Hetikiadás, 1935. január-december

1935-10-08 / 40 [1521]

WflMMf ' — /Orsika balsejtelmei./Folytatás,/ - Édesapám bevonta üzent... Iía nem volt Budán,akkor is megtalálta a módját... Itt mindenki azt mondja, hogy Anaklét fia tor legfeljebb négy hónapra,ha elmaradt... Most meg már....! Beleveszett a szava á zokogásba. Zámoryné csitítgatta^Zámory kapit: ny meg a szemével intett a hadnagyának. Behúzódtak az egyik mély ablaknyilásba,dc még egyik s szólalt Dogjaikor Orsika belesirta a csendbe elhatározását. - Addig nem állok az oltár 'elé, aráig nem iudom,mi lett velük... - Ezt mo dom én is leányom- hagyta rá a kapitány. - Eerkó val meghány juk-ve tjük és h.irt szorz nk -ódáról. - Eerkó ne hagyja el a várat- sikoltotta Orsika - mert akkor nem látom többé! Döbbent csend felelt orre a kitörésre, A hadnagy oda akart sietni hozzá,do a kapitány megfogta a karját, - líajd én étüzenck a bégnek Eejérvárra. Te maradj itt. Erre meg az asszony kapta fel a fojót. - ^des uram?- bugyborékolt ki "előle a könnyes féltés -vesztébe rohan? A bég nem lesz olyan'ur,mint kegyelmed volt,amikor szabadonerosztetto...Hi lösz a kis Imrussal_,mcg Julkával...? Zámory Imre npitánynák először össze csikordult a foga,azur tán meg nagy sóhajtás képében tört ki belőle az-apa, - _iiTc haza sodol meg to is öcsém - vágott a szemével hűséges asszonya felé, dc a kemény ve zémek,mintha szeretet remegett volna a torkában. Élés kürtszó hasított bele az ebédlő bolthajtásos csendjébe. - Valaki jön!- szalad ki egyszerre mind a négynek az ajkán, do a következő pillanatban Eerkó mér hatosával ugrál to át a negteknősödött lépcsőket,hogy minél előbb fent lel ic s s o n a u oronyba. Az asszony,meg a leány halkan imádkozott,a kapitány pedig ziháló mellel várta az ujabb hírt. - Ebből a lányból a megérzés fakadt fel- gondolta s már meg sem lepődött, amikor kitárult "az ajtó és Eerkó szinte ölbe kapva diadalmasan cipelte be a holtra fáradt, toprongyos, ceonttá-bőrré soványodott jó Anaklét frátert... " - Hiszen ez nem is a fráter, csak a csuhája - szaladt ki szó.-" ján a csodálkozás, amikor meglátta a bágyadtan mosolygó Anaklétot, Olyan félszeg volt, amikor Eerkó talpra állította. - De bizony en is benne vagyok a ©subámban - szólalt meg kedvesen. - Dicsérjük a Jézust...! • A két fehérnép okkor mer ott forgolódott körülötte. Ellátták minden jóval,ami szemnek,szájnak ingere. De egyik sem mert kérdezősködni. A férfiak vártak tereimé sen, a nők pedig félelmükben győzték le kíváncsiságukat. Mikor azután a barát kibékült az ember-legnagyobb ellenségével: a gyomrával, szén sorjában csörgedezett ki ajkán a szó: - Bizony kis híjjá,hogy el nem patkoltam. Vérhasban feküdtem és ugy el ayengültem,hogy ha nincsenek a jó aradi fráterek,ma már csak az emlékem él köztetek, De hat előbb Lippán találkoztam a budai hasával. Beleegyező a házas ágtoLba.liis zen ugy is tudta, hogy ez lesz a/vége .Ez volt egyébként az utolsó üzenete... Orsika hervadt virágként han/ talonul hullott bele Eerkó erős karjaiba. Nagy-nagy csend követte" ezt a súlyos ki jelentést,amit a jó fráter hossza szipákolós után ugy akart enyhíteni,no/y beszélt az erdélyi háborúról, de azzal sem volt szerencséje,mert ettél meg a két férfi komolyodott el. - Rákóczi fejedelem maga is elesett a csatában - fejezte be zavarodottan a vigs:•ztalásnak szánt mesét - igy azután megint hosszú időre semmi sem lesz a török i:iűzéséből,vagyis édes nazánl: felszabadításából.