Hetikiadás, 1939. január-december
1939-08-23 / 34 [1525]
Német-orosz mep;e;:yezés^ 1939.augusztus 23, Csehszlovákia széthullása és a cseh-morva protektorátus felállítása után most már a nyugati .demokráciák igyekeztek maikhoz ragadni a kezdeményezést és. ne ginditották tárgyalásaikat,melyeknek oeljuk volt Németország továbhi terj eszi: ed és ének,akár fegyveres uton, ellenszegülni." Megindított akciójuk bekeritési politika néven vált ismeretessé. Ennek a politikának egyik főpillére Lengyelország.melyet Anglia és Franciiaország biztos it ott ak, hogy teljes mértekben eegitsógere sietnek.ha fenyegetve erzí magát,vagy támadás eri határait. Ebbe az érdekközösségbe a nyugati demokráciák bekapcsolni kívánják : Szovjetoroszorszagot ,mely mint ismeretes,mindig erős világnézeti ellentétben állott a nemzeti szocialista német birodalommal. Angol és francia katonai bizottságok és szakértők utaztak Moszkvába, ahol mintegy 3 hónapja állandóan folynak kisebbrnagyobb megszakítással a tárgyalások,' Hol a nyugati aemokráciák szakértői kérik a tárgyalások felfüggesztését .máskor pedig Szovjetoroszország jelent be olyan igényeket .amelyeket a másik két állam kormányainak külön es együttesen kell mogbeszolniök. Ezek a tárgyalások magukonviselik a szokásos diplomáciai tárgyalások minden bélyeget,amikor a tárgyalófelek a megegyezés megkötése előtt lehetőleg ki akarják ismerni a'másik rél elgondolásait, hogy azután a maguk követeléseit ahhoz azabják,illetve a maguk számára a legtöbb előnyt megszerezzék. Ez volt a tulajdonképpeni helyze t,amikor közölték a világgal,hogy Németország és Szovjetoroszország ez a két gazdaságilag egymást kiegészítő állam gazdasági megállapodást létesített egymással. A hírt meglepetés moraja kisérte végig a"világon. Amikor németellenes egyezmények és katonai szövetségek ügyéről tárgyalnak Moszkvában, ugyanakkor Szovjetoroszország gazdasági nie gállapod ás t létesít. Ebből'a meglepetésből meg nem is tért macához a nyugati államok diplomáci ája .amikor egy másik bejelentés' 'alapjaiban ingatta meg mindazt,amit Moszkvában 3 nónap alatt végoztckjha végeztek egyáltalán valamit. Ezt pedig az volt .hogy a német birodalom ós a szovjet unió megnemtámadási egyezményt kötnek^es a tárgyalások már annyira el rchaladtak,hogy Ribbcntron német birodalmi külügyminiszter a szerződés r aláírására lioszkvába utazik. A német diplomáciának ez a mesteri pésc az utóbbi évtizedek világraszóló eseménye, mellyel Németország.ellenfeleinck lába alól kiásta az eddig szilárdnak hitt talajt és semmissé tett egy közel évtizedes aknamunkát, Németország meggyőzte Szovjet orosz országot,nogy s aját érdekei ellen cselek szik, amikor a németellenes tábor rendelkezésére áll,mert az, csupán saját érdekei szempontjából akarja kihasználni, Németország készséggel felvásárolja az orosz nyersanyagot és képes ipari gyártmány oldal tökéletesen ellátni az szovjet uniót. Ez az esemény könnyen más arculatot adhat a világpolitikának és az érdekelt államoktól ujjabb elhatározásokat követel. Ezt az érdekelt ha talmak is tudják.amit bizonyát az a rengeteg kormánytanácskozás szerte a' világban,ami most folyik. Államférfiak tanácskoznak,követek jönnek össze, és mérlegelik az uj helyzetet, melynek hordereje a maga teljességében csak a szerződés nyilvános segráhozatala után fog mutatkozni* Az angol minisztertanács már elhatározta' a legmesszebbmenő rendszabályokat és leszögez te, hogy minden erőszakosságnak fegyveresen áll ellen. Ennek az álláspontjának nyomatékot igyekszik szerezni azzal,hogr megtette az intézkedéseket Anglia hadseregének h adi kész ült s égbe h élvezésére, A francia haditanács; is értekezletre jött össze és széleskörű katonai intézkedéseket foganat ősit ott; Lengyelország ezido szerinti álláspontja <z.' hogy a történtek nem változtathatnak a helyzeten.,mert sohasem számította szovjet unió támogatására és a lengyelek készek akár egyedül is.-háboruba vonulni,ha függetlenségüket .vagy integritásukat veszély fenyegeti. Remeijük ? hogy a német-orosz megnemtámadási szerződés megkötéséből fakadó orő rávezeti az emberiséget arra,hogy csak a béke lehet biztositéka a további fejlődésnek, - - - WATpv