Hetikiadás, 1938. január-december

1938-09-21 / 38 [1524]

Ősszel. 1938.szQptcmbQ r 21. Már hivatalosan is ősz van. Elköltözött a gólya,nem csicsereg a fecske,mert naptámadta után sürii nehéz köd terpeszkedik el a határban ás ugy lehúzza a levelet,hogy kiszivja belőle az életet jelentő zöld szint. A durva szélnek ezután már könnyű a dolga,amikor leszakit ja,megforgat ja a levegőben, néz égeti, himbál ja, feldob ja talán még magasabbra, mint volt az ágon és azután hirtelen _leejti,hogy belevesszen az elmúlást jelentő avarba* Ösz van a naptárunk szerint,itt kopogtat az ablakunkon a tél himöko, megmásult a'hat árunk, mert uj szinü köntösbe öltöztette az idő megáll it hatatlan múlása. Ilyenkor szoktak elábrándozni a szép lelkek,ilyenkor hull ki az első keserű könny a pártában maradt hajadon szeméből,ilyenkor diderogtet meg először a tél lohe/loto,mégis csodálatos jolonségok történnek velünk ezúttal. Mi nom érezzük az ősz lombot arató kezének szürotolését ,nom hánytorgatjuk fel mostoha sorsunkat ,nom kérünk,nem hálálkodunk a fölénk dobott hiu jó szóért,hanom kiogyenosodik a dorokunk,megkeményedik a járásunk . és ökölbo rándul a kezünk, Érezzük,hogy vagyunk, tud juk, hogy oz az őszi rőt nap megnyúlt árnyékával nekünk nem az elmúlást,nom az élet megdermedését,hanem uj lohctsőgéok hajnalát és jobb napok felvirradását jelaiti. Korok huss esztendője alkonyodott nekünk utoljára a nap és azóta nem láttuk a felkeltet. Ha néha-néha szemünkbe vetődött egy kis derengéseire megdörzsöltük volna,hogy jobban lássuk,lidérclángként eltűnt,hogy ismét ránkboruljon a nagy magyar éjszaka. De most már dereng is. Uj nap kél fel.uj csillagok járását vigyé„zzuk az égen'és amikor ol-elálló lélokzottol bolohallgatózunk a csendb o,hangokat hallunk. Kiáltanak felénk a végek, az olbitangolt magyar hegyek,sóhajtanak az erdők és sóvárgó illatot szitái felénk a szálló azokról a tájakról,amelyek ozor esztendőig a midink voltak,do husz osztendőro elorozták álnoksággal,csalfa mogojtő szóval,erőszakolt haraggal és hangoskodással megnagyított gyongo orővol. Kezd valósággá válni a magyar álom,kezd szűnni ;.:.a jajunk és ma már ott tartunk,hogy a napokat számolgatjuk,amikor végetér a magyar kálvária egyik szakasza. Csak most látszik megrajtunk,hogy nem veszett ki belőlünk sz államot alkotó népek ezer és néhány száz éves ösztöneimért nem kergetünk délibábot,nem engedjük szabadjára felgyülemlett indulatainkat,nem fogadkozunk, nem hangos kódunk, mint a bálba induló duhajkodó , hanem nagy magabizással: számbavosszük,amink van. Kekünk nem kell uj terveket kovácsolnunk,arra sincs szükségünk,hogy zokogó sirassál öloljükk majd meg a hazatért testvért,mort sohasem hittük,hogy örökös lesz elválasztásunk* á nagymultu és harcos népek ösztöne súgta az elmúlt husz évben szűnt el erili, hogy minket egynek teremtett az Isten. Lélekben mindig egyek voltunk. Most tehát csak megszaporodott a családunk, - de az örömben azt sem felejtettük el,hogy még várunk máshonnan is... Van még üres székünk,van még megvetett ágyunk,amelynek kadves vendégét éppen olyan egész szivvol és sóvárgó szeretett el vár juk,mint azokat, akiknek most megfoghatjuk a kezüket. Hasztalan van hivatalosan is ősz, mi nem érezzük. Mi csak jelképet látunk abban,ahogyan az idő megérlelte a termést és az évszakok változásával megsárgul a határ, He künk nem is öröm a más kára, a mi fülünket is bántja idegen népek jajongó mellvérése,de amikor elnézzük a lombját veszitő fa harcát az őszi széllel,akkor lat juk,hogy . megcibál ja .nyögeti. a törzsét,és azután telehinti letépett diszévol az alját,hogy barnuló avarja hirdesse ogy korszak múlását,akkor - nem tehetünk róla, - a mi népünk és országunk sorsának példázását látjuk, Nom hiába csúfoltak mog a természet rendjét Trianonban,mert mi m gyarok még husz esztendő multán is tavaszt .sejdítünk az őszben. KG/Hav.