Hetikiadás, 1931. január-december

1931-05-05 / 18 [1517]

A Csehországgal hónapok óta tartó kereskedelmi,szerződósnólküli állapct,ugy látszik,vége felé közeledik, Eagyarcrszág ismételten kifejezett tárgyalási készségét most kövottc a cseh kormánynak az az elhatározása,hogy megbízottját Budapestre küldje a kereskedelmi szerződós kötésére irányuló tárgyalások megkezdésére. Mint ismeretes, a mult év decemberében folytatott„tárgyalások a csehek tulzctt követelései miatt hiúsultak meg. Az ezt követő szerzedes nél­küli helyzet nagy hátrányokkal járt a cseh gazdasági életre és nagy karokat is okozott-a cseh kormány mégis húzta-halasztotta énnek a helyzetnek megszün­tetésére a f szükséges lépések megtételét.Végül is azcnban kénytelen volt enged­ni a saját országában egyre gyakrabban és egyre erősebb hangon jelentkező követeleseknek,hogy igyekezzek ennek az állapotnak véget vetni._ A cseh minisztertanács a maga részéről már megallapitetta.az uj kereskedelmi tárgyalások irányvonalait, egyelőre ugyan,még csak általánosság-; ban.Utasitása szerint a cseh delegációnak a behozatal és kivitel szabályozásá­nak az alapján kell mejd tárgyalnia, ami mellett a magyar agrártermékek be­hozatalát kontingentálnák. Ez a kérdés fog,a legtöbb vitára alkalmat adni. - , • A őséneknek ugyanis az a törekvésük, hogy minél több ipari cikket szállítsanak „nekünk, de,ezzel szemben a magyar agrártermékek behozatalát meg az előbbi szerződósben megállapított kontingens alá szeretnék szorítani.Saját mező gazdasági termelésük védelmét hozzák fel erre indokul, pedig ez a termelés lakosságuk ellátásár nem elegendő és amugyis bevitelre szorulnak.. A Magyarorszagról való,behoza táltól való idegenkedés oka inkább^ abban keresendő, hogy a termelés általános érdekeit is erősen károsító világ­verseny hatása folytán a magyar gabona beszerzése nem történhetik olosóbb áron., mint mas országokból,főleg pedig a tengerentúlról.Csehország kormányfórfiai az' ipari termékek kivitele és a mezőgazdasági termékek behozatalának egymással szembeállításánál minél több előnyt szeretnének elérni,minél kevesebb áldozat árán. Szerződós kötése,azonban csak ugy jöhet létre,ha mindkét fél meg­felelő áldozatot is hoz a részére biztosított előnyökért. Ha mi piacot adunk a cseh ipar gyártmányai szarára, teljes joggal követelhetünk megfelelő elbánást mezőgazdasági terményeink részére. » A magyar kormány ezen a téren a maga részéről meg is tesz minden lehetőt. Hiszen eddig is láttuk,hogy a kormány mennyire felkarolta a mezégaz­daság érdekeit,igy természetesen a külföldi piacok szerzésének ügyét is. Egyik piacunk éppen Csehország volt és remélhetőleg lesz a jövőben is elsősorban a,földrajzi közelség miatt.Ü szállítási költségek ez esetben ugyanis nem drágít­ják meg lényegesen az árakat. Mennyiben azonban a csehek ismét túlzott követelésekkel ós csekély engedményekkel állanának elő a mi expcrtJcilátásaink akkor sem reménytelenek,' Cet ujabban e téren örvendetes jelenségét tapasztalhatók.A német birodalmi kor • many epen a napckban,határozta el,hogy nagyobb mennyiségű búzát enged be az országba mérsékelt vámtételek mellett és ebből a célból elsősorban magyarorszag­hoz fordul,de azonkívül Olaszország is kifejezte hajlandóságát arra,hogy tekin­télyes gabonamennyiséget vesz át megfelelő aron. Van tenát fegyver a kezünkben, mellyel élhetünk az esetleges tulzot' igenyekkel szemben.A számunkra máshol is kínálkozó piacok láttára pedig talán érvényesülni frg az a belátás, szomszédunknál is,hogy kérni csak akkor lehet, ha megfelelő viszonzást is -dunk érte. Hogy a tárgyalások kedvező eredménnyel járnak-e,azt ma még lehetet­len, előrelátni.Á mi jóakaratunkon ez nem fog múlni egyetlen előfeltétele tehát .hofíTv hasonló ioszándékkal találkozzunk.

Next

/
Thumbnails
Contents