Hetikiadás, 1936. január-december

1936-04-15 / 15 [1522]

Feltámadási körmenet. Irta:Kisigmándi Géza. - Feltámadt Krisztus e naponIÖrve idézzünk! A nagy utca bimbózó fái alatt haladt a körmenet.A távolodó ének összekeveredett a harang bugó szavával.A toronyból riadtan röppentek ki a galambok.Fehér falkákba verődve csapkolódtak,úsztak az áhitatos nép fölöt t. - Hogy az ember vigadozzon? Lőkős Vendelné sipitó hangja egy szótaggal mindig elmaradt a^ többié mögött,de már csak akkor okozott volna zavart ez a késedelem,ha véletlenül hozzásimult volna a sokaságé hoz. így azután még a plébános ur is megnyugodva lépegetett a baldachin alatt és csak akkor szaladt ráncba a homlokáéikor Gombás Fekete Imréék háza előtt befordultak balra a kis utca-' ba,s a vékonyka ér fölött büszkélkedő két öles pirostégla hid karfáján bénáskodó Szent János szobra felett hirtelen összefutott a felhő és a következő pillanatban belekapott a szél a templomi zászló selymébe.Farkas István markából kishijján kicsavarta Szent Márton sárkányölő vérvörös alakját,pedig még a szomszédos falvakban is azt mondták.hogy Istennek ajánlhatja elárvult lelkét az a boldogtalan,aki összeakasztotta a tengely végét a busa- " fejű bikaerejü legénnyel.A világháborúban is megbecsülték Farkas István erejét és bátorságát,mert szakaszvezeoként, jött vissza az olasz frontról.Még mindig rajta a bricsesznadrág és a hegymászó bakancs. A patikaföld felől nyargalt a vad böjtvégi szél a falu felé és olyan bömboléssé dagadt a hangja,hogy beleveszett a harang szava és a kegyes ének dallama elhalkult a nep nagy ijedelmében. - Ebből még jég lesz - csóválta a fejét Felbakos András biró és közelebb húzódott a szentséget vivő plébánoshoz. lőkős Vendelné sipitó kiáltása birkózott meg csak a viharral: -Végünk van! Jaj Istenem! Itt a világ vége... Farkas István ekkor már ura lett a szélben csapkodó zászlójának és villámló arccal förmed: rá a mindig elkéső vénasszonyra. -Nyugihasson néném! Jobb leniE,ha csak más után beszélne! A legény szavát szétszórta a megvadult vihar, a kezében lévő piros rudról pedig éppen abban a pillanatban szakitotta le a szél a szentmarionos lobogót és egyenest rávágta a jajveszékelő Lőkős Vendelné re, aki ugy összebicsaklott a váratlan teher alatt,' mint ha menten kiszállt volna belőle a lélek. Ekkor már fekete kárpitként fedte a rengeteg felhő az eget es fehér borsószemek doboltak a házak tetején. - Elveri a jég a határt - sóhajtotta Felbakos András biró és még közelebb huzodótt a baldachin alatt a plébánoshoz. Vakitó fény vonaglott végig a feketeségen és sistergő tűzcsóvája belevágott a Kraszna medrébe.Fülsiketítő csattanása dördüléssé öblösödött és messzire gurulva nagysokára beleveszett a szőlőhegyek sokbarázdás oldalába.A villám vad táncot járt a szürkeszinű égen. - Uram Jézus! - rimánkodott az öre§ biró - elveri a jeg a határunkat.Nem volt elég a négyéves háború,ez az ujabb csapás elpusztít bennünket.Uram Jézus! - a határunk ...l / A zokogó vénember térde már majdnem oeleert az utca sarába, amikor gyengéden,de még-is határozottan megmarkolta a karját a plébános. - Néma határunk,hanem a hazánk pusztul el,álljon csak talprabiró uram... Körülnéztek. Vigasztalanul zuhogott a zápor es a menydörges morajiasat a iégaső kopogása aprózta fel millió apró zajra.Ekkor már csak az a négy gazoa állt körülöttük,aki a baldachin rúdjait tartotta es nehany lépessel előttük "Tarkas István volt honvédszakasz-vezető,aki kezében a vörös szalórudaai szoborként meredt a szőlőhegyek felé.Az asszonynép a gyerekekkel meg a bátortalanabb férfiakkal ekkor már mind a szomszéaos házalt konyhájában vagy pétiig az eresz alatt tórta az Ítélet- idő elmúlását. , , /Folyt kov./