Hetikiadás, 1931. január-december
1931-11-24 / 47 [1517]
, , . , K. szekció lietikiadas. , 47.sz.1931.nov.24. . olcal. Kel lemi Ke lem a. . IrTa : Igmáncii Géza- Szervusz! Kellemi vagyok. Kond kérlek, az öreg Kagyari dur-ban, vagy mol -ban"játszik? Ezzel rontott nekem, amikor először benyitotta az ezredparancsnokság művészien kifaragott ajtaját és már előre örültem, hogy milyen jó lesz , az enyhe melegben kinyújtózkodnom az öt óráig tartó fagyoskodó lovaglás után. Nagyon Bambán bámulhatiam • , mert szinte fenyegetően nvalt rám. - Te most jöttél hazulról* Biztosan hallgattad az öreget a Bikában. Csak ki vele bátran! En akárhogyan utánozom is, nem találom-el a Repülj fecském-nek azt^a kellemes hangulatát, amivel Kagyari bűvölt el. Hallgass csak ide! Még szaporázta a szót, amikor már kezében volt a hegedű és húzta a nótát. Hátrafésült, lobogó vöröses sörényéből egy varkccs belekeveredett a hegedű nyergének cifraságaiba. Hosszúkás, borotvált képe átszellemült. Kigombolt zubbonya alól kikandikált fehérnek epen nem tisztelhető dupla kemény gallérja. Csukaszürke pantallónadrágját bizonytalanszinü és eredetű bőr lábszarvédóbo_ szorította és nagyszerű öltözetét hegymászó bakancs egészítette ki, amit a volhiniai homokban és mocsárban senki máson sem láttam. Óvatosan körülnéztem a homályos fedezékben. A rajkályha árnyékában megmozdult a telefonos tizedes és fővetéseel tisztelgett. Kit tapodjam, megnyugodtam, amikor láttam tömzsi izmos alakját és egészséges nyílt arcának nuncutkás mosolygását. Tehát nem vagyok egyedül ezzel az őrülttel, aki ügyes átmenettel más hangnemben újra elkezdte á világhírű debreceni prímás nótáját,de felénél sem tarthatott, amikor hervadt ágként lekókadt a karja és fájdalmasan ougyborékolt ki keskeny ajkén a gyötrődés. - Hiába! ... Nem tudom... Negyedik hónap ja próbálom, mécsem találom el... V - ' v * Láng\csapott ki a szeméből. Közelebb lépett hozzám. - Hát te sem tudod?!?... Kár -már a pisztolyom után nyúltam, amikor megnyílt'a fedezék homályos ajtaja és előttem állt vidáman cigarettázva az ezredes. Tisztelegtem. bemutatkoztam és jelentettem, hogy bevonultam az ezredhez; Megrázta a kezemet. -Isten hozott fiam! Vártunk. Gyere be hozzám... Vállamra tette a kezét es ugy indult .nk meg, de Kellemi utunkat állt a • i / - Ezredes uram,ez mégis borzasztó, hogy ez a -auktor most jött hazulról és nem tudja, hogy LIagyari dúrban, vagy mol -ban játszik-e? - Kikor voltál Debrecenben? - kérdezte tőlem-mosolyogva az ezredes és negédesen pödört egyet deresedő dus fekete bajuszán: - Azt hiszem, negyedikes gimnazista lenettem, amikor átutaztam az édesapámmal, bent a városban sohasem voltam. - Hát hova való vagy?! - csapott rám Kellemi. - Dési. - No látod! - vágott közbe az ezredes - Hét akkor honra n tudhatni? Az egész ezredben egyetlen egy debreceni lakos tiszt ven, de az meg botfülű. Gyere... Bent a belső gránátmentes kisszobában első kérdésem az volt, hogy ki oz a különös ember? - Kellemi Kelemen? - komolyodott el váratlanul a jóságosarou ezredes, akinek a nyakán ebben a pillanatban nem is láttam az aranypaszományt és a hat csillagot, hanem a magyar urat, a családapát. - Szegény fiu amolyan megbicsaklott magyar tehetség. Csak a lángész képesit ilyenre. Olyan zenei tehetség, amilyen kettő sem szaladgál most a világban. Minden hangszeren művész. Elméleti tudása megdöbbentő. Bejárta Európát és Amerikát. Diaoalut volt a vándorlása - Ha jól láttam, nincs rangja. Még nem is önkéntes... - Igen. Közember, pedig érettségibe, zenetanári oklevele és jogi alapvizsgája van. De külföldi utjai alatt megfeledkezett katonai köt elezé'ttségéről. Büntetésből vonták el az önkéntesi lógat. Hozzánk k rült...Itt tartom. Keg-gróbáltam, hogy helyrehozzam a dolgát. Hallani sem akar róla. Szegény jó fiu ... - Kellemi Kelemen? Hogyan lehet valakinek ilyen neve? - mondtam halkan. - Először művészi névként használta, azután hivatalosan is megszerezte. Ebben a névben képletesen benne van az egész különös ember... /foTvt.köv./ *\0*)