Hetikiadás, 1933. január-december
1933-12-27 / 53 [1519]
Heti kiadás 53.sz. 1933. dec.27. 3, . oldal. AZ UJ "PRÍMÁS". Irta: Mecseki Károly. A "triumvirátus" hártm tagja: a kis város polgármestere, a gimnázium filozófiatanára és egy jónevü vendéglő tulajdonosa, jóban, rosszban összetartott. Együtt jártak iskolába s amikor onnét kikerültek az életbe s szétszórta őket a sors, kit erre, kit arra a pályára, továbbra is megmaradtak annak, amik kezdettől fogva voltak: melegszívű jétrrácoknak, ...A nap éppen lebukni készült a Jánoshegyi kilát* mögött, amikor a kis vár#s parkjában összetalálkozott a polgármester a tanárral. - Hová, hová, Ferkó? - Igy a polgármester. - Céltalanul bolyongok a tenyészetben, Bariikám. - felelte a tanár, - Kifáradtam a munkában, szeretnék egyszer egy igazán gondtalan estét eltölteni valahol...Akárhová megyek, mindenütt a világ szeme előtt vagyok. - Ez a népszerűség átka! - filozofált, hivatásához hiven Bandi - Ezen könynyen lehetne segíteni. - Hallgatom bölcsességtől csepegő szavaidat! - enyelgett a polgármester, felcsillanó szemmel. - Tudtk egy nagyszerű kis csárdát, távol a világ zajától, ahol pjmpás bort mérnek. g - Merreflé? - A gyáli pusztán. - Adnak ott enni is? t - Nem igen, de elvisszük Jóskát, a csárdást, ő majd csinál olyan vacsoárt \/* megnyaljuk utána mind a tiz ujjúnkat! - Nagyszerű! - csapott bele Bandid-polgármester Ferkó tenyerébe. Fél órával később három jóbarátot vitt az autó, alaposan megrakott Jcosarakkal sulyosbbitva. A gr/álipusztai csárda régen látott olyan jókedvű, vidám társságot együtt, mint a három jóbarát. A vendéglős azt se tudta, hová tegye őket, még a csillagokat is lehozta volna nékik, örök rejtély maradt, hogyan terjedt el a vendégjárás hire, de az biztos, hogy nem sokkal később előkerült az öreg dádé, a legkisebb rajkójával együtt. Hozták ám a szárazfát és már messziről "stimmeltek". A vendéglős rászólt: - ICcrán lesz még, dádé! A nagyságos urak előbb enni akarnak, aztán majd 3Zólnak, ha nóta kell nekik! - Ségiték égy kicsit addig, gazduram! Jóska, a csárdás kirakta s kosarakat. - Az ennivalót majd én elkészítem, itt, a szabadban. Nem kell más, csak tüzelő. - Ugorj, dádé, hozz fát és rőzsét! De előbb vidd az asztalhoz a poharakat! A polgármester ur szomjas! A dádé megfogta a poharakat, a rajkó a boros fiaskót és sürü hajlongásokkal odaállították Jóska, a csárdás elé. Őt nézték polgármesternek, mert termetre 5 volt köztük a legnagyobb és logimptzánsabb. Jóska Jókedvűen nevetett. . - Hát ugy is kellene, hogy én legyek a polgármester, hiszen én gondoskodom rólatok! Hamarosan vigan pattogott a szabad tűz. A sülő hus s,zaga elterjedt a levegőben és ingerelte az éhes társaság ínyét. Dádé közelebb húzódott a tűzhöz. Felemelt orral szaglászott. - Éz g lés ám á jc pecsenye!...A múltkor is járt itt Pestről égy nágyen finum társaság. A Márk nagyságos ur sitett hust, áz* is nagyon finum vót, dé énnek á pecsenyének sokkal jobb szágá ván... áz biztosán jebb lés , mint ázlvót... Mialatt imigyen hizelgett a polgármesternek vélt csárdásnak, olyan sóvárgó szemmel nézett az illatos pecsenyére, hogy majd kicsoidult a nyála. Jóska megvigasztalta: - Ne félj, ^reg trnre, rád is gondolunk! Jut neked is belőle, meg a rajkódnak is. De tudsz-e szép nótákat? » - Én, még a rajkóm mindén nótát elmuzsikálunk, amit a náccságcs polgármester ur parancsol.. .Muzsikáljunk már valamit? / / Is
