Hetikiadás, 1935. január-december
1935-08-20 / 33 [1521]
A föld. Akié a föld,azé az ország.Ez a megállapítás maga is jelzi a földbirtokpolitikai kérdés fontosságát,amelyhez fűződik még a megélhetési és szociális vonatkozások egész sora.Kétségtelen,hogy a föld nem lehet egyes kiváltságosok tulajdona .hanem meg kell osztani a nemzet széles rétegei: ve szernél nagyobb tömegei közt, mert hiszen igy felel meg legjobban annak a természetes követelménynek, hogy az egyetemes nems té lévén a föld, övé is az ország.Ebből következik,hogy a f öldbirtokmegoszlásnak az a régi rendszere.amely e-yeseknek tiz és százezer holdakat fiúttátott, a nagy földmíves tömegekéi pedig föld nélkül hagyta, nera. maradhat fenn. Évtizedek óta égető problémája a magyar közéletnek a föld-kérdés. Elsősorban agrároszág vagyunk, életünk és boldogulásunk javarészt a földtől és annak termésétől függ.De a nagy tömegek szociális helyzete és megélhetése szem pontjából is elsőrangú tényező a föld nálunk,ahol,- bár az utóbbi évtizedekben az iparosodás fejlődésével kapcsolatosan sokan terelődtek át ipati pályákra, még se ad annyi lehetőséget az ipar,hogy felszívhassa a f3d nélkül maradt föidmives tömegeket.Nemcsak a szociális igazság kérdése,hanem a nemzet megerősödésének és minden felforgató törekvéstol való vélelmének ügye is ,hogy elkeseredett és könnyen izgatható proletár tömegek helyett mennél több önálló egzisztencia létesüljön. A háború és forrad'almak után a Trianonban szétszabdalt,de csonka ságában is uj életre kelő maradék Magyarország megcsinálta az első földreformot, amely , enyhített a föld-megoszlás aránytalansága in, dé a kérdést nem tudta véglegesen nyugvópontra juttatni.A földbirtokpolitikai törekvések az utolsó években főként a mamriut hitbizomónyok és a telepítés ügyének megoldása felé tendáltak .A Gömbös-kormány programé jáoa vette e kérdések megoldását és kellő előkészítés után most gyökerében kívánja megfogni a problémát. Bizonyos,hogy a kormány és az uj parlament elé tüzS'tt reformtervek közül a nemzet életére gyakorlandó hatásuk által a legfontosabbak közé tartozik ez a két kérdés,amelyeknek megoldása persze nem t&árhaté egy-kettőre,mert hiszen ez olyan természetű,hogy megrázkódtatás nélkül xssk fokozatosan vihető keresztül.A kormány sem só tét beugrási, sem forradalmi kísérletekre nem kaphatódéi lenben megfontoltan lép rá arra az útra,amelyen a maga és az utána következő kormányok céltucatos, évtizedekre terjedő munkájával gyakorlatilag is megoldja a föidkércést. Nincs szó arról,hogy telepítés céljaira bárkitől erőszakosan és ellenérték nélkül elvennének földet.A mar rendelkezésre álló vagyonváltságfüldeken és adóban leadandó földeken kivül a bankok birtokai,az eladásra* vagy árverésre kerülő földeknél az elővásárlási jog gyakorlása révén és az egyébként megvásárlandó földek szolgálják a telepítés cél jait .Évről-évre ujabb és ujabb telepítésekkel uj kis falvak: létesítésével teremtenek önálló egzisztenciákat .Megfelelő pénzügyi alátámasztással életképes egzisztenciákat kivan a kormány létrehozni, a mult földreform hibáinak kiküszöbölésével és az akkori tanulságok figy elem be vételé vei j ezért a telepítés részleteinél gondosan ügyelnek arra,hogy ne csak a föld álljon az uj telepesek rendelkezésére: ,hanann a termelés más előfeltételei is adva legyenek. A hitbizományi reform ügyének megoldása terén a kormány bátor elhatározásra jutott, A hitbizományi birtokok maximumát a mai demokratikus és szociális felfogásnaK megfelelően állapította meg 3.000 faoldban.De azt is bebizonyította ,hogy nem ellensége a hitbizománynak,még pedig azzal,hogy lehetővé akarja tenni középhitbizományok létesítését.E szerint földbirtokos családok birtokainak a család leszármazói részére való megtartása érdekében 200-től l.OCo holdig terjedő középhitbizományokat létesíthetnek.Még népiesebb szellemre vall, hegy módot adnak kis paraszt hitbizományok létesítésére ís.A 3.000 holdon felüli hitbizományi birtokot e- család oldalági rokonai között osszák fel,azonban ez nem a hiíbizomány urának életében.hanem halála után történik. A kormány földbirtokpoíitikájának keresztülvitelére szolgáló törvényjavaslatok részletes kidolgozása: most folyik, s az ős szel összeülő parlament már foglalkozik ezekkel a fontos kérdésekkel is ,amelyeknek megoldása korszakos jelentőségű lesz a magyarság szempontjából.