Hetikiadás, 1931. január-december

1931-09-29 / 39 [1517]

/:"Csárdás kis kalapot T#3*eJt" Folytatás:/ °

RS

^K

G

«JS!

ÉUA:Í - Elfacsarodik a szivem,ha látom,miifcyen kurtán "bánik modelljeinkkel.. .Kegyelem nekik! - Nincs kegyelem!

c-.Gyerünk tovább! - Tulaj donképen milyen kalapot méltóztatik? - Ha én ezt tudnám; Valami egészen egyszerűt, szépet, mutatósat,de lehetőleg tollak nélkül. - Talán ez megfelelő lesz! - Hát ez igen, ez megfelelne, csak épen hiányzik róla valami...Egy kis s:lag, Gráf Zeppelin, vagy Bremen felirással... - Gúnyolódni méltóztatik!,.. - Na^hallja, ha ilyen^iskoláslányka satyakot kinál... Ezután sürü egymásutá'can már csak vagy ötszáz kalapot próbáltam.A vége a

rlett,hogy egészen megbarátkoztam ezzel a lehetetlen divattal.Most már a tollasok között kezdtem keresgélni.Hogyne,majd pont én viselek olyan kalapot,mely mér kiment a divatból!...De az uram?!...szólalt meg a lelkiismeretem. Ejh, majd csa". "beletörődik ő is. - Emellett maradok! - s rámutattam arra,amelyiket legelőször felpróbáltamt - Tudtam! - kiáltott fel a kisasszony diadalmasan. - Mi az ára? - kérdeztem elszoruló szivvel s közben árva tizesemre gondoltai - Harminc pengő! - vágja ki őkelme szemrebbenés nélkül. • - Ugyan!...Kinek van ma ennyi pénze kalapra? - Pedig ennek ennyi az ára! Ebből nem engedhetek. - Kár! - mondom s egyenest az ajtó felé tartok. A iaamzellnak majdnem leeső-'-az á^lla, - Tessék valami elfogadható árat mondani! - szólt a kisasszonyodé én folytattam utamat az ajtó felé.Utánam szólt: - Huszonnyolc pengő! A fejemet rázva mentem tovább az ajtó felé. - Huszonöt! - alkudott lefelé, de én már az ajtóban álltam. - Hát mennyit óhajt érte adni? -"Tizet! -^mondom én is szemrebbenés nélkül. - Arról szó sem lehet! • Akkor Isten velük! - Tessék várni egy percig,beszélek a tulajdonossal...Kérem,főnök ur, "a hölgy" tiz pengőt Ígér ezért a „modellért! - Lehetetlen! - válaszol a főnök ur, - hisz a toll maga hat pengő rajtái Künn,az utcán fellélegzettem.Mégis jó gondolat volt tőlem ez a tiz pengő. Ha most pénz lett volna nálam,akkor...még gondolni sem jó rá,mi lett volna otthon.Mig ezen elgondol

>

__'kodtam,egy kéz nehezedik a vállamra. A mamzcll volt- Tessék visszajönni! Mit szaporítsam a szót? A szép kalap, a divatos,a tollakkal együtt enyém lett potom tiz pengőért, örültem neki, de örömöm nem sokáig tartott. Amikor hazaértem,vendég várt.Fiacskám egyik kis pajtása jött el a mamájával.Amig rá leültünk diskurálni,addig a gyerekek a szomszéd szobában játszadoz tak. Egy idő múlva benéztem hozzájuk, hát majd' kővé meredtem a rémülettől. Az én szép,uj kalapom a fiam fején volt,vállán a puska, - Mit csinálsz,te haszontalan kölyök! - rivalltam rá. - Csendőrö&t játszunk! Ne zavarj most bennünket! - volt a csendes válaszDe erre már elfogott az indulat s drága fiacskámat jól kiporoltam.Máskor :

' ilyenkor orditani szokott,mint egy sakál,most azonban nagy,csodálkozó szemmel nézett rám. Szinte indignálódva kérdezte: - Hát komolyan, hordani akarod ezt a - vacakct? Kijelentése nagyon szivén talált.Valahogy kedvemet szegte.Most már csökkent érdeklődéssel néztem féligmeddig megtépázott párisi modellemre.De ez még semmi Mire az uram hazajut: és meglátta a megtépázott strucctollat ,legyintett egyet a kezével és némi elkeseredéssel csak ennyit mondott: • Oh, asszonyi hiúság!...Ha már toll, miért nem inkább pávatoll!?... ...Hát kellett ez neke.r?! .. ,