Hetikiadás, 1938. január-december

1938-06-21 / 25 [1524]

<0<±- ÖJSaJSl. —'-»*..-» - - _ _ / Találkozás folytatás./ . " , _'A féllábú gazda a falnak támasztotta a puskát,de a Bülasége még mindonro elszántan szorongatta. , , . f

. Nagy-Osikós Sándor rokkant gazdában mogcsitult az indulat .A keze na tavai kétfelé simította a bajuszát. Várt. Az idegen ruhás ember csak irult-pirult előtte. "" - Te vagy az Viktor V - dobta feléjé a szót,mely ben egy kis megvet o s, egy kis 1 eereszkedós é s bivs zkos ég is 1 appangó11. - Alázatosan jelentem szakaszvezető ur - húzta ki magát a másik en vagyok • Az egykori hős szakaszvezető"csak bólogat ott,de a másik kiérezte ebből a*• némaságbői,hogy azt gondolja: Mindig tudtam,hogy nem vagy rendes ember, de azt nem hittem volna, hogy "idáig züllesz. - Hát maguk ismerik egymást ? - kapott a szón Ilus asszony és puskával a kezében beperdült a szobába a gyerekei köze.Önnön belülről kiabálta ki a vélekedésé t-»Maga is jobban megválögntnatná'aa ismerőseit. A szo fulánkja belemart az idegen katona le'lkébc.Osszohöropta az ajkát ős lassan nyúlt a falnak támsztott puska után. A gazda fagyot se vetett rá. - No nézd meg kisfiam - jelent meg az ajtóban üus asszony karján a kisebbik gyérmek6vol,nig a nagyobbacska a szoknyájába kapaszkodott- bog/ milyen derék jó eribor ismerősei vannak az édesapádnak... - Agyonütötték a Tiszát 1!- jajdult fel a nagy óbbik, akinek legjobb barátja volt a kutya. . - Kapsz helyette másikat - dörmögte az idegen,de a fiu alig hallotta,nort az anyja vette át megint a szót. - Aztán hol lettek maguk ilyen jó barátok'

1 '

r- Az ugy volt-nyeldes te le szégyenét az idegen

7

hogy Nagy-Cáikós Sándor szakaszvezető ur volt a parancsnokon,ariikor negsobesülten kimászott érten az előre tolt tábori Örsre. En megúsztam könnyen,de neki közben ellőtték a fel lábát. ., . Tisztelgett ős alázatosán engedőidet kórt arra,hogy összeszedhesse a násik haron puskát,aztán pillanatok alatt eltűnt az akácookrok mögött. Aratás? Még nincs ugyan itt a szokásos Péter-Pál apostolok napja, azért mégis megkezdődött már az aratás. Az Alföld homokosabb részein vidáman -peng a kasza és nyomában zizegve dől a rendre az áldás. A mi népünk ősi idoléi igy becsüli meg a gabonát, mert nagyon jól tudja, hogy hasztalan dolgozik ' vele. hiába Öntözgeti napkeltétől napázálltaig akár a verejtékével vagy vére hullás-fal, meddő "lesz minden iparkodésa, ha elmarad róla az Isten áldása. Csodálatosan szép az aratás. Mi magyarok nem is vesszük észre, milyen felséges hagyományokat ápolunk, amikor kimegyünk a földre a kaszával ós sarlóval, hanem azok az idegenek, akii: nem ismernek bennünket, non győzik han-' goztatni a magyar ember araté munkásságának szinte szertartásos.egyöntetűségét. fi tudná ina mar pontosan kimutatni, hiszen ., régi írások sem őrizték meg annyira az egyes részioteket, mert minden tollforgató tudta, hogy 0

z a gyönyörű művelet mindig ilyen maiad, aráig csak magyar kézben fog,villogni a kasza. Non akarunk megsértem senkit sem, non is illik ennek a kérdésnek a feszegetése, de valahogyan az az érzésünk, hogy babonás elenek ltpakodtak bele a magyar aratásba, amelynek sikerétől függ mindnyájunk jóléte. Sbbon az évebn nem igen lehet panaszunk, mert valóban áldás, amit a kaszás levág, a marokszedő leány kévébe rak ós ... cséplő kiver belől a*, aa acélos, életet ad* buzfí . /KG7 , „