Hetikiadás, 1938. január-december

1938-03-16 / 11 [1524]

/Böjti szél folytat ás a. / Szonyi Sándor csak a dallamot dúdolta tovább. A vén őrnagy pedig, akinek egyszeriben összef aesarodott a szive , szinte erőlködött, amikor kihaji­gálta magából a hánya-veti szót. - Nyughassatok öcsém...! Kern ugy van az,ahogyan az ének is mondja. Le ha már itt tartunk,nem rejtegetem tovább a parancsot. Mindenki kirúgta maga alól a széket. Signorina Alma arcából ki­szaladt a vér és lopva keresztet vetett. - Oh Madonna mi a-...! - Negyedik napja rejtegetem enmagam elől is ezt az irást. Itt van, láthat játok, egészen össze törődött... Az ivó közepén levő tűzhelyen,megroppant egy száraz galy.Fanyar füstje f el kánya rgózo tt a menyezetről lelógó harangszerü kéménybe. - Hat az van ebben a bécsi Írásban, - sziszegte ki két var ju szárny­nyi bajusza alól, - hogy a császár parancsára holnap reggel el kell indulnunk Pádovába. A tisztek indulatát csak a szivük kalapálása lüktette bele a csendbe. - Jól értsük meg a szót: nem északkeletre, hanem éppen ellenke­zően délnyugatra indulunk. Beljebb Olaszországba és nem közelebb Magyarország­hoz. Hat napba bele telik,mire"megérkezünk... Összehajtogatta az irást. Feláll 1 . Sorra belenézett # a tisztjei szemébe,azután megnyugodva odalépegetett a foco-hoz. A bécsi császár paran­csával összekapargatta a zsarátnokot s végül rádobta a papirost. Csak egyet lobbant. Rögtön hamuvá,pernyévé vált. "- Kis Alma- fordult a sírdogáló olasz leányhoz - áldjon meg az Isten...! Azután ne felejtsd el soha a komáromi huszárokat... Több magyar szó nem esett az Albergo al Friuliban. Hanem másnap hajnalban mégis északkeleti irányba indult el a osapat. Nem pádova.hanem Magyarország felé. Mert valami csodálatos,titokzatos erő lappangott 1848-ban már'a böjti szélben is.... - — Tavasz ébredése. Már nem kell áltatnunk magunkat. A naptárunk is,a természet is azt mutat­ja, hogy kikásaiódunk a csikorgó télből. Langyos napsugár mosolyog le ránk s ha felnő szeretne megállni az útjában,felszívja már a melege. Kipattant a rügy az ág vég ép,megjötta rigó rezgelcdik téli szállásán messze Afrikában a fecske és a gólya. Üj 'köntösbe öltözik a természet, hogy megkezdje hosszú, kény szerű rihencje" után a termelő munkát. Minden megváltozik és talán az ember is levet­heti méffúnt, ráké ny szeri tett téli gúnyáját. Nekünk magyaroknak már régen nem tavasz a természet ébredése.Mi csak ugv ösztönösen bandukolunk a naptár és az évszakok fordulása szerint.de hiányzik belőlünk ez igazi újjászületés igy idők válatozásakor. Talán most mégis igazán virrad.Az örök emberi nyughatatlanság,a mozdulatlanság ellen küz­ködő soha-nemfáradás feszegeti a békeszerződések kripta ját.Most is le tört be­lőle egy akkora darabot,hogy megrezdül belé egész Európa.Vagy talán világszer­te meghallották? Ki tudná ma még megmondani? Le ugy érezzük.hogy már nem kell alakoskodnunk.Erik az igazi tavasz M'g bennszunnyad az ide titokzatos míháben,de már megmozdult.Azok is retteg­nek tőle, akik" eddig hal vaszületés 'ben bizakodtak.Csodálatos erő lappang a ta­vaszi napsugárban,rügyező ágban,a kifényesedett tollú madár dalában és az élni akaró ember lelkében. Fegyverrel.gazsággal,vagy megejtő szóval esititani lehet ugyan hirtelenségét és lendületet ,de önmagát csapja be,aki kiirtására komolyan számit. Az ember a term'szet rabja: nem tudja magát tőle függetleni teni.A term'szet pedig évente megújul. KG/Kav.

Next

/
Thumbnails
Contents