Hetikiadás, 1938. január-december
1938-05-31 / 22 [1524]
1938. . június 1. A Szent Jobb. Azt szokták mondai a történelemnél foglalkozó tudósok,hogy valósággal a csodával határos módon maradt meg Magyarország ezen a Karpátokövezte területen,amely mindig ütköző pontja volt a hataiomratörő különböző népeknek és országoknak. A teijel -mézzel folyó Kánaánnal hasonlitották ös.ze azt a hatalmas földet, amelyet Árpád fe je delem fo glalt el legendába , vesző hős vezérei segutségéarel. A messze napkeleti pusztákról jött nyargaló, hajrázó ősök villámgyors seregei végigszágildották a m ©ős ég eket, szelíd hajlású hegyeket, átúsztatták a folyókat, megmásztak a legyeket és leverték a sátoruk raját azzal az elhatároz ássál, hogy tovább nem mennek, hanem itt maradnak az idők végeztéig. A véges emberi ész számítása szerint elhamarkodott volt ez a kijelentés, mert a Dunmentén élő népek társaságában vadidegen magyarság olyan ellenséges légkörrel találkozott,hogy szomszédai egymással vetélkedtek elpusztít asára. Nemcsak az erkölcse, nyelve, szokásai, harcimódja és egész egyéniség ritt ki a környezetből, hanem főképen a vallása, amely nem ismerte még Krisztust, bár hadifoglyai és asszonyaá révén már volt sejtelme a szeretet tiszta tanításáról. Száz évig élt már itt a-szilaj nép,amikor az Isteni Gondviselés megajándékozta Géza fejedelem fiával: Vajkkal, aki a keresztségben az István nevet kapta. Ma már meddő szócséplés lenne azt találgatni, hogy mi lett volna * magyarsággal és ezzel az országgal Krisztus hite nélkül. Olyan kivételes országfen tartó lappang. a mi fajunkban, hogy valószínűleg magállta helyét akkor is a népek forgatagában.mert nagyobo megpróbáltatások akkor sem szakadhattak volna rája, mint a tatárdulas, törökvész, német uralom és Trianon. Mi csak az adottság Hkal számolhatunk, csak azt látjuk a kilenc évszázad forgatagáén, hogy Ölökké karddal a kezünkben kellett őrködnünk határaink me ntén.Ignz,hogy a török kive rés ében Európa kere sz ^ény «ors záeai segítségünkre siett r,k, de talán enélkül is kitakarodott volna a megszálló had hazánkból.Csak lő kérdése volt már akkor az Ozmán birodalom összezsugorodása, annak meg e£y magyar sem örülhetett,hogy a török kiverése után ittmaradt császári zsoldos katonaság, mely tovább sorvasztotta a megmaradt magyarságot. Hát erről lehetne hosszasan és hevesen vitázni. Nagyon nehéz lenne mindkét fél egyenlő megnyugtatására csoportosítani az eseményeket. ^e nem is ez a fontos, Az a csodálatos erő, az a különös isteni kegy elem, amely ezer esztendeig megtartotta ezen a földön a magyart^ látható és maradandó jelként hagyta ránk annak az első nagy királynak épségben maradt jobbkezét, aki először fogta össze a pusztázó, duhaj népet nemzetté, akinek volt ereje és bátorsága ráparancsolni, hogy hajtsa megdacos fejét a ,ereszten kínlódó Krisztus előtt, aki a szeretet sugallatától ihletett uj törvényeket szabta és állította eléje, aki beletörte az európai élet kereteibe és de emmelett arra is gondja volt,hogy ne ölje ki belőle a harcos, hajrázó lelket. A tudósok ugy fogalmazzák meg ezt a megállapitást, hogy Árpád elfoglalta, István pedig megszervezte és hosszú évszázadokra megtartható állapotba helyezte országunkat. Csak annak a népnek van jövője, aki megbecsüli múlt iát .A mult sokszor ködbevesző emlékeibe belekapaszkodva lábolnak ki azokból a nyomoruságokból^ és kínokból,amelyek elárasztanak bennünket, mert nagyon jól tudjuk.nogy mar nagyobb vészt, megrendítőbb eseteket is kibirt ez a nemzet, amelynek Istenbe vetett hite, tiszta fegyvere és barátait megbecsülő önfeláldozó hősiséee volta kincse, sm el ly el kilábolt minden vészből. Áz ország szervező nagyKirály naiálának kilencszázad os fordulóján hűséges népe felsorakozik } hogy hálásan megköszönje nemzetmentő munkáját. Nagy trianoni elesettsegünkben végighordozzuk országunkban azt az emberi ésszel érthetetlen módon Jpségben maradt erős kezet,hogy a vajúdó század kavargásában megint útmutatónk legyen. KG/T A *H A
