Hetikiadás, 1934. január-december

1934-10-02 / 40 [1520]

sz. 1934.&s<4tfrf-3£- 7 3. oldal. /:"A végzetes szórakozottság" Folytatás:/ Az egész testületet azonnal alarmiroztam.Mindenhová megküldtük az eltűnt pénztáros személyleÍrását.Végigkutattuk az összes határállomásokat,kihalIgattuk a határon átmenő vonatok személyzetét,lenyomoztuk a pályaudvarokat,de csak.nagyon kevés nyomra akadtunk. Megtudtuk,hegy egy Forraihoz hasonló ember Bécsig váltott Jegyet.A kalauz is látott egy utast,akire Forral személyleirása ráillett,s akinél két nehéz, nagy kézitáska volt.Kogy meddig utazott és hol szállt le,arra nem emlékezett. A Forrai lakásán tartott házkutatás sem vezetett nyomra..A házigazda elmondta, hogy a lakója nagyon csendes,rendes ember volt.Mindennap reggel pontosan elment hazulról és éjjel mindig ugyanabban az időben tért haza.Látogatói,valamint szenvedélyei nem voltak.Amikor szombaton két nagy táskával a kezeben elment,csak anynyit mondott,hogy két napra pihenni megy a vidékre. Minden keresés,kutatás hiábavaló lett.Hetekkel később két üres kézitáskát találtak a bécsi vasútvonal mentén/egy mély szakadékban.Az egész környéket átkutattuk nyomok után,de eredmény nélkül...Még a nyomravezetőnek kitűzött ezer koronás Jutalor sem vitt előbbre,egy lépéssel sem... Az ügy hullámai lassan elültek, ujabb izgalmak következtek,melyek lassanként feledtették a szenzációs sikkasztást.Az ügyet a kiderithetetlenek közé soroztuk. Vagy két évvel később egy izgatott penzeslevélhordó Jött hozzám. - Emlékszik még felügyelő ur a Forrai-féle sikkasztásra? - kérdezte.Felvilla- * nyozva figyeltem fel. - Hogyne emlékezném!...Miért? Talán megtudott valamit az eltűnt emberről? - Érvényben van még a nyomravezetőnek kitűzött Jutalom? - Természetesen! - Akkor alighanem enyém lesz a jutalom! - dörzsölte a kezét a postás. - Hogy-hogy?!...Beszéljen hamar! - Az egyik külvárosban kézbesítek...Ma reggel hatvanezer koronás pénzeslevelet vittem egy Pozsgai Ferenc nevű urnák...Amikor megmondtam neki,hogy^milyen nag, összeget hozok,örömében majd kibujt a bőréből...Elmesélte,hogy sorsjátékon nyert' s még szidta is a bankot,hogy nem értesítették erről előre...Az örömtől reszkető kézzel irta alá az elismervényt és szák knrona borravalót adott...A nagy öröm engem is elragadott és sietve távoztam,nehogy még meggondolja magát és visszakérje a gavalléros ajándékot... Csak amikor kivül voltam,akkor néztem meg a nyugtát,melyen azonban nem a Pozsgai nevet olvastam,hanem egészen tisztán,félre nem érthetően ezt: "Forrai Vilmos"* - Hogy néz ki az az ember? - ugrottam fel izgatottan. A postás pontos személyleirást adott róla,de ez még csak nem is hasonlított Forraihoz.Kissé csalódtam,de az első nyom mégis a kezemben volt már.Elvittem az elismervényt a Telepitő Bankba s kétséget kizáróan megállapítottam,hogy az aláírás tényleg az eltűnt bankpénztárosé.Kutatni kezdtem hát a szőbanforgó Pozsgai Ferenc előélete után...Közvetlen bizonyítékokat ugyan nem találtam,de a hetekig tartó kitartó nyomozás annyi adatot adott a kezembe,hogy rátehettera a kezemet. Behozattam a főkapitányságra s néhány órai vallatás vtán megtört.Bevallott min- Tényleg én vagyok Forrai.Én vittem el a Telepitő Bank pénzét...Azt hittem, hogy soha,senki nem jöhet rájhogyan csináltam,de az átkozott szórakozottságom elárult!...Már hónapokkal előbb készültem a nagy fogásra...Első dolgom volt,hogy az egyik külvárosban Pozsgai néven lakást béreltem.elindennap megjelentem ott, mintha tényleg ott laknék.A bankból egyenesen oda mentem s útközben átöltöztem, meg álszakállt ragasztottam fel és sántítottam...Iparkodtam minél több ismerősre szert tenni...Éjszaka aztán visszamentem a városi lakásomra,útközben visszavedlettem Forraivá.Hónapokon keresztül vágtam a bankó nagyságú papírdarabokat,hogy elegendő álljon rendelkezésemre a megfelelő pillanatban...Amikor elég nagy összeg volt már együtt a bankban,hamar kicseréltem a kötegeket és az igazgató szemeláttára betettem őket a szekrénybe.^lyugodtan hazamentem...Otthon magamhoz vettem a legszükségesebb holmijaimat,a pénzzel együtt betettem őket négy kis kézitáskába,ezeket pedig két nagyba.Elutaztam...A vonatben átöltöztem Pozsgainak, a két nagy táskából kivettem a kisebbeket,az üreseket bedobtam a vonat mollett tátongó^szakadékba,majd az egyik nagyfcrgalmu állomáson leszálltam és visszautaztam a fővárosba...Ettől fogva Pozsgai néven éltem a külvárosi lakásban...Természetesen senki som gyanúsított...A sorsjáték szenvedélyemről azonban nem tudtam lemondani.Amikor váratlanul kihúzták a sorsjegyemet egyik főnyereménnyel,a bank elfelejtett erről értesítést küldeni...A szerencsémet csak akkor tudtam meg,ami-