Hetikiadás, 1938. január-december

1938-04-13 / 15 [1524]

1938. április 12. 3. oldd. 15.szára. Nagygyakorlat. I rta: Kisigmándi G'za. Régen volt. Nagyon régen. Akkor még az öreg Ferenc József uralkodott a kettős monarchiában, melynek a császári 's királyi úgynevezett közös hadsereg volt a szemefénye, ••: magyar királyi honvédség pedig z Hamupipőkéje. A majorbeli gyerekek eseménytelen életében óriási élmény volt D'Í Í nagygyakorlat,'"melyet a mi hc

tárunkban is tartottak. Hozzánk honvádhuszárok Kerültek. Alomnak is gyönyörűség volt nézni a kényes járású, fényesszőrü paripákat,melyeken fehér lószőr forgoju csákós, kékdolményos, pirosnodrágos magyar legények ültek. Hej, hogy rengett ° sarkantyú a csizmájukon! Nam lehet annál kedvesebb zene - magyar gyerek fülének. Azután a kardjuk! A mi kis tenyerünk sz'lesség^ volt t

o

lán a mértéke. Annyit bámultUK 'S csodáltuk de leég hadinépet, hogy belefáradtunk . De nemcsak - magunkfajta iskolapadot m'g nem faragott apróságok kótyagosodtunk meg s hadfiaktól, fr: nem talán m'g nálunk is jobban a fph'rn'-pek. Minden katona szereti r- csókot hát m

?

g * .' • huszár. Szegény r

ná'm

r

'k ~'s anyáknak megszaporodott r gondjuk. Egy bágyadt alkofnyatkor az elfáradt szél épen utolszor borzolt*- fel « falevelet, "mikor "z istállóból baktattam hazafelé,de a kertajtób

r

n földbegyökerezett e lábam. Barokstilusu. öreg sárga házban laktunk,melynek ablakait sokcikornyás kiöblösödő fener vasrács védte a rossz ember elől. Hát hogy is mondjam? - a vendégszoba előtt állt egy huszár. Talán kissé lábujjhegyre ágaskodott és belekapaszkodott a rácsba. Arcát bedugta * v~s~k köze. ahol egy női fej körvonalai bontakoztak ki meredten bámuló szemeim előtt. Talán egy pillanatig, de az is lehet, hogy percekig tartott az a csók. Elálló lélegzettel figyeltem. — Holnap is eljövök Vilmácska,-suttogta a huszár búcsúzóul és megcsókolta a nagynéném fehér kezét, "melyet sokszor megcsodáltam zongorázás közben. Aztán óvatos nesztelen léptekkel iparkodott a kertajtó felé, a hol be lé műt között. - Feküdjél le kioöCsém - mondta kedvesen - már vár a

Z édes

c

nyád. Reggel elaluszod a sorakozót... Nagy titkomat drágajkincsként őriztem. Vilma bizonyára hallotta a huszár szavait, mert különösen gyengéd szeretettel bánt velem. Igaz, addig sem panaszkodhattam rá, mert áldott jó lélek volt. Ha csintalankodtam és édesanyám rám szólt, mindig oltalmat találtam védő karjaiban. A hollófekete haiu, kékszemű leány abban az évben lett tanitónéni. Hozzánk csak azért jött, hogy kicsit kiheverje a rengeteg tanulás fáradalmát. Olyr-n fehér volt r

z prea, mintha nagy betegségből lábolt volna ki éa még * szemébői is bágyadtan mosolygott ki a tizennyolc tavasz öröme. Aztán elmentek P huszárok. Vilma szeme sarkában meg-megcsillant yz emlékezés gyöngye, amikor végigsiklott tekintet/e r

z országút végtelenbe futó fehérségén. Már szorgalmasan faragtam én is az iskola padját, de Vilma még mindig nálunk volt. Hasztalan ajánlgattak neki állás t„ nem fogadta el. - Gyenge, hadd erősödjék - mondofeatta az édesanyám, amikor a rokon és ismerős n nik egész nyíltan célozgattak arra,hogy mire vár? , - Húszéves leánynak főkötő alatt a helye - állapították meg ellentmondást nem tűrően. - Ki veheti el itt a majorban? Akkori buksi fejemmel még nem tudtam, hogy mire való a levelezés, arra sem gondoltam, hogy a f.'lnótás Danit meg lehet vesztegetni . és ennek nyomán csak annak adja át a levelet,akinek címezték, /folyt.köv ./