Hetikiadás, 1933. január-december
1933-08-29 / 36 [1519]
Alma Becoali. Irta: I gmánűy Géza. A tenger halk mormolását csodálatosan egészítette ki a messze fogolytáborból odahallatszó bánatos magyar ének.Ugy ragyogtak a csillagok,mintha apró arsmyszeggel verték volna fel a kék kárpitot az anró olasz sziget fölé.Az elhalkuló csendbe belesivitott P fészkét kereső sirály, azután akkora kiabáló csend támadt,hegy még a hullámok is megjuhászkodtak. Kársa Béla honvédhadnagy keze lesiklott a zongora billentyűjéről és ugy csüngött,olyan tehetetlenül,mint a halódó madár szárnya. -Szép volt.. .IT agyon szer),.. A leány aranysárga haján szikrázott a hold hideg fénye és hogy a hadnagy ne lássa meg a szemében a csillogó könnyet, kinézett az ablakon.Belebámult a csillagokba.Kezét a melláré szorítótta,ugy altatta el a kitörni készülő sirást.Nem értette ugyan a magyar dal szavait,de a zene ugy belefurédott a lelkébe,hogy nem tudta belőle kitéoni a bánatot. -Fordítsa le a szövegét - suttogta inkább az éjszakának.mint a hadnagynak, aki lassan felemelte a fejét.Keze rátévedt a billentyűkre és halkan, sóvárgón szállt az ének. TTom kell nekem a világon semmi. Csak még egyszer tudnék hazamenni!... Csak még egyszer lehetnék tenálad, Párnám lesz a fehér bársony vállad... Csak még egyszer tudnék hazamenni!... -Ezt énekelték a táborban is? -kérdezte suttogva. -Igen .Mindig oz az uto lsó,. oEzzel alszanak el a fogoly tisztek... Megborzongott. A tengerről hűvös szél csapódott be az ablakon és m-igtéaázta a cserépben a virágok koronáját .Tétován nézett belé a készül? vihnr ba és - maga sem tudta,miért? - kezít nyújtotta A fogolynak. -Jöjjön ide signor Kársa... A hadnagy odament és megcsókolta a kezét. . • -Parancsoljon... Hallgatták a szál ?ugását és a szivük kalapálását. -Maguk nagyon szerethetik a hazájukat - töredezett ki a leányból. -Mcg?/arok vagyunk - lihegte a fiu. ismét ajkához szőri totta a remegő leánykoz et.-A szegényt és veszedelemben forgót mindenki jobban szereti, signorina Alma Beccali. A mi hazánk pedig ilyen. -Igen.. .Tudom. . . A háború előtt sohasem hallottam Magyaré rszá gr ól. MRga világosított fel... -Boldog lennék - perzselt a hadnagy szav. - ha tudnám,hogy belemartam a lelkébe a magyar érzésnek csak egy kicsi fulánkját is. -Horn tudja azt a fulánkot onnan senki saxkitenni - szaladt ki a leány eperajkin az őszinte vallomás és ziháló mellére ejtette széo fejét. Kcrsa Béla honvédhadnagy,aki a Doberdo poklában hónapokig századának lelke és megtestesült bátorsága volt, szinte megtántorodott ettől a nem várt választól .Felszabadultak lelkében az erővel csitított vágyak, majdnem szétfeszítette agyát az P gondolat,hogy nemcsak benne lobbant lángra a szerelem tüze,hanem a táborparmcsnok leányában is, akit zongorázni tanítgató tt.Mi lesz ebből,ha megtudja a szigorú tábornok? Most is itt ül a szomszédos szobában a feleségével és bizonyára hallgat óznak. A rettenthetetlen hős olyan gyáva lett mint a tetten ért szerelmes kamasz.De csak egy pillanatra lett benne úrrá sz a gyengeség. -0 mim Alma!- rebegte és magához ölelte a leány f e j ét .Lassan felemelte és összeért az ajkuk áz első tiszta csókban. -Üljön vissza a zongorához - kérlelte a leány.mialatt eligazgatta a haját és behajtotta PZ ablakot,mert attól félt,hogy " szál lesepri kedves virágait.- És énekel jen .Talán ugyanazt,mint az előbb. -Alma?- mit csináltok? - hangzott át az édesanyja hangja. -Vihar 1 esz,becsuktuk az ablakot - kiáltotta vissza vidáman és titokban intett a hadnagynak,hogy kezd j e .Megnyugtatásképen móg ki i s dugta a feftét az ajtónyiláson. A fogoly hadnagy keze alatt ekkrr már zúgott,búgott es harsogott ' a zongora, pedig az előbbi dallamot játszotta. Csak a sz öveg váltó zo tt meg. /Folyt .köw./ . A
