Hetikiadás, 1935. január-december

1935-11-26 / 47 [1521]

íi e uxivj.ai.cifc>. ^Advent Amióta az első emberpár beleharapott a tiltott gyümölcsbe és" Isten angyala lángoló karddal kikergette a paradicsomból,azóta szinte átok­ként nehezedik ránk az a kiolthatatlan vágy,hogy gyökeresen megszabaduljunk " siralmas földi bajainktól. Az egész Ószövetség ebben a 4000 éves Isten-varas­ban morzsolgatta vigasztalan napjait,'és amikor Betlehem fölött kigyulladt a Szeretet születését hirdető csillag,nagy kő esett le az emberiség leikéről." Uj világ született,messze napkeleten beteljesedett a próféták szava és a Gol­gotán Krisztus ártatlanul kiontott vére megnyitotta előttünk az örök boldog­ság kapuját. Ez'az uj élet azonban ősak a lélek orvossága. Testünk ma is ép­pen ugy kinlódik,küzködik,mint akkoá.amikor még a Hegváltó után sóvárgott. I. testté vált Szeretet tanítása nagyreszt irott betű maradt. Akik irányít­ják a sorsunkat,több önzéssel,mint önzetlenséggel,több anyagiassággal mint szeretettel dolgoznak és ha jajszót hallanak, be dugják a fülüket, haki csorduló könnyet latnak,azt mondják,hogy az öröm és megelégedés bugyantotta ki a sze­münkből. Évezredek óta alig változott valamit a világ lelke,legfellebb a köntöse szine fakult meg a gyárak és nagyüzemek füstjétől. Szeretjük azzal áltatni magunkat,hogy a műveltség és fel világo­sul tság nagy elterjedése nyoű.ta rá jellegzetes bélyegét földi eletünkre, melyben ha nem is a szeretet,de az igazságosságon nyugvó egyenlőség és nyu­godt munkán felépülő gazdasági fejlődés zavartalan menete az irán: adó. Eb­ből az egész meghatározásból csak annyi igaz,hogy a mindent megelőző haszon lebeg azok szeme előtt,akik valamicske hatalmat tartogatnak a markukban, Fáj a való élet ilyen meztelen mutogatása,de nem hunyhatjuk be előtte a szemünket,ha azt kutatjuk,hogy mi az oka elesettségünknek? Akik szerencsések lehettek a világháborút megelőző években is ' kenyérkeresőként dolgozni,ma ugy emlékeznek vissza erre az időre,mint a hol-" dógság és földrehullott menyország korszakára. Pedig ekkor is rengeteg csaló­dás, verejték és derékba tört akarat szegélyezte o szegényember utjat. De ­akkor legalább nagyrészt mi magyarok intézt ik a sorsunkat és nem sajgott ugy a seb,ha magyar kéz ejtette. Trianonban azonban ugy összetörtek ben­nünket,hogy valósággal isteni csoda mai életünk. Csak ezért sóvárgunk ugy az 19l4-et megelőző állapotok után,mert még azok is álomszerűén jónak let szanak,ha összevetjük okét a jelen si rolma sságáva1. • Aki azt hiszi,hogy a magyar né" sorsán magyar erő gyökeresen változtathat, boton: gondolatnak "a rabja. Kincs és nem is lőhet ma olyan' felelős tényező,akj azt mond ja, hogy megvált bennünket szenvedéseinktől, mert mi ol•án kicsi és jelentéktelen porszemmé zsugorodtunk össze a népek tü­lekedő seben, hogy még a feljajduló szavunk is; belevesz a hatalmasok megelége­dést színlelő Hangzavarába, Kert értsük me^hogy mivelünk a jó Istenen ki­vül senki sem törődik ugy,hogy akar vérét is hullatná"értünk. Elhamarkodott bírálataink közepette pedig ne feledkezzünk meg arról, hogy a magyar életet irányítgató fia gyár rezetőnek csak az a szerep jut,hogy csillapítsa sebeink sajgó kin ját, mert meggyógyítani és be he gesztem "Ugy sem tudja. Amikor ténát mi az átokként reánk nehezedő Istenvárás szomorú napjait morzsolgatjuk,abban bizakodunk,hogy előbb-utóbb mégis valósággá válik az emberré lett örök szeretet tanításának az a része,amely az egyenlőséget hangoztat ja .Nekünk nincs hóditó tervünk, nem akarunk senkinek som a nyakára ülni.Ezórevos multunk a bizonyság,hogy még okkor som aláztunk meg egy e né­pet som,amikor a magyar király volt Európa legelső hatalmassága.Most is csak'azt követeljük vissza, ami c mionk és amit' fondorlattal vettek cl tű­lünk.de őzzel egyben megfosztottak r. levegőtől, bc te vőjfa la tünktől és,a csala­dunktól is.Mi Adventben az önzetlenség és nyugodt gazda ági fejlődés való­raválását látjuk,abban bizakodunk,hogy a józan ész a mindent megelőző*ha- " szon erdőkében parancsol rá a ma ellenmondást nem tűrő hatalmassagokra.ömelyek már maguk is napnál világosabban látják a helyzet tártbatr.tlansá^át, amelyek nagyon jól tudják,hogy addig nem lőhet Európában megnyugvás,es sem ~ gazdasági,sem podig művelődési téren fejlődés.ómig la npm rombolják az cgyoft­lő népokot mesterségesen elválasztó korlátokat,amig csak beszelnek az egyen­lőségről és Genfből azt hirdetik,hogy minden a müveit emberiség altalános ekaratának megfelelően történik földrészünkön. Az Ószövetség omborc négyezer esztendeig sóvárgott az clso­omborpár bűnbeesése után,amig megkapta Betlehemben megváltóiat } aki azonban ~ esek c lelkét mentette inog az örökkévalóságnak,do a testét továbbra is kény­telen volt szabadprédául hagyni annak a szellemnek,-rolyicsam szájjal yal­Fr-ia^-hnof.dr. íf.ittoihon Q losridosobb anyagiasság es onzqerdek vezeti.

Next

/
Thumbnails
Contents