Hetikiadás, 1938. január-december

1938-04-20 / 16 [1524]

Az ido nekünk aolgozik. Európa vajúdó állapota Ausztria csatlakozásával került olyan ál­lapotba, amelyből már csak döntő fordulatok árán tud szabadulni. A vi­lágháború után kikényszeritett békékre alapitott rendszer szinte hónapon­ként kapta egyik halálos sebet a másik után. Ma már csak a Magyarország­ra vonatkozó tiltó ós megalázó rendelkezések vannak legnagyobb számban érvényben, de például még egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett vol­na az a ma valósággá vált változás, hogy Magyarország nyíltan fegyverke­zik. Nem tiltakozik ez ellen már sem a kis- sem pedig a nagy antant,mert az előbbi megszűnt - ha papiroson nem is, de a gyakorlatban - az utóbbi pedig csak Angliára ós Pranciaorszagra szorítkozik, ahol viszont akkorát fordult a közielfogás, hogy szinte örülnek neki, ha a'megcsonkított kis ország is védeni akarja magát, ha maid rá kerül a sor. Az idő nekünk dolgozik - mondta jó 17-18 évvel ezelőtt egy nagy magyar államférfiú, akinek nagy tapasztalatai ós világos agya tisztán kihámozta már akkor a nagy zür-zavarból, hogy ennek a feje tetejére állí­tott földrajzi ős politikai zagyvaságnak előbb-utóbb tisztulás lesz a következménye, mert a józan ésszel ellenkezik a mesterséges országok ó­letének megnősszábbitása. Husz keserves évnek kellett leperegnie az idő óráján, amíg végre nemcsak mi. kisemmizett és meggyalázott vesztesek, ha­nem az egykori diadalmas győztesek is pironkodva Devallják, hogy rossz munkát végeztek. Csaláson es megtévesztésen épült fel a népszövetségi ke­retbe belekényszeritett világbéke, amit csak az egyoldalú ielfegyverke­zettség tartott eddig érvényben, de mihelyt eltolódott ez az arany, fel­billent a lenyomott serpenyő. Ma már a természet eredeti rendje szerint ingadozik a mérleg nyelve. Borotvaélen táncol minden. Olyan fegyverkezés indult meg világszerte, amire még nem volt példa, A volt győztesek maka­csul védelmezik a koncot, mig a vesztesek - nem lehet tőlük rossz nóvon venni - teljes erővel azon dolgoznak, hogy könnyithessenek sorsukon. Nagy­jából kót táborra oszlott megint Európa, öáx a körvonalakat nem lehet meg teljes biztossággal megállapitani, világnézeti ós anyagi érdekek sze­rint azonban annyira eltolódtak a világpolitika kulisszái, hogy mégis tudunk tájékozódni. ^játszott A mi testünkből naggyá dagadt északi szomszédunk eddig vezető sze­repet Paz európai politikában ós különösen-a Né 'szövetségben, ahol a sima szo és a megfizetett barátság orgiákat ült. A látszatra nagyhatalom, de valójában önmagától félő ós belsőleg sorvadó torz állam ma már nem tudja szédíteni a járatlanokat. Ma már hasztalan hirdeti, hogy a kisebbségek ós emberi szabadságjogok fellegvára, ahol minden polgár megtalálja zavarta­lan boldogulását, mert lehullt róla a jól alkalmazott jótékony fátyol. Ma már francia ós angol lapok írják nyíltan, kissó szégyenkezve, amiért ilyen későn nyílt ki a szemük, hogy Csehszlovákia a történelem megcsúfo­lása. Nincs csehszlovák nóp ós nyelv, hanem csak cseh és szlovák, vagy ahogyan ezer esztendeig mondtuk: tót. A két nóp érdekei szellemi és a­nyagi vonatkozásban ellentétesek. Azután meg most sült ki, hogy ebben az államban a kisebbség a többség, vagyis több a német, tót, magyar, rutén ós lengyel lakosság, mint az ' i uraskodó cseh. 'A világbéke nem erre a világra való apostolai most rettejígve lát­ják, hogy minden pillanatban kirobbanhat a háború, ha az emberiség sorsát intéző allanférfiak rá nesi eszmélnek arra, hogy a józan esz mutat még egy megoldást is:fegyver nélkül, vérontás mellőzésével. Hiszen például a Fel­vidéket is erőszak nélkül szinte ugy lopták el tőlünk és csináltak belőle egy halálraítélt idegen tartományt. A felelős helyről sugalmazott francia ős angol nagy hírlapok majdnem naponként arról elmélkednek, hogy lenne-e valairii haszna rájuk és az emberiségre nézve, ha megvédelmeznék akár fegy­verrel is Csehszlovákiát? Egyöntetűen abban állapodnak meg, hogy - nem. Az idő nekünk dolgozott. Győz az igazság es elbukik a hpisság. Az .egykori gőgösök pedig riadtan számolgatják hátralevő napjaikat...

Next

/
Thumbnails
Contents