Hetikiadás, 1938. január-december

1938-10-05 / 40 [1524]

Nagy idők sodrában. Ezokhon a lélakzotolillitó történelmi napokban,amikor megrecsegtek *~ Európának a páriskörnyéki békében nagy gonddal összefaragott,de egymásba soha nem illő erosztákoi,mi elesett magyarok tágranyitott szemmel és ol-elfátyolosodó szemmel figyeltünk.Hallgattuk a nagy rianást és olvasni kezdtünk benne. Lassan őrölnek az Isten malmai.Ki merte volna hinni közülünk,akik husz és néhány esztendővel ezelőtt a vérünk hullásával védtük ezt a földet,akik puskával a kezünkben,minden pillanatban ol voltunk szánva arra,hogy fiatalon tórrL,. t énő elmúlásunk eredményeképpen legalább az utánunk következők lesznek Szerencs és ebbok, akkor ki gondolhatott volna józan fejjel arravhogy itt két évtizedig siralom völgye és idegenek lakodalma lcsz?Aki a Kárpátokban,a szerb hegyek között, vagy az égben felejtett feiü Alpok odúiban ezt merte volna gondolni,szegény eszelősnek kellett volna minősitenlink.Azután mégis megtestesült a gonosz varázslat,Már-már ott tartottunk, - nom szégyen,aki nem igy érzett .nem volt őszinte még önmagához sem - hogy a löv'szárkok világát megjárt nemzedék életébon bizony nem reménykedtünk abban,hogy döntő változás fog történni. Ez a megcsontosodott meggyőződés,ez a tartózkodássá edzett bizalmatlanság adta a magyarnak azt a csodalatos ,erőt,hogy nom vesztette el a főjét.Aki. katona volt kint a tűzben,aki megállta már a helyét akkor,amikor életre os vérre nont a játék,az most is szemrebbenés nélkül várta a reánkzuduló eseményeket. A háborús lelkület elkapta Európa népeit.Citcrázó végtagokkal és ösz-' szokooogó fogakkal lestek nagyon sok helyen a ni r eket .amelyek a világ békéjéről, v3gy háború jaról szóltak .Mindenütt tótágast állt az élot,de itt minálunk non robbant ki a fojtott indulat .Az államalkotó magyar fai nagy orénye,a minden körülményok között mértéket tartó komolyság,ha befelé feszítette is az izgalom, kifol£ szoborncrovséggel viselkedett. íorrott,gyürüzodött esemény osomény hátán,uj arculata lott Európa térképénok.negaláztak egy kevély népet annyira,amennyira a földön csak lehetséges^, kitomb ita érzelmeit körülöttünk majdnem mindenki,fisak ni nem rebbentünk ki abból a messze napkeletről hozott csodálatos nyulaiómból,amit nagyon helytelenül^ non egyszer tunyaságnak.vagy podig nemtörődömségnek jellemeznek. Nom egyszer még itthon is kitör az elkeseredés egyik-másik lobogó lélác bői és tajtékozva követeli,hogy "tegyünk már valamit."Akinek szeme van a látásra és füle a hallásra,tudja,tapasztalhat jajhogy"teszünk valamit".A magyar kormány és az a bölcs örogur,az az Isten jókedveben teremtett vitéz katona,akire a sorsunk rábízta hazánk megrokkant szekerének irányítását,ezekben az egész férfiút^ kívánó időkben,ezekben a nagy időkot joloritő viharoknak sodrában helyettünk, valamennyiünk eszo,szívó és akarata helyett dolgozik és őrködik minden magyar felett. Legyünk nyugodtak.Az a roppant nagy felelősség,amely éppen nost nehezedik ránk,olyan eros vállákon nyugszik,hogy megbízhatunk bennük .Mi csak a ni kis életünké szükreszabott körén,belül foglalatoskodunk,ni csak - akárhogy akarjuk is az ellenkezőjét - leginkább csak egyéni szemel nézzük az esőmé nyéket és fogainunk sincs arról,hogy ni minden történik,a kuliszzák nögött,ellenben azokjakik magukra vették a ni gondunkat,többet látnak,jobban tudnak és ismernek olyan összefüggésokot.amilyeneket ni non is sejtünk .Ne nyugtalankodjunk tehát .No sürgessük a, "tat tokét és ne ócsároljuk az intézkedéseket.mert nálunk sokkalta okosabb és lelkiismeretesebb magyar férfiak cselekszenek ügyünkbe n^