Hetikiadás, 1934. január-december

1934-11-13 / 46 [1520]

Heti Kiadás ORSZÁGOS LEVÉtJíArt sz. 1934.nov.13. - K. szakát oldal. /:"Egy csók, meg még egy". Folytatás: / leborult a gyepre, eltakarta mindkét kezével az aröát s ugy kiáltotta oda anyjának, Ilinek és az egész világnak: - Nem!.. . Nem adot neti puszit!.. . Soha!... A mama könnytelt szemmel, de mégis mosolyogva kapta fel a fiát és "be szaladt vele a házba. 0 megértette a gyerek lelkében lefolyt nehéz küzdelmet!... Tizenhat évvel később a háború vér zivatar ja tombolt a világ egén. Aggódó anyai, és leányszivek ezrei lestek napról-napra a tábori postát. Ilike utoljára ősszel kapott egy szűkszavú s mégis sokat mondó lapot Lacitól. "A kórházi ágyról irok,-ahová súlyos sebemmel hoztak. Két hétig nem is voltam magamnál,de most már azzal biztatnak,hogy mégis embert faragnak belőlem...Ma azzal leptek meg,hogy zubbonyomra felvarrták a második csillagot.Képzelje,én vagyok a hadsereg legfiatalabb főhadnagya! De ahhoz,hogy én legyek a legboldogabb is,más valami kellene! Ha minden jól meg;'',karácsonyra már otthon lehetek s majd kérdezek magától valamit! Ha a felelet kedvező lesz, akkor...De ez nég messze van! Kézcsók' Megjött a karácsony is.A régi ház lakói közül sokan együtt voltak,de a tizenho.t esztendő,meg a háború tekintélyes rendet vágott köztük. A megmaradtak összegyűltek Laciélonál,hogy ünnepeljék az ifjú hőst, aki felkötött karral és botra támaszkodva tipegett egyiktől másikig. aiindenkihez volt egy barátságos szava s már alig várta,hogy Ilikével félrehúzódhasson,hiszor. olyan sok mondanivalója volna. . .Mindenki ostromolta a kérdések egész özönével s ez alaposan próbára Tette türelmét. Egyszer aztán mégis sikerült elszakadnia a nagy társaságtól. Ki is használta a kedvező alkalmat, Ilikét bevonta a sarokba. - Emlékszik meg arra, amit a kórházból irta.m? - kérdezte lázasan. A leány nagyon jól tudta,mire céloz a fiu. Az illendőség kedvéárt mégis kissé húzódozva feleltet - Hát*..Sok mindenfélét irt...Nem tudhatom, mire gondol! - Arra gondolok, hogy ér. vagyok az ármádia legfiatalabb főhadnagya, de... nem a legboldogabb!...Csak magától függ, hogy az legyek!i.. Ilike kissé értelmetlenül nézett Lacira. Szórakozottan kérdezte: - Tőlem? - Igen, magától!... Hézze, Ilike! Maga az én legkedvesebb és legdrágább gyerekkori pajtásom! Jó és balsorsban mindig összetartottunk!.. .Iliért ne tarthatnánk össze egy egész életen keresztül?... - Komolyan gondolja? - Halálosan!... Nem érzi, hogy szeretem, hogy meghalok egy csókjáért?... - Most ezt mondj a, de sohase felejtem el, hogy valamikor régen, nagyon régen, boldog gyermekkorunkban egészen máskép beszélt... Akkor került engem!... Mondhatnám hega gyűlölt!...Gyűlölt,mert leány vagyok!... Emlékszik még erre?...Emlékszik-e raé< rá, hogy egyszer megcsókoltam s maga clyan keserves sírásra fakadt,hogy majdnem összedőlt a ház!... • a, Laci restelkedve pirult el.Hogyne emlékezett volna erre^ifatális csókra, hiszen olyan sokszor emlegették. Mit nem adna most azért,hogy meg nem történtté tegye. Zavartan, de őszinte szeretettől csillogó szemnél évődött Ilikével: - Ha most megismételné azt az elhibázott csókot, most biz' Isten nem fakadnék sirva és boldogan adnám vissza százszorosan!... Ilike irulva-pirulva húzódott hátra, egészen a falig, a homályos sarokba.Amikor ugy vélte,hogy senki sem figyel rájuk, átölelte Laci nyakát, ugy,mint akkor, tizenhat évvel ezelőtt és...és forró.szerelmes csókkal válaszolt a feltett kérdésre. Laci lelkendezve sántikált anyjához. Arcán a boldogság és az elcsattant csók tüze égett. - Anyám! - kiáltotta az egész társaság füle hallatára - Ilike megcsókolt! - Láttam, fiam! - felelte az a.sszony csendesen - Ha ez a meglelt boldogságodat jelenti, én csak örülök rajta!... Könnytelt szemmel,de mosolyogva szoritotta meg fia kezét. Ő most is megértette a fiu lelkében lefolyt nehéz, boldogságot hozó küzdelmet... - Angol eredetiből: MECSEKI KÁROLY -