigászi küzdelmének kilencedik hónapjában, Magyarország élete még a többi háborún kivül lévő országokhoz viszonyítva is nyugodt. A háború azonban egyre nagyobb területekre téried ki s azok a katonai intézkedések, amelyeket magyar részről a napokban foganatosítottak,olasz megítélés szerint főként elővigyázatossági jellegűek és érthetőek, amikor a délkelet európai országok katonai intézkedéseket tettek és szlovák mozgósítási hirek is érkeznek. Régóta hangozta tjük. hogy a háborús Európában mi sem lehelünk örökké az a sziget,amely a békoáliapotok teljességét élvezi. A nagy magyar célok 'rdekécen azokon a kisebb megszorításokon kivül,amelyeket néhány közszükségleti cikk fogyasztásának korlátozása jelent,áldozatokat is kell hozni. Ha körülnézünk a nagyvilágban, azt lát juk,hogy a legtöbb nemzet élete . már régóta jóval súlyosabb,mmt a mienk. Itt persze nemcsak a háborúba sodródott országokra gondolunk,amelyek súlyos anyagi áldozatokon kivül véráldozatot is hoznak,hanoiiba semleges,illetve nem hadviselő államokra. Amikor mindezt tud1 juk.zugolódás nélkül vállaljuk azokat a tehertöbblete .et 5 amelyeket, - a legfontosabb élelmicikkek kivételével, - a forgalmiadó, a.kmcstárí részesedés, ugy szint én a dohánynemüek árának felemelése jelenti Nehéz időkben elkerül" hetetlen a nemzet áldozatvállalása és még inkább szívesen kell tennünk ezt akkor,amikor nemcsak az ország létének fenntartásáról,hanem ennél sokkal többről van szó. Persze ezen a kis áldozatvállaláson kivül még egyebet is elvárnak tőlünk a történelmi idők. Többok közt az eddiginél jobban meg kell mutatnunk,hogy a bajbajutott magyarokon, az árvízkatasztrófa által tönkretett testvéreinken segítünk. A helyreállítás munkája most indul.' Csak lakóházakban kö zol 10 millió a kár,hiszen négyozer falusi ház dőlt össze s mégegyszer enynyi rongálódott meg. Eddig a gyűjtés eredménye nem haladja tui a négy milliót, A társadalomnak adakoznialee 11 meg.hogy az államnak kevesebbet kelljen erre a célra fordítania akkorjamikor történelmi feladatok előtt áll. Gondoljunk a némotek nagyszerű összefogására,mindent felülmúló áldozatos ságára. amely lehetővé tette számukra az eddigi győzelmeket,az északiakon kivül most legújabban a nyugatiakat, a legmodernebb belga erődök áttörését,Hollandia negy nap alatt való meghódítását stb. A magyar állam megtette és megteszi a magáét az árvízkárok elhárítása terén is. A termelés biztosítása céljából másfél milliót a megrongált állami utak,hidak rendbehozatalára két millióig a törvényhatósági utakra és hidakra két és fél milliót, a vasutvonalak helyreállítására másfél milliót, az ármentesitő társulatok segítésére 600.000 penget,vetőmagvakra egy milliót folyósított az állam. A társadalomra az összeomlott házak felépítése hárul. A házak mindenesetre felépülnek^bármennyi lesz a végső adakozási öszszog^mert a hiányt az állam pótolja. Végeredményben az adózóknak kell ezt is vállalni,tehát sokkal szebb volna,ha az egész szükséges Összeget a tehetősek önként adnák össze. A közösség anyagi erőfeszítés én kivül a mai időkben fokozottan szükséges a nemzeti szellem erősödése,egységes megnyilvánulása, a nemzet öszszoforrása az örök nemzeti eszmény jegyében. Délkelé teurópa felett is viharfel hők gyülekeznek. A Weygand hadsereg készülődése és az utóbbi napok olasz megnyilatkozásai is arra vallanak,hogy Európa e részében is uj események követ- I ke zh ötnek be. Nem tudhat juk, mit hoz számunkra a jőtő* Erőnket, elszánt Ságunkat-, áldozatkészségünket fokozni kell. Es meg kell szívlelnünk azokat az intő szavakat is,amo lyeket most olaszországi uton lévő történettudós kultuszminiszt erűn hangsúlyozott legutóbbi "kassai beszéd ében.Valóban: az egyéni érdeknek háttérv be kell szorulnia a nép, a nemzet.az állam érdekei olől, a fennálló ellentéte-' kel cl kell oszlatnunk .mert nemzeti életünk biztonságát és nagy nemzeti céljai kat csak az összes crox ogyasitésével^ogáftzsógoc magyar közszellem kialakításával érhet iük el. _ - _ _