Hetikiadás, 1938. január-december
1938-05-18 / 20 [1524]
őrségváltás 1936. május 18. A magas őrhelyen a kormány élén bekövetkezett őrségváltás nemesi az orszag.banem az egész világ közvéleményét is jelentőségéhez méltóan erősen foglalkoztatja. Valóban nem közönséges eset történt. Darányi Kálmán akkor adta át a miniszterelnökséget Imrédy Bélának,kormánya közgazdasági miniszterének, amikor egyaránt birta a kormanyz°nak, a kormánypártnak és az egész nemzetnek bizalmát. A mindenünnen megnyilvánult hangulat élénk bizonyítéka annak,hogy az összes alkotmányos tényezők bizalmának teljében távozott a kormanyelnöki székből,ahol másfél év alatt olyan eredményes működést fejtett ki .Távozásának indoka: befejezte vállalt misszióját, s a mai rendkivüli körülmények között.a milliárdos beruházás megvalósítása idején olyan kiváló gazdasági szakértő kezében tudja jobb helyén a kormány rúdját .mint amilyen Imrédy Béla. Ez az indokolás elfogadhatódért Imrédy Béla,az uj miniszterelnök valóban olyan kitűnő gazdasági szaktekintély.akit már évekkel ezelőtt, a nemzeti Bank elnökségét és pénzügyminiszterséget megelőzően Burópaszerte a legki valóbbnak ismertek. Most az angol saitó állapította meg,hogy Imrédy,akit napjaink egyik legkiválóbb képességű államférfiénak tartana ,kétségkivül a megfelelő ember a megfelelő helyen, a megfelelő pillanatban. Nemcsak a magyar,hanem az egész világsajtó kedvező fogadtatásban részesítette az Imrédy-kormányt.Előkelő angol lap irta ezeket a jellemző sorokat: Annyira megszoktuk már.hogy a Duna vidékéről csak rossz hirek jöhetnek,hogy különös megbecsülést érdemel az a ritka kitétel,amidőn a változás egyszersmind javulást j'elent: Imrédy Béla kinevezése a legörvendetesebb az összes események közölr, amelyek a Duna vidékén hosszabb idő óta történnek. A kormányp rtban. a. képviselőházban és a rádióban elmondott programmbeszéde alapján a pártok a szélsőjobbtól a. szélsőbalig előlegezett bizalomnál fogadták Imrédy-^,akit a búcsúzó Burányi Kálmán igy mutatott be a kormánypártban: európai hirü szakember ő,akit más nemzetek irigyelhetnek tőlünk. A frontharcos nemzedék tagja.Oly^an mint a damaszkuszi penge7Kemény,hailékony, éles. Az a szeUem,pedig,amely áthatja és fűti őt,amely alkotásokra készteti,ugyanaz a keresztény nemzeti jobboldali eszme,amely bennünket hevit. Pártkülönbség nőikül szívesen hallottuk Imrédytől.ljogy programmját Gömbös eszmei kincséből és Darányi örökségéből épiti ki,a rendet és fef yelmet fenntartja. A külpolitikában nem lesz változás. Keresztény nemzeti s jobboldali politikát kivan folytatni a hagyományok tisztelete es az alkotmány aíap-ián.Uj é& hatalmas koreszmék jelentkeznek,úgymond,amelyek elől nem lehet, de " nem is szabad elzárkózni s az általa felvetett problémákat meg kell oldani. E korszellem a szociális kérdés jegyében áll és a népnek, nemz étnek egységgé való összeforrását követeli. Nekünk magyar színezéssel kell ellátnunk és magyar formában kell megvalósítanunk ezeket az eszméket. A kormány első törvényjavaslatai a rend, a biztonság, a c salad véd elem ,amunkáskérd esek és az összeférhetetlenség biztositására vonatkoznak. Be vezetik a házasság előtti kötelező vizsgálatot,amunkaszolgálatot, a családi munkabért. A társadalomnevelés ügyét Hóman Bálint tárcnélküli miniszter intézi,akit a kultusztárca élén a tudós gróf Teleki Pál váltott fel.Amint szívesen latruk a honvédelem élén Rácz Jenő gyalogsági tábornokot,épp ugy a földmivelés élén Sztranyavszky Sándort. A belüli igazgatás vitéz Keresztes-Fischer Ferenc kezébe kerüfcaki a tisztviselők politizálása ellen tett határozott kijelentéseket. , Az uj kormány rend javaslatait .amelyek megszüntetik a titkos egyesületeket és a politikai pártok ktonai alakulatait,úgyszintén az állami rend megóvása érdekében szigorították a büntetőjogi rendelkezéseket, a képviselőház már le is tárgyalta. Az uj kormány munkahoz látott es erőteljes Ütemben valósítja meg a nemzetre hasznos elgondolásait* S/Hav.