Hetikiadás, 1934. január-december

1934-10-16 / 42 [1520]

FUKARON MÉR A SORS... A eredeti tárcája. Irta: Sz. Torna Mária. Vége felé járt az iskolai)év. Nagyon aggódtam a gyerek bizonyítványáért, noha "biztosra vettem, hogy nem^benne semmi szépséghiba. Eszembe jutott saját diákkorom. Fékem a bizonyítvány mindig nagy csalódást hrzctt. Szegény anyám!... Neki sohasem adta meg a Sors a jó értesítő határtalan örömét. Pedig volt idő, amikor derekasan nekifeküdtem a tanulásnak. Sajnos, az igyekezetemet vagy nem vették komolyan, vagy fatális balszerencse üldözött. Mire eljött a bizonyitványosztás napja, fájó irigységgel hallgattam Jól tanuló társnőim névsorát. Minden vágyam az volt, hegy csak egyszer, egyetlen egyszer emlitsék meg a nevemet a jutalomban részesítettek között. . . Mi lett volna, ha egyszer, egyetlen egyszer én is büszkén állhattam Volna az édesanyám elé! Mennyit küzködtem, gyötrődtem emiatt...Hányszor telt meg a szivem fájó,szomorú-keserűséggel!*.•Hányszor fojtogatták torkomat a visszatartott, titk.lt könnyek:... Csintalankodó társnőim neo is sejtették, hagy az osztály szürke kis hamupipőkéjének milyen nagyratörő vágyai vannak!... Egyszer aztán mégis megértem álmaim megvalósulását... Amikor iskoláim befejeztével utoljára jöttünk össze Péter és Pál napján,' hegy valamennyiünket szélnek eresszék az életbe, kipirult arccal, izgatottan vártuk az jftatő igazság utolsó Ítéletét. Nagyot dobbant a szivein, amikor a jutalmazottak között meghallottam az én nevemet! Büszke örömmel néztem az édesanyámra. .. De bezzeg leesett az állam, amint kihirdették, hogy a jutalmat azért kaptam, mert a hosszú évekig tartó tanulmányi idő alatt - egy órát sem hiányoztam az iskolából!... Aztán csendesen múlni kezdtek az évek...Az iskolát, a vele járó izgalmakat, a jutalom utáni sóvárgást, mindent, mindent elféledtem. . .Uj örömök,^ uj bánatok jöttek. Hosszú mátkaság után beeveztem én is az asszonyiság révébe... Majd megint valami uj, ismeretlen dolog következett: az anyaság örömei... Milyen bcldogitó érzés volt azt a csöppnyi kis melegséget - a saját véremet magamhoz szoritaniI... Ilyenkor - meghitt kettesben - hányszor diskuráltam vele: - Ne félj, Öcskös!... Meglátod, meglátod, neked majd könnyű lesz, mert anyuka mindig melletted lesz! Segítek én majd mindenben, ha kell, fáradtságot sem ismerve tanulok veled órákon, napokon, heteken, éveken keresztül...Meglátod, anyuka soha sem lesz fáradt, ha rólad van szó! Meglesz a tiszta jeles bizonyítvány. ..Majd meglátod!... Észre sem vettem, hogy fiam pár hónapos korában már megint az iskolával virgődtan. Kisérteni kezdett a feltámadó mult. lázadozni kezdtemja. Sors ellen. A fiam talán majd csak nem lesz ilyen szerény és szerecsétlen!...Neki el kell érnie azt, ami nekem nem sikerült, mert hiszen én anyai szivemnek minden melegével mellette leszek!... db A csöppnyi kis embernek tett igéretemet halálos komolysággal az utolsó betűig bé is tartottam. Vele tanultam, vele küzdöttem és most vele aggódom az eredményért...Most fog eldőlni, mennyit ért a munkánk, érdemes volt-e anjínyit görnyedni a könyvek mellett... Milyen megható, milyen izgalmas a gimnáziumi évvégi záróünnepély! Milyen kedvesek a kipirult, izguló arcok! Hogy'drukkolok mindnyájukért! Az igazgató szavaira rögtön elült a morajló zaj. Feszülten figyeltem én is... Talán... talán a fiamnak sikerült elérnie azt, araiért én hiába küzködtem... Most^már minden irigység nélkül hallgattam a megjutalmazottak névsorát. Hnsszu, végnélkülien hosszú volt ez a sor! Sok boldog sóhaj szakadt fel mellettem. ..Csak én álltam ott elhűlő lélekkel, fogyó reménységgel, mozdulatlanul ... Tisztán éreztem egyszerre, hogy a Sors fukar keze itt is rám talált... Must már csak egy gondolatom volt: - Szegény fiacskám!... Torkomat fájón szorongatta a könny, pedig most nem volt szabad sirnom! Folyt.köv.