Hetikiadás, 1934. január-december

1934-05-01 / 18 [1520]

"SUB AUSPICIIS GUBERNÁT

OR15" Ha «J~6 ~ír"ta: 3z. Torna" 1 far iá*. Hireket közvetített a rádió. ^ "...X.Y.-t a "budapesti tudományegyetemen ma "sub auspiciis guebrnatoris" avatták doktorrá." ^ . • - - . . ^ ' m^jmmúm*t * . «- Mi volt ez a furcsa hir? - kérdezte másodikos elemista fiam. Meg kellett magyaráznom, mi az a kormányzói gyűrűs avatás, hogy miért és hogyan történik az ilyesmi ünnepélyes keretek között. Nagyot nézett,amikor meg mondtam, hogy ebben a nagy megtiszteltetésben csak azok részesülhetnek, akik minden vizsgájukat jelesen tették le. _ Fiamat harmadikos korában csúnya,kellemetlen hülés ágyba döntötte. Egyik éjjel, ahogy virrasztok mellette, megfogta a kezemet és csendesen mondta: - Anyuka, tudod-e, hogy mi szeretnék lenni, ha megnövök? -Tudom, mert már sokszor mondtad, de ebbe nem tudok belenyugodni. Nagyon veszélyes dolog ám pilótának lenni I - Ne légy kishitű, anyukám| Gondolj arra, hány évnek kell még elmúlnia, mig tervemet megvalósíthatom! Addigra akkorát fog fejlődni a repülés, hogyha akarnék, se tudnék leesni! . _•_ ,-•« - Lehet, hogy igazad van, de azért mégis csak jobb volna biztosabb pályát választani, . _ ^ •M • - Ugye, anyukám, a pilótasághoz nem kell doktorátus? •*. Tudtommal nem, L. . A . _ ^ \- De én azért mégis doktorálni szeretnék...Még hozzá "sub auspioiis gübernatoris"!...Tudod, valamivel csak meg kell hálálnom ezeket az átvirrasztott, szörnyű éjszakákat, az aggódó jóságodat...Mert ennek, ugye, nagyon örülnél? Könnyeimen keresztül mosolyognom kellett. s

.ffi^ <• - Látod, ez derék dolog volna tőled!...Ennél nagyobb örömet semmivel sem szerezhetnél nekem. _

• :*»jt ^

i.

^,, , - Hát, akkor itt a kezem rá! Ha kell, emberfeletti erővel, de megszerzem neked ezt az örömet... ^\ ,*f -»TM

T

. Nem beszélgettünk bovább. Az álom tündére lezárta lázasan ragyogó, okos kis szemének kárpitját. ^ J* r Szivbemarkoló, néma fájdalommal néztem a lázrózsákat, a papirvékonyságu füleket. A sovány, apró kezek láttára szerettem volna hangosan feljajdulni és belekiáltani fájdalmamat a sötét éjtszakába, .j ^ . - Istenem!.. .Vaj jon megérem-e a kormányzói gyűrni nagy örömét?... ...Telt, mult az idő. Kicsinyem bevonult a gimnáziumba, A tanulás ment, miként a karikacsapás, szorgalommal küzdve le a nehézségeket. Második hónapban, bár a szorgalom nem lankadt, a gyerek mégis elkedvetlenedett. - Beteg vagy? - faggattam nem egyszer. Le mindannyiszor megnyugtatott, Valahogy még sem tetszett a gyerek viselkedése. Bementem az iskolába, de a tanároknak semmi panasza sem volt ellene. Az osztályfőnöknek is feltűnt a gyerek levertsége. Otthon megint csak elővettem és kérleltem, legyen őszinte hozzám. Végre elárulta, hogy baj van a számok országában. Nehéz a számtan, nem érti ugy, amint kellene. Fél, hogy ilyenformán baj lesz a kormányzói gyűrűvel. _ _ i . ^ ,*.*±A '* Megnyugtattam és ettől kezdve intenzivebben kezdtünk foglalkozni a számtannal. Már-már azt hittűn]:, hogy minden a rendes kerékvágásban halad. Mégis furcsállottuk, hogy ennek ellenére is még mindig kedvetlen, étvágytalan és szomorú. Nem egyszer rajtacsíptem, hogy az éjtszaka csendjében sírdogál. Egy ideig vártam, hogy majd csak kirukkol vele, mi bántja, hiszen még sohasem vol+ előttem titka. Most az egyszer csalódnom kellett benne. Idegen gyerek árulta el, hogy szekundát kapott a számtani dolgozatára. Ez a szekunda ránehezedett aztán az egész házra. Nap kig a hatása alatt voltunk és keseregtünk miatta valamennyien. Furcsa, de való, hogy a "kegyetlen" számtan tanár vigasztalt meg bennünket, ü vert belénk megint lelket. - Nó, nem olyan nagy dolog az egész! - mondotta - Nincs katasztrófa, hi« szen hetvenöt gyerek közül csak kettőnek sikerült a feladatot helyesen megoldania! ... A gyerek ettől fogva még zarkózottabb lett. Valahogy elvesztette a kedvét és önbizalmát. A reggeli búcsúzáskor, ahogy ráranézett, szinte leritt róla a bánat és szomorúság. Ilyenkor csaknem elviselhetetlenül hatott rám az a keserves sóhaj, amellyel elment hazulról. Amikor láttam, hogy gehogyse birok