Hetikiadás, 1933. január-december
1933-05-08 / 20 [1519]
ö « A RABLÓLOVAG Irta"! Szalántay Marian - ErzsJke! • kiáltott hosszan elnyújtva Nagyanyó. - Jöjj csak "be hamar! - Azonnal jövök! - Felelte vissza a leány a kertb'l, ahol épen a tulipánokkal "bibelődötto Az öreg asszony ezerráncú arcán vibrált az idegesség. - Gondolja meg: jól, fiatal ember! - figyelmeztette fontoskodva vendégét. - A Aázasság komoly, szent dolog!...Hiszen tegnap még azt sem tudta, hogy az unokám a világon van, ma meg már a kezét kéri...Ki tudja, mit hoz a holnap,ha maga ilyen gyors tempóban szokott cselekdeni...Meg aztán...hogy adhatnám beleegyezésemet, mikor azt sem tudom, Erzsike milyen érzelmekkel viseltetik maga iránt... - Szeretem és nem tudok élni nélküleI - hajtogatta az idegen most már vagy tizedszer, - De Erzsike nem egészen szabad...Féligmeddig menyasszony is... -- Nen engedem át senkinek! - kiáltott fel szenvedélyesen a furcsa kérő. Nagyanyó elmosolyodott. - Hohó! Ebbe aztán . igazán nincs beleszólása! - Nem,..Nem engedem! - ismételgette egyre az ifjú. Nagyanyó újra kiszólt a kertbe: - Erzsike! A leány most már bejött a sürgető hivásra, Keze még most is sáros a leérti munkától. A haja kócos, ahogy a szél felborzolta. Amint meglátta az idegen vendéget, csaknem felsikoltott, - De nagyanyól...Iáért nem mondtad, hogy vendég van!... - pirult zavartan. - Sebaj, kis lányom! Nem is volna jó, ha most nagyon kicsinositottad volna magad.,..Gyere csak közelebb, igy, ahogy vagy!... Erzsike besározott kezét köténye alá dugva, lépegetett csendesen feléjük. - Nagy megtiszteltetés ért, Erzsike!...Ez a fiatal ember...megkérte a kezedet ... « Ne tréfálj, nagyanyó! - sápadt el a leányka megdöbbenve. - Nem tréfa ez! - tiltakozott a kérő - Az igazság az, hogy nem tudok élni maga nélkül! Erzsike szeme tágranyilt a nagy csodálkozástól. - Kicsoda maga? Hiszen még sohasem láttam!... - Nem fontos a kilétem! Elégedjék meg azzal, hogy semmi körülmények között sem mondok le magáról!...Tejbe, vajba fürösztöm! Selyembe, bársonyba öltöztetem! Lelkem királynője lesz!...Ellesem legtitkosabb gondolatait is!.<. - És én mit adjak mindezekért cserébe? - gúnyolódott a leány. - legyen a feleségem! - Csak?! Milyen szerény! Az ifjú szemében veszedelmen tűz gyúlt. Kintha válaszában fenyegetőzés rejtőznek. - ICikositraz? Ne tegye!.. .Hiábavaló volnál... - Megőrült?! - ugrott fel ijedten most már nyagyanyó is. Erzsike vállat vonva végigmérte a fiatal embert ós szó nélkül visszament a kertbe a tulipánját közé * - Mit gondol, meddig tarthat fogva? Azt hiszi, a nagyanyám nem fog keres,tetni? Elég kicsi az ország, hamarabb rám találnak, mintsem gondolná! - Itt egész biztosan nem fogják keresni. - Hát élet ez igy magának? - Toldog vagyok, hogy mindennap láthatom. - De én már belefáradtam az örökös veszekedésbe. Egyszer majd kikaparom a két szemét... - Még vakon is szeretni fogom! - Ha szeretne, akkor lemondani is tudna rólam.,.Nem gyönyörködnék a könnyeimben, „.Könyörgöm, engedjen haza az enyéimhez! - Mindent megteszek, csak ezt az egyet nem! Megmondtam, hogy nem tudok lemondani magáról! - Gyűlölöm! - Még a gyűlölete is kedves nekem! Kigyje el, sokkal többet ér ez, mintha közönyös vclna irántam! A közöny öl...Mig gyűlöl, még reményem lehet,,. - Pedig hiába reménykedik! Majd csak megtalálom a szabadulás módját... Előbbutóbb kikerülök a hálójából! ^ ^ _
