Hetikiadás, 1935. január-december
1935-05-29 / 21 [1521]
Biztat a béke. Az utóbbi napok külpolitikai tükréből élénk ós,változatos kép tárult elénk,részint befejezett tények éles rajzolatából.részint pedig most alakuló ós világosodó körvonalakból szövődve.fiz utóbbiak is azonban,bár végleges véleményt alkotni róluk ma még nem lehet,kedvező uton látszanak haladni s az idő ós az exíiberi munka, ez a két nagy megörökítő,remélhetőleg a fejlődósben lévő eseményeket is a történelem szebb lapjaiként fogja megrögzíteni.Shhea persze sok-sok megértés,sok önzetlenség kell még, a barátságos légkörnek két fontos feltétele. Hajlandóságot láttunk erre többszőr s épen ezért bizunk ennek a légkörnek további tisztulásában,láthatárinak szélesedésében.ffeményünkre biztatást nyújtott, szinte örvendetes meglepetés képen, pár nappal ezelőtt a Népszövetség rendkívüli ülésszaka is.Az eddig tapasztaltakhoz képest ugyanis meglepetésnek lehet mondani,hogy két Jelentős eredményt is fel tudott mutatni a mostani ülésszak.Az egyik egészen közelről érint bennünket, a másiknak inkább az általános világpolitika fejlődése szempontjából van fontosrága.A magyar-jugoszláv ügy végleges elintézésére volt az előbb emiitett kórdás,"egy sajnálatos uragódia folytán keletkezett^feszültségnek közmegelégedésre történt kiküszöbölése. Nem látjuk helyénvalónak ismét rámutatni arra,hogy mennyire ártatlanul keveredtünk bele ebbe az szerencsétlen ügybe,mert nem célunk gyógyuló sebeket felszaki tani,inkább azt állapítjuk meg jólespen,hogy a beké érdekeinek mindenek fölé való helyezése",ezúttal sikerrel győzte le a viszályt szitokat.Benső elégtétel'szá...unkra í hog} elsősorban mi tartottuk szem előtt ezt a nemes, cílt,engedményt is tettünk érdekében,csakhogy elősegítsük az egyetértést Európának ebben a részében,melybe a Gondviselés hozott bennünket.Áldozatkészséget tanusi totiunk.nyugodt lelkiismeretünkhöz hiven felemelt fővel,de hasonló magatartást varunk másoktól is,hogy megszilárduljon a béKe,aiíánól nagyobb Kincs nem lehet ezen a földön. A Népszövetség másik fontos sikere is abbéké biztositás t célozza,bár itt még nem teljesen végleges az eredmény.Az olaszabessziniai viszály szerepeli a napirenden,kissé távoleső,de nem jelentéktelen kérd 3s.Ha "tár sérelmekből mérgesedett el annyira,hogy már a hadiállapot bekövetkezésétől kellett tar tani. S amikor mar szinte napok kérdésének látszótt,hogy a fegyverek zaja váltsa fel a diplomaták munkájátjakkor következett be a kedvező foraulat,megegyeztek abban,hogy a csatatér helyett a választott biróság asztalához fordulnak, a kékes megoldását választják inkibb ,mert nem lehet annyi haszna a legfényesebb győzelemnek sem,mint amilyen gyümölcsöző a tartós béke. Békére törekszik ma tulajdonképen mindenki,csak a közös utat tudják nehezen eltalálni,azt az utat,amelyen vállvetve egymás mellett lehet haladni.Az egyesek részéről viszályt keltőnek beállított Hitler sem győzi eléggé hangsúly ózni t népének őszinte békeakaratát.Nagy érdeklődést keltett legutóbbi beszédében is megsimé tel te ,hogy Németország, hajlandó résztvenni a béke biztosítását célzó általános együttműködés rednszerében,kász szomszédaival megnemtámadási szerződéseket is kötni,csupán az úgynevezett paktumhálózatok ellen emelte: fel a szavát.mert hiábavalónak tartja a többoldalú nemzetközi megegyezésekkel való kísérletezést.hí is csak helyeselhetjük Hitlernek még azokat a szavait,amelyek szerint az őrök fejlődés törvényes alapján nyitva kell hagyni a lehetőséget a szerződések revíziója előtt.Megértő visszhangot keltett ez a kijelentés Angliában is,ahol egyes tényezők már azzal a gondolattal foglalkoznak,hogy Hágában uj nagyszabású értekezlet üljön össze azzal a feladattal,hogy az edaiginól egészségesebb alapokon építse fel Európa berendezkedését. A legutóbbi fontos eredmények és előkészületek teh^t a bjke ügy éne K elómozaitasu.t céloztak. Kedvező tünet,biz ta tó jelensóg,nem csudán .önmagunkban váve,nanem azért is,mert nehéz helyzet nyomán törnek elójderegenskópen az ói sötétje után.^ég nem nagy ez a aeregens,,móg nehezen oszlik szét a sötétság,de bizunk benne,hogy a jövő csak erósbiteni fogja ezt,derülb,tiszta örömére a világ mmaen nemzetének. J./R.