Hetikiadás, 1936. január-december

1936-03-10 / 10 [1522]

Négy eV alatt 30-60 százalékkal csökkent a mezőgazdasági munkások, báré'* A földmivelásügyi minisztérium a gazdasági felügyelőségek utján évről-évre Összegyűjti az egyes törvényhatóságok területén kialakult munka­bérek adatait,amelyek megvilágítják a mezőgazdasági munkások sorsát és életléte tősétóeit. A munkabérek mult évi aaatait most dolgozta fel a Statisz­tikai Tudósító* Az adatokból kiderül,hogy az elmúlt esztendőben élelmezés mel lett a férfi napszám'télén 70, tavasszal 90, nyáron 120, ősszel 100 fillér, a női napszám 60, 70. 90, 80, fillér, a gyereknapszám pedig 40, 50, 60. 50 fi lór volt ugyancsak élelmezés mellett. Az élelmezés nélküli napszámbérek or­szágos átlagban férfimunkánál télen 120, tavasszal 130, nyáron 170, ősszel 140'fillér naponta. A női napszámbérek ugyancsak élelmezés nélkül 90, Í00, 130, 110, a gyermekberek pedig 60, 70. 80, 70 fillért érnek el. Az ország egyes vidékem igen jelentékeny az átlagoktól való eltérés. Az országrészek közül az Alföld általában mindig feltűnően magas nap számbér ékkel szerepel. A legki sebb a napszám az országnak a fővárostól • tévoleső részében. A tör­vényhatósági jogü városok mindig magas napszámbérekkel emelkednek ki a vár­megyék átlagából, a fo város pedig a maga nagy anyag~és munka erő fogyasztásával aélassugaru körben erős hatással van a rie zőgazdasági munkabérek kialakulására A mezőgazdasági cikkek árzuhanásai éppen ugy érintik a termény­ben fizetett munkásságot,mint a kisbirtokost,sőt kihat a pénzben is fizetetx napszámbérek alakulásara is. 1932-ben élelmezés mellett a nyári napszámbér még 2 pengő volt,a mult esztendőben már csak 1.20 pengő. Négy év alatt a csökkenés 30-60 százalékos. A avan.iuéjbtékesitési rendszer lényegében azonos lesz a tavalyival. A gyapjupiac irányzata mindenütt rendkívül szilárd,aminek lát­ható következménye az árak éltalános emelkedése. Nálunk a gyapjupiac még mindig az uj értékesítési rendszerre való V ' ' várakozás hatása alatt ál? A tárgyalások a lezárás pillanatában felvetett ujabb nroblemák folytán né­mileg elhúzódtak,azonban most má,r néhány r napon belül véglegesen lezá­ródnak. Ennek eredményeként már most azonos lesz a tavalyival és csak az átvételi áraknál várható a külföldi emelkedésnek megfelelő javítása,amennyi­ben a tavalyi 1.66 pengős alapárral szemben az idei alapárat előreláthatólag 1.80 felett fogják megállapítani. Az átvételi árak meghatározására vonatko­zó tárgyalások elhúzódása folytán a fixáron való eladás helyett most nagy­mértékben kiterjedt a későbbi ámeghatározás alapján létesített előleges ügyifit,melynek keretében a gazdák máris tömegesen érdeklőnek a júliusi budapesti gyapjuakció iránt. " ? 36 vagon va.iat exportáltunk .januárban. A Külkereskedelmi Hivatal csütörtökön tette közzé a januári vajkivitelre vonatkozó jelentéséto A jelentés szerint januárban 36.5 vagon márkázott vajat exportáltunk,míg a mult év januárjában a külföldre vitt márkázott vaj mennyisége 19,9 vagont tett ki. A márkázó vállalatok januárban 56 vagon vajat hoztak forgalomba az előző évi'januári 39.6 vagon al szemben. A belföldi fogyasztás 19.5 vagon volt,ami hozzávetőlege­sen megfelel a tavalyi januári eladásnak. A termelés és a kivitel emelke­dése tehát januárban is folytatódott. A külföldi és a belföldi fogyasz­tás aránya elég előnyösen alakul, A belföldi áralakulás a tavalyinál kilogramonként 56 fillérrel jobb ,mig a külföldi értékesülés a kiszállí­tások emelkedése és különö en az angol eladások aranyának felszökése követ­keztében az előző hónannál valamivel kedvezőtlenebb'volt. A magyar vajki­vitel január folyamán Németországba, Angi iába és a qrorneroi zOnába irányult. H/Hav.

Next

/
Thumbnails
Contents