Hetikiadás, 1938. január-december

1938-08-31 / 35 [1524]

Mohá9s után. Irta: KisígmElndi Géz?.. Miseroro nobis Domine! - jajdult ki a kétségbeesés Thati Miklós plébános fogatlan ajka közül.A nyári vihar cikázó villáma beragyogta ráncos arcát és fekete barázdát vont a bal füle mellé azon a helyen, a hol a bécsi ostrom alatt kapott emlékét őrizte. - Uram.te védted a magyart mindig, miért nom nyújtod ki feléje áldó,erős kezedet...! Ott kinlodott már órák hosszat a térdeplő zsámolyán,Fent a toronyban kongott n harang.A megvadult szél cibálta a köt elét .Nyikorgót t feje felett a háztető is,mert a szél emelgette az eresz alját. - Mi losz a sereggel. - tördelte elerőtlenedett uiiait,amelyek pedig 3*0 negyven esztendővel ezelőtt még sziláiul fogták a kardot,amikor a nagy Hollós Mátyás király világhires soregében czsznagyként szóig ált.Azután meghat az "igazságos" és szétszéledt a sereg.Thatai Miklósból Krisztus szolgája lett.. A vén harcos lelki szemei előtt ott villódzott az egész csata.Hiszen itt mentek el előtte hajnali naptámadtak or arra le Mohács foié.A magabizó harci nép ajkán elhalt a vidám ének,amikor meglátták a templom ajtajában és áldásra emelt kézzel fohászkodott a piros kárpitot hasogató nap mögött trónoló Egek Urához; Benedicat vos omnipotens Deus....! Olyan dördülés rázta meg a szobát,hogy még bakolat is mállott le a falról. - Vége - zokogta magábaroskad tan - ezt a vihart nem birja ki a lovas seregT.. Mitha látta volna most is azt a maroknyi hadi népet,amely reggel vonult el itt a háza előtt.Elől lovagolt a ványadt testű ifjú,akin lötyögött az aranyos ümög és közben olyan riadtan figyelte a mén kényes lépéseit, mintha félt volne tőle... . Thatai Miklós szekcsői plébános,Máty-ás király egykori száznagya összerázkódott .^hördült belőle s kinszenvedes. - Hova lettél nagyuram Mátyás!?- szoritotta fejét a kereszt fájához.- Mi nem igy csináltuk valamikor... Lódobogás torpant meg a háza előtt .Gőzölgött ember és állat, mert már elállt az eső és messze nyugatra piros esik szegte az ég ol ját .Talán a véresen lebukó nap-vagy az égő faivak lángja festette rőtre. - Dicsértessék - lihegte a lovas.- Pihenő szállást keresünk, mert nyakunkon a török. Pillanatok alatt megnépesedett az udvar. _ Uram királyom! - bicsaklott meg az öreg térde.- Ilyen tisztesség még nom érte szegény hajlékomat. Ami J-3 volt ,eléje rakta. í

1 a ikas ét vággyal nyeltek minden falatot. Azután az ifjú király mag} olé meredten bámulta,hogyan csepeg le a vizes vér az előtte ülő Szapolyai György alvezér menteujjaról, - Gyorsan egyék felséged - lépett a szobába egy barátcsunasr szikár fIrfi, akinek fekete mellvértjén horpadás feketéllett. - Nyakunkon a török,könyörgöm - , , , ~ Tisztelendő uraságod csak menjen a szállására - dobált/" felélő a s

zót az alvezér,- én maid itt maradok a folsóges urrol. Tomori rVl elment .Szikár alakja kimagaslott az útra kosz topott .véres vitézek közíll. m , _, Hárman maradtak ° szobában, melyben a páros levegővel alig birt o mécses imbolygó lángnyelve. folyt köv