Hetikiadás, 1933. január-december

1933-11-28 / 49 [1519]

Heti kiadás 49 .sz. 1933.ncv.28. 3. oldal. /:"A nehéz feladat". Folytatás:/ önmagától s csaknem ugy esett be a "barátjához. - Lacikám! Könyörgöm,most az egyszer segits rajtam!... Tervezz valami rajzot, hiszen nálad cly könnyen megy az ilyesmi!...Anyuka nagycn beteg és én rettentő aggodalmambar. képtelen vagyok valamit is összehozni,.. laci szolgálatkészen neki ült a munkának és egy-kettőben meg volt a minta. Pista szeme ragyogott örömében. - Köszönöm Lacikám,a többit majd elvégzem .magam is! Most haza kell sietnem anyukához!... Hóna alatt a félig kész rajzzal, végigrobogott az utcákon. Lelke megtelt riadt aggodalommal és futott,mint az űzött vad. Szája gépiesen mormolta akkor is a leckét, ahogyan anyuka parancsolta. - A kutya...Caris familiaris...A holdat megugatja...A zenét üvöltéssel kiséri ... Ugatva fut az eldobott kő, vagy a...Istenem!...Anyukám!,.. A doktor korholva fogadta. Hosszú volt az idő,mig el volt. Pedig hogy' iparkodott,egy percet sem fecsérelt el hi át a, Hiszen csak ugy szakad a veritek a homlokáról, az ajka meg liheg a ncgy sietségtől. - Hogy van anyukám? - kérdé reménykedve, - Alszik megint, de keresett. Kérdezte,hegy tanulsz-e? Megy a lecke? Most kikérdezlek... - A kutya...Cézár familiaris... Ott nyöszörög a beteg ajtaja előtt...Sir a kis gazdájával együtt,mert érzi,hogy racst valami nagy igazságtalanság van készülőben,melyet ők kettőn nem fognak túlélni... - Miket beszélsz itt össze-vissza? Ennek semmi köze a leckéhez! - A leckéhez nem!...Le közünk van ahhoz a beteghez,aki most itt akar hagyni bennünket... Cézárt és ongem... A doktor elfordult.A kis riadt szemek látása fájdalommal töltötte el megkérgesedett lelkét. - Nem Jól van ez igy,fiacskám!...A leckét meg koll tanuli! Pista újra hozzáfogott a tanuláshoz. Közben a megkezdett rajzon is firkantott egyet-egyet. - Mikor loszc-k én még ezzel készen? - sóhajtotta - Soha még ilyen keservesen nem dolgoztam...Csak legalább ne lenne a rajzlap ilyen nagy! Bolondság ilyen ormótlan nagy rajzokat kivánni tőlünk!...Meg aztán,itt van ez a kutya is,..Hogyan lehetett ennyit összefirkálni ilyen egyszerű kis állatról?,, .Na,nem "baji Majd csak megbirkózom vele! Anyuka kivánja,hogy most tanuljak...Tanulni is fogok, ha mindjárt a szivem szakad isf'belé... A kutya...A kutya ujjain jár...Szép csendesen, hogy a beteget ne zavarj a... A hátsó lábán négy rövid ujja van...Az első lábával szűkölve kaparja az ajtót,mert be akar menni a beteg asszonyához...Óh,Cézár, mi losz velünk!?... Rákönyökölt az asztalra,lelkehagyottan, csak nézett előre, a semmibe. Sirt, visszafojtott,halk,szivbemarkolc sirassál...Lassan elcsendesedett,feje lekonyult az asztalra...Elaludt. . Az orvos gyengéden befektette az ágyába,aztán odament az asztalhoz. Sokáig elnézte a megkezdett rajzot. Szórakozottan kezébe vette ceruzáját s szinte öntudatlanul igazítani kezdte a szabálytalan vonalakat. Tán maga sem vette észre,hogy folytatta a gyerek munkáját. Kimelegedett,mire befejezte. Pista nem is tudta,hogyan került reggel az iskolába. Neki csak egy gondolata volt folyton: anyuka. Csak a rajztanár kemény,rendreutasító szavai téritették magához: - Haszontalan! Tudod jól,hogy a név nélküli rajzokat kettétépem!... A tiél is a papírkosárba vándorol!... - Uram,Isten!... - rémüldözött a gyerek - Volt lelke eltépni!... Hát olyan nagy bűn,hogy elfelejtette ráirni a nevét, amikor any^ukája halálosan beteg. Szeretett volna odaállni a tanár ur elé és megmondani,

f

hogy most nagyon csúnya dclgct müveit,..hogy most nagyon igazságtalan volt...0 nem haszontalan, csak egy megrémült, szegény kis árva, akit egészen feldúlt az a tudat, hogy anyukáján nem lehet segíteni, pedig ő nem tud és nem is akar nélküle élni. Mindezt persze csak elgondolni merte. ?<^dig,ha elmondta volna az elmúlt éjszaka keserveit, a tanár"lajátkezűleg szedte volna ki a rajzot a papírkosárból. 0 is érző, melegszívű ember.,.Csok ritkán mutatja a gyerekeknek...