Hetikiadás, 1940. január-december

1940-04-24 / 17 [1526]

Április 24. , , t . , , A d

es

,

i várban

* Irta: Kisigmándi Géza - Meglepett, hogy itt látom a gyászolók között - mohdta szép csendesen Komis János né ós szomorú tekintetbe kisiklott az ablakon a sárguló levelii hársfákra. IfSzamös

r

csendesen folydogált*"csipkés'szélű medrében és unottan tűrt© a hátán szánkázó fűzfaágak ' «síklandozását• A férfi alatt megröpnant a szék. Ballábát a jobb elétette és finom mives sarkantyújának halk csengése felborzolta a" torom osendjéti - Temetésre jöttön Katika - súgta szintű önmagának és csak akkor döbboát nog a

w kiröppent szó muzsikáján, amikor már belőve szőtt a. hangja a semmibe* - Nagyságod országos olfoglaltsága"'közopot to som feledkezett meg szegény jó éőűsapanról - felöltő az asszony csomdos elismeréssel, de" a másik lelkébe Delonyilalt a ''nagyságod

1

'' kigyónyelve.- Igaz, hogy Banffy János mindig hűséges űnbero volt a féjeaolonnok. Vegtisztességore is bizonyára azért jött ol... A Szanos felett egés'z felhonyi^ecskű gyülekezett össze. Csipoglsukból arra lehetett következhetni, hogy nár negboszélik az őszi nagy költőzködésük apró részié tűit. " - Asszonyon - fordult ki a neggondolt sző a férfi ajkán*; niközbon szene ~ fürkészve szaladt végig az ablak fényében előtte ülő fiatal no karcsú alakjátengon kettős ok hozott ido a"dési varba. Egész lelkemmel gyászolom öreg barátomat és atyámfiát, do a leányával is oi intézőt Ion az ügyön. A szép Bánffy Kata bogárSzene csodálkozva cerodt a férfira, aki negérezto a kérdő tekintetűt és a'zonnal felölt rá. "' " " -"Itt nost nön Bethlen G-ábör erdélyi fejed eltin ül Komis Jáüosné Bánffy Katalin nagyasszony nollott, hanem, csak egyszerűen iktári Bethlen'Gábor, aki kötelességének véli*, hogy tisztázza néhány év"előtti viselkedését. SÍ Arii elmúlt, non tér vissza soha többé -"vetette oda a. szép"féketoruhás asszony - te-hát vessünk rá fátyolt, nert ha hanytorgatjuk, akkor — - Kata. Katika - porzsolt

1 a férfi szava'és közelebb hajolt, bár Még igy" is volt köztük jő három lépésnyi távolság - non száporázon a szót, hanem egyszerűen és férfiasan bocsánatát kérem. Fölállt es kihúzta magát. " - *' Az asszonyt annyira meglepte ez a nen várt fordulat, hogy önkény tele nül' nyújtotta oda a kezét, A fejedelem lehajolt és nély tisztelettel megcsókolta. - Most már kibékültem önmagámnál'is - mosolygott kissé fanyarul és" nelegsé^ futottat a tcstén'az asszony kezéből.- Anig fiatal az ember, sokszor non ura' a szavalnak, vagy inkább cselekedet óinak. Nagyon örülök, hogy megbocsát ott a nevelőt löns. ég ette t. ~

r

Ül ion le .kóron - remegett a kezo Ka.tikanak'j aki annyira elvesztette önuralmát, hogy durcásan elkapta a főjét és norevon kinézett a Szamosra. - Majd na negszánláálta a fecskéket -"pajkcskodott utánozhatatlan kedvességgel a feje dőlöm,*'aki a nagy jelenőt után nost nár vidáman ült a faragásod szókon - akkor talán részosit abban a kegybon, hogy meghallgatja további mondókám t~ is • " "*'*".: - Arra" kércn - lehelte belő a szoptonbűf i délutánba a*Z'as'szofiy - hogy nost Maradiunk csöndben..".' Gyönyörköd iühk ebben ajszép képben. Innen a"várbol~ lelátni a "Szamosra, azután a" fák felett egy-"kotto- három-j délelőtti napsugaras időben öt falu tornyát is ki lehet háriozni a kékségből. A fejedűlom csak' rábóIintett. "'- Jó. Hallgassunk és ki-ki idézze fel a múltból azt, ".mire legszívesebben gondol vissza... SzU percegett az ebédlőbe vezető ajtó szemöldökiárában, de neíl tudott" megbirkózni a tanácskozó fecskék csicser^esévei*.' Már kezdett pirosodni az álmos nap hunyó széna, amikor egy ideges nen belonyeritett a készülő estbe* /Folyt.köv./