Hetikiadás, 1935. január-december
1935-10-29 / 43 [1521]
Csali akkor kellemes az ablaküvegen kinyílt jégvirág szeszélyes vonalaiban gyönyörködni, ha nem bujkál bennünk a hideg és éhség borzongató, didereg/tető km ja. Hány nagy elhatározás és áldás tosztó szándék merevedett makacs semmivé, sőt alakult át életpusztitó és becsületet gyalázó tette a csikorgó télben, amikor az önmagával meghasonlott és a társaoalmi berendezkedéstől megcsömörlött ember, szinte eszétvesztve, csak állati ösztönére hallgatva cselekedett. ' Mert képnek felséges és felemelő, szórakozásnak talán felülmúlhatatlan e tél örömeinek . ügyes kihasználása, de ugyanilyen csontKeménnyé változtató jeges pokol is, ha az elesett szegényember szmével nézzük. Mit ér a családi fészek mólege. ha csak a lelek fűtik, de zúzmarává változik, 3 tejet és kenyeret kerő gyermek gügyögő szava és a kiosi meleget sóvárgó remegése könnyet facsar ki a tehetőtlenül didergő szülő'szeméből? Az éhséget és szomjúságot valahogyan csak cl lehet viselni, ha nem társul hozzá a nyirkos, velőig hasogató hideg. Talán nincs nagyobb kin a szülőre, "mintha azt kell tűrnie, hogy gyermeke fázik'és f éhezik egyszerre. Tavasszal, nyáron és őszön munka is inkább akad, az élelem megszerzése'som ütközik olyan áthághatatlan akadályokba, hogy lehetetlenné válnék, dc igy tél'viz idején, amikor a szabad ég alól zárt helyiségbe terelődik áz élőt, szinte megtorpan a marói-holnapra élő emberi Hiába akar dolgozni, hasztalan talpalj látástól-vakulás lg munka után, . . meddő marad minden fáradozása, írert szerencsétlen gazdasági helyzetünkben ugy alakult ki orz élet, hogy nincs szükség annyi dolgozóra,ahányan összeszorultunk, ozon a magyarnak még meg légyott kicsi földön. Nagy closottoégünk ellenerő talán azt már elértük, hogy jut mindenkinek ^ akkora hely, ahol legalább a szól szilaj járásától nem kell" szenvedni, ahol kom temeti be a hó'és nem áztatja rongyait is foszlányokká az cső, de attól még messze, igen-igen messze Vagyunk, hogy no legyen kihűlt tűzhely ott, ahol ember lakik. Ezt a majdnem elérhetetlen célt akarja megközelíteni a kormányzó ur felesége, aki immár másfél év-' tizede takargat ja, ápolgatja, melengeti és'táplálja azokat a szerencsétleneket, akik vagy a kegyetlen magyar sors, vagy' pedig önhibájuk miatt sodródtak jelenlegi sivár belyzetökbe. Az állam és városok szűkre szab ott költségvetése nem engedi meg a rászorulókról való teljes gondoskodást és épen ezért a társadalom?a hárul ez a ieladal,ítt azután nem lehet a törvény és rendelet rideg szakaszaira támaszkodva megállapítani, hogy ki mennyit adjon erre a nemes célra t mert vannak olyan esetek, amikor a látszat nem fedi'a valóságot és akit jómódúnak vélünk, nom egyszer küzködik, viszont az, aki talán szerényebb külsőségek között él, mégis olyan vagyon fölött rendelkezik, ' amiből bőségesen lehetne kiszakítani másoknak is. Aki jótékonykodni akar, annak nem igen kell tanácsot adni, mert a félőkből fakadó szeretet leleményes és mindig megtalália a segítés'módját. Akinek az Isten többet adott, mint amennyire szüksége van, gondoljon arra, hogy forgandó a szerencse és lehet még olyan idő, amikor máskép ucrdül a kocka és a ma viszonylagos jólétbon éle ember lesodródik a nélkülözők, szűkölködők közé. Akkor majd milyen jól esik az irgalmas cselekedetnek önmagán való tapasztalása, különösen akkor, amikor a nagy nincs éhség, ruháulans-ig és hideg képébon egyszerre jelentkezik. Ha ^tehetősebbek megértik a kor sürgető szavát és igy különösen télvíz idején nem annyira az eszükre, mint inkább a szivükre hallgatva csolokcsznok, sok-sok könnyöt törölnek le, sok-sok áldástosztó szándékot serifének valóra válni és megszámlálhatatlan becsületetgyalazo tettet hiúsítanak meg a megfogamzás pillanatában, ha tehetségükhöz merjen juttatnak másnak is, A tett halála az okoskodás, olvassuk az Ember Tragédiájában, Toldjuk meg még. ezt azzal a. régi közmondással, aki gyorsan ad, kétszer ad. Az utolsó órában fordul a kormányzó ur felesége a magyar társadalomhoz, hogy mentse , ami még menthető.
