Hetikiadás, 1931. január-december

1931-12-15 / 50 [1517]

/:"Drakula és a kísérteties kastély." folytatás:/ tedik határig zavarja.Emiatt a hölgy miatt sok kellemetlenségünk is volt már. .egboszantóbb, hogy egy béresház üresen áll miatta, mert senki sem mer tenne lakli. Itt tűnik el ugyanis a kisértet hajnal felé. - De ti, mint intelligens emberek, csak nem hisztek ezekben a mesédben? kérdeztem megütközve. - Természetes, hogy nem hiszünk! Ha mindez igaz lenne, akkor ne^ronJc is látnunk és hallanunk kellett volna valamit. De ezek a dolgok, nem tagadom, erősen tartják magukat a mi embereink között...Viszont az is igaz, hogy mi nem vettünk magunknak annyi fáradságot, hogy utána jártunk volna a dolognak. Délután belevettük magunkat a fenyvesbe, az őzikék köze. A termeszét fenséges szépsége feledtette velem Drakulát, a kísérteteket és az átélt izgalmakat. Séta közben szedtem egy hatalmas csokorravaló fagyöngyöt, a halastóból pedig kihalásztunk egy hatalmas csibort a fiam rovargylljteménye részére.^ Este, a vacsoránál sokat beszéltünk a kellemesen eltöltött délutánról. TCésobb valami csekélységért a szobámba igyekeztem. Egy egész ser termen kellett keresztülmennem, de a sötétben nem találtam meg a villanykapcsolót s mert a hátiakat nem akartam zavarni, tapogatódzva, meg-me^botolva jutottam el a szobámhoz. Gyanútlanul benyitok...A következő percben különös, mozgó, szelie.űszerü valami csapódott hozzám..,Ijedtemben majdnem Összeestem, - Magasságos egek! - sóhajtottam fel elgyötörten. - Hát mi volt ez már luegint! ? Félszemmel as ajtó felé sanditottau. A homályban is tisztán láttam, hogy egy imbolygó alak áll az ajtóban. Homlokomra kiült a halálos veritek. Jobban kinyitom a szememet, hátha csak a káprázat játszik velem?!... Hajmeresztő! Valaki tényleg áll az aj tóban„..Ebben a szörnyű pillanatban a háziaknak ez a kijelentése jutott az eszembe: "I.í? még nem vettünk annyi fáradságot, hogy utána jártunk volna a dolognak.

11 - Bolondság!...Szellemek nincsenek!... - bátoritot+am magam vacogó fogakcal. Nagyot fohászkodtam s felrántottam az ajtót. A következő pillanatban, mi tagadás, koromat és súlyomat meghazudtoló könnyedtséggel átrepültem a veszélyes zónán. Kikor már a szobámban voltam, fellélekzettem és egyenesen a már jól ismert villanykapcsold felé igyekeztem. U$közben ujabb rémség megint megállásra kényszeritett... Jöttek-mentek, motoszkáltak, kaprrtak és rágcsáltak a szebában. - Egéri - gondolom kissé megriyugodva. - Mégsem lehet egér!...Az sokkal csendesebben motoszkálna...A zajból Ítélve egy egész ármádiának kell itt lennie...Micsoda fura hangok!...Oh, bár j^nne bejralaki!...Közel vagyok a megőrüléshez!...Szörnyű pillanatok!...Sehol egy élő lény, csak a "Drakula-vekker" vigyorog felém a sötétségből...Ugy érzem, l>gy mindjárt megfulladok...Valahogy megemberlem magam és felgyújtom a villanyt ... Csend...Sehol senki és semmi!...Azaz mégis...Az ajtókilincsen ott diszeleg az én hatalmas fagyöngybokrétám-.. .Ez a rémületes rejtély hát megoldódott... De a másik!...Figyelek. Most angyali csend van. Próbát teszek, eloltom a villanyt ... Újra megindul a zörgés. Most már mérsékeltebben rémüldözöm. A hang irányába figyelek...A zaj az asztal felöl jön...Mi lehet az?...Rettenetes!... Felsrófolom a lámpát...Semmi!...Az asztalon csak egy ártatlan dobozka... Felemelem...A doboz megmozdul!...Szent Isten!...Mi lehet ez?... Fránya vigye el!...A csibor!... Ezt aztán nem meséltem el házigazdáimnak. Hogyne!...Hogy még jobban kinevessenek!?...