Hetikiadás, 1931. január-december

1931-12-29 / 52 [1517]

Ket pengő. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K. szekció A Sredeti tárcája. Irta: Sz.Torna Mária, Azzal kezdődött, hogy az iskolában valamilyen jótékonycélu karácsonyi kiállitást rendeztek. Ebből - természetesen - az én kis fiam is ki akarta venni a részét. Nyomban meg is kezdte a cigánykodást. - Anyuka édes, pénzre volna szükségem! - Mire kellene? Irkára? - Nem...Egészen másra...De ez még titok!... - aztán sietve hozzátette: Nem sok kellene, csak pár fillér!...Bcldog lennék, ha adnál. - Miért titkolódzói? Tudod, hogy ezt nem szeretem! - Ne kérdezd, édes! Szeretnék valami meglepetést szerezni nektek karácsodra - Jól van, kedvesem! - nyugodtam bele - De nekem most nincs apró pénzenu Kétpengost adok, ezt azonban nem szabad mind elkeltened! Legfeljebb egy pengőt! Vigyázz a pénzre! Te már okos, nagy fiu vagy, anyuka megbízik tenned... - Nem lesz semmi baj! - nyugtatett meg a lurkó - Ötven fillérnél többet nem adok ki. Hová gondolsz? Egy pengőt!...Hát ilyen pazarlónak ismersz engem? Elmosolyodtam. Hármunknak akart ötven fillérért ajándékot venni!.*. A kétpengost odaadtam a gyereknek. Bcldog örömmel sietett el vele az iskolába. Aztán én is elindultam bevásárlási körutamra. Mire hazajöttem, a gyerek összeroskadva, szederjes szájszéllel, kabátban, hócipőben ült a forró kályha mellett. Szeméből patakban folytak a könnyek. A ruhája már csurom vizes volt,tőlük...Odarohanok hozzá, látom, hegy a hideg rázza. Kis kezecskéje csupa sár. És ő csak sir, sir fuldokió, nehéz zokogással. • Mi bajod van? - kérdeztem megrémülve. A gyerek kinyitotta - már amennyire tudta - bedagadt szemecskejét, kezét összekulcsolta s ugy könyörgött: - Ne verj meg, drága anyukám!... - többet nem tudott mondani, kicsiny teste összeomlott s ott vonaglott rettentő lelki kínjában a karjaimban. - Beszélj hát, mi történt?! - nógattam szororgva, mint aki érzi, hegy most valami borzasztót fog hallani. - Ellopták tőlem a két pengőt!... Valami nagyon a szivembe markolt. Oh, szegény kis jószágom! Szeretném összecsókolni és megnyugtatni, hogy kár ezen ennyire búsulni. Nem olyan nagy a baj, hiszen több is veszett Trianonnál... De hiába! A szülői tekintélyt fenn kell tartani...Magam elé állítom, összeráncolom a homlokom és szigorúan szélok hozzá, mert meg kell tanulnia, hogy a pénz az nagy dolog, arra vigyázni kell! - Van neked arról fogalmad, hogy milyen nagy pénz két pengő? Mit fog mondani apuka, ha ezt megtudja?...Hát ilyen csacsi fiam van nekem, aki még a pénzre sem tud vigyázni? Elvesztetted, mert haszontalan, figyelmetlen gyerek^vagy! - Nem vesztettem el, anyukám, hidd el nekem! A kiállításon még meg^volt, &R a tanitó néni nem engedte, hogy felváltsam,.,Ö fizette ki az ötven fillért*..^ Félt, hogy elszórom az aprópénzt...Csak addig tettem a zsebembe, mig az ajándékot átvettem - Ilyenformán a kár nem is két pengő, hanem még ötven fillérrel több...Nahát ez borzasztói...Még ez hiányzott,pont az ünnepek előtti... Ránéztem. Ekkora szenvedés és a tördelő kis kezek láttára nem tudtam folytatni a dorgálást- Kibukott a könny az én szememből is. Ö azt hitte, hogy ón a pénzt siratoiü s erre még jobban úrrá lett rajta a kétségbeesés, Térdre vetette magát, ugy könyörgött elgyötörten: - Anyukám! Én drága, jó anyukám! Meg tudsz nekem bocsátani?...Soha, soha többé nem feg ez előfordulni!...Mindig vigyázni fogok a pénzre, csak most ne haragudj rán!...Ha tudnád, milyen szerencsétlen vagyok én most, hegy ekkora bajt okoztam neked!... Láttam rajta,hogy nagyon a szivére vette a dolgot. Közel volt már az ájuláshoz...Nem volt lelkem hozzá, hogy tovább korholjam...Magamhoz szorítva csókoltam, ahol értem. Megigértem, hogy mindent elfelejtek, csak nyugodjék már meg, Alig tudtam lecsendesíteni. Az önérzete valahogy nem tudott belenyugodni ebbe a szörnyűségbe Avlutatt a a kis bemocskolt kezét, a körmei egészen elkoptak a keresésben.