Hetikiadás, 1933. január-december

1933-06-12 / 25 [1519]

Ü e x i jciaaas sz,1933.jun 13. 6. oldal. /:"Gyerekek" Folytatás:/ A nemzetközi vásárra magammal vittem négy gyereket.Egész nap Jöttek,mentek velem,rendületlenül.Nézegettek jobhra-balra,de nem érdekelte őket semmi más,csak a reklámok.Gyűjtögették is őket fáradhatatlan szorgalommal. nem akartam megzavarni az örömüket,pedig már alig "birta karjuk a hónuk alatt szaporodó hatalmas paksamétát, Ferike dőlt ki elsőnek. - Nem birom tovább!.. ,I.Iár görcs van a karomban. A másik három kinevette.Bennük még dühöngött a gyűjtési szenvedély. Egyszerre csak észrevettem,hogy Ferike kezd elmaradozni,láttam rajta,hogy valamiben sántikál. - Miért mar;:.dozol el? - kérdeztem.Ferike zavarba jött. - Csak ki akartam osztani. - mentegetőzött elpirulva. - Mit? - Ezeket a cédulákat... Senki sem venné észre!...Az emberek azt hinnék,hogy én is a vásárhoz tartozom,.. Ebbe már nem egyeztem bele. - Ha gyüjtötted,ebadta, hát mcst csak vigyed! Amig Ferikét korholom,egy nyűgösködő,idegen gyerekhang nyafog mögöttem: - Nem viszem tovább ezt a táskát!.. .Ilinek kellett ide koffort hozni? Erélyes férfihang azonnal rendreutasította! - Ugyan!.Hiszen már majdnem üres! Talán csak elbir ilyen kis súlyt egy ekkora melák?! / ' Az én kis kölykeim x:árörvendően vihogtak hátrafele. - Apuka! - szólalt meg az előbbi gyerekhang, - Mit akarsz már megint? - Mi volna, ha beadnám a táskát,mint talált holmit a "hangos hiradohoz"I Hazamenet előtt kiválthatjátok. A gverekek mulattak az eszmén.Az apa válaszát mar nem hallottuk,mert -elsodródtunk tőlük. Nem telt ol tiz perc, hát hallottuk ám a "Hangos hiradot": - Egy becsületes fiúcska talált egy kézitáskát és egy ernyőt.Jogos tulajdonosa átveheti... stb, N -J,,* Összemosolyogtam a gyerekekkel.Ebben a percben hangos üdvrivalgással üdvözöltek a gyerekek'egy zsebrerakott kezű,fütyörésző sihedert. - Ki volt ez? - kérdeztem. , - Már nem emlékszel rá, anyuka? - csodálkozott Robi.A gyerekek kórusban tették hozzá: - A kofferes melák volt!... A gyerekek érdeklődése lassanként csökkent.Már a reklámgyüjtést is beszüntették. Lesántulva, elpilledve bandukoltak mellettem, - Van tyúkszemed? - kérdezte Robi minden bevezetés nélkül Banditól, Bandi keserveset^sóhajtott,Bosszúsan felelte: *- Van! S ha tudnád,hogy éppen most is mennyire fáj!... - Az enyém is! - vallotta be Robi kelletlenül. - Neked is van? - kérdezték Ferkót.aki csukott szemmel andalgott mellettük. Ferke egy nagyot ásitott. - Nincs!... - felelte álmosan - Mert én nem szeretem... A fiuk megbotránkozva néztek rá. - Hiszen te alszol! - csúfolták. - Dehogy!...Csak pihentetem a szememet!... - erősködött Feri. Kinevették.De nem telt bele öt perc, a fáradtság valamennyiünkön kezdett úrrá lenni.Mire észrevettem, már nemcsak. Ferkó, hanem valamennyien "pihentettük a szemünket", csak a lábaink végezték még valahogy egyhangú,trappoló munkájukat.. — — — —