Hetikiadás, 1940. január-december

1940-05-08 / 19 [1526]

. Emelkedett a szén termelése és fogyasztása. Széntermelésünk és fogyasztásunk egymáshoz való aránya az utolsó, tiz év alatt' érdekes módon alakult. 1930-ban a termelés 695,567.000 métermázsái tett ki-,ugyanakkor 725 millió 941.000 métermázsa szénre' volt szükségünk.Az ez­után következő években egészen 1934-ig a szentemé lésben bizonyos csökkenés ke vetkőzet t bő,e*zzel egyidejűleg csökkent a hazai fogyasztás mérete is*Szénterme lésünk 1935-ben" indult meg "a fejlődés utján.fíkkor már*"755.000*000 métermázsa szenet termeltünk hazai banyáinkban és az elmúlt évben széntermelésünk jóval " meghaladta az1.000.000.000 métermázsát.A fogyasztás is megnővekeaett:korülbe­lül ugyanannyit tett ki,mint az ország évi szent érmeié se .Tehát ugy a fogyasztó mint a széntermelés átlagban 30 százalékkal emelkedett az utolsó tiz év alatt. Nem szabad házalni a szövetekkel. A kereskedelem a közlekedésügyi miniszter tudomására jutott,hogj egyes másodfokú iparhatóságok még mindig adnak ki engedélyt ruhaszövetekkel va lö házalásra,noha már tiz ev, előtt megjelent rendelet tiltja ilyen házalási engedélyek kiadását.A miniszter most uiból felhívta a tilalomra' az illetékes hatóságok figyelmét * -A— A földmiVwlésiigyi minisztérium propagandája a magyar n é p t ápl álk ozás megjavít ás a ér d ok ébe n,. A föld mivel és agyi minisztérium közélelmezési osztálya érdekes ki ad ványt "bocsátott ki fl A magyar népt ápl álk ozás' 'címmel. A közhasznú füzet mintegy 50 olyan étel leírását tartalmazza,amelyek az egyszerű háztartásokban is bel­földi eredetü;terményekből .készül.Ezek az olcsó oS tápláló ételek minden ház­tartásban "könnyen elkészíthetek és alkalmasak arra,hogy az egyszerű néposztá-" iyok étrendjét" olcsó ós egészséges ételekkel gazíagitsák.A"foldmivelésugyi mi­nisztérium díjtalanul küldi meg az érdeklődőknek "A" magyar népt ápláiko zás^'c imü füzetet. ­Országos szervezetbe tömörülnek a hegyközségek. Az ország minden részéből összegyűlt hegyközségi vezetők értekezletet tartottak,amelyen elhatározták,hqg7 országos központi ezer vet alakítanak a hegy­kő *s égek működésének hatékonya bbákt ét ele érdekébén.A résztvevők mintegy 6Ö.00Ő katasztrális hold szélé és gyümölcsös képviseletében jelentek meg*A foldmivelés­ügji icormányzj.t kilátásba helyezte támogatását.Arhegyközsegek az országos szerv Ráállításával olyan testületet kívánnak tere nteni t onily ennél egy g-ztí"'társad al­mi réteg sem rondülkozik.GnzdaköróTcboo. nag7 érdeklődéssel kis érik az ui szervez­ze t a lö K ul ás -át. —— HA!L. - ^

Next

/
Thumbnails
Contents