Hetikiadás, 1930. január-december

1930-12-16 / 50 [1516]

/:Ibn Abdullah megtérése. Folytatás:/ KARÁCS0W1 8ZAMHOZ! alakok vágtattak felénk: az örömmámorban ujjongó törzs,élén a hírhedt sejk, Ibn Abdullah.Hogy mennyi szitkot,átkot szórtak felém,mi^ beértünk a duárba, el sem mondom,Meg ma is borzong tőle a hátam,Az egyik £ábortüz mellet ledobtak,mint egy zsákot.A törzs apraja,nagyja körém gyülekezett.A vészt jósló arcokból nem sok jót olvashattam ki.Azt hittem,ütött az utolsó órám. Egyszerre átfurakodott a tömegen egy fiatal nő,amolyan keleti szépség, festői ruhában,odasietett a sejkhez és felindult hangon mondott neki valamit. Rövid,izgatott szóváltás folyt le köztük,melyből nom sokat értettem,csak anynyit,hogy egy egy kis gyerekről van szó.Az öreg sejk feketére sült arca. egy árnyalattal világosabb lott,nyugtalan szeme lázban kezdett égni. • - Vigyétek a hitetlen kutyát az egyik üres sátorba! - rendelkezett rólam. - őrizzétek,mint a szenetek fényét,mert Allahra mondom,a dzsinneknek dobom oda hitvány lelketeket!... Azzal elrohant.Engem bedugtak egy piszkos sátorba,két fegyveres őr odaült mellém.Kutyául éreztem magam.A kötelek mélyen bevágódtak a húsomba és minden kísérlet,hogy megmozduljak,kimondhatatlan kínokkal járt.Igy telt el egyik örökkévalóságnak tetsző óra a másik után-.Hajnal felé elnyomott az álom, de a fájdalom nem engedett nyugodni.Beletörődtem a változhatatlanba és biztam az isteni Gondviselésben.Lassanként odáig jutottam,hogy elfásultam a tesi kinok iránt és tudtán másra is gondolni.Eszembe jutott,hogy ma van karáfr csony napja. Karácsony!...Másnak az öröm napja,nekem a halálos kínszenvedésé!... Enyéimre gondoltam,az ismerősökre,akik otthon a karácsonyfa tövében,szeretteik körében örülnek a Megváltó születésének.Vájjon nekem is Megváltóm lesz-e? Kaleidoszkopszerüen változtak, agyamban a gondolatok. Reggel neglibbent a sátor függönye s a törzs véneinek élén belépett Ibn Abdullah .Legdurvább hangján támadt rám.-, - Kezünkbe kerültél hát,hitetlen kutyalHiába hivnak az "ész atyjának", nem gondoltam volna,hogy ily ostobán futsz a csapdába!...Most megfizetsz azért.,hogy segítségeddel győzött legnagyobb ellenségünk,a Sorah törzs...Most megfizetsz elvesztett barmainkértl•.. a Gyáva!... - felelten megvetően.Ennél nagyobb sértést alig vághattam volna fejéhez. - Te disznóevő,nyomorult eb!...Szólj még egy szót és kitaposom tisztátalan lelkedet!.., - orditotta és teljes erejéből belém rúgott. - Nagy- vitézségre vall,sértegetni a védtelen ellenséget! - Mostriég nagy a hangod, Ész Atyja! - gúnyolódott Ibn Abdullah. - De ha majd belátod,milyen ostoba vagy,kérd meg hamis istenedet,akit ti hitetlenek Isa ben Maryamnak hivtok,tegyen csodát és szabadítson meg tőlünk!... Durván, nevetett a tréfán.Behunytam szemem,hogy ne lássam sátáni arcát. Fülemet azonban nen tudtam eltakarni,így hallanom kellett a rettenetes szitkozódást .Hosszú ideig gyönyörködött testi és lelki kínomban,étlen,szomjan hagyva,továbbra, is megkötözve...Eltelt az egész nap.Huszonnégy órája nem ettem,nem ittam,rémesen gyötört az éhség és- szomjúság,de mindig uj erőt Öntött belém a Karácsony nagyszerű gondolata.Lassan beesteledett.Az egyik csillagocs-ka halvány fénye bovillogott a sátor felső nyilasán,Mintha a betlehemi csillag jelent volna neg a fejem felett... Őreimet egész nap nen váltották le és estére ők is nagyon elálmosodtak. Látszott rajtuk,hogy alig birnak megküzdeni az ébrenléttel.Lecsuklott a fejük, puskájuk kiesett a kezükbei.Elaludjak.Odakünn elcsendesedett a tábor,a torzs nyugovóra tért.Magam is is elszunditottan. Egyszerre arra ébredtem,hogy valaki óvatosan végigtapogatja testemet. Alig hallhatóan suttogtam: - Ki az'?. . . - Ébren vagy, Abu Sillah? - kérdezte egy leheletszerű hang. - Nem alszom! Ki van itt? -.Én vagyok itt, a sejk lánya...' - Mit akarsz tőlem?... Gyönyörködni kínjaimban?... - Téged Abu Sillannak hivnak s azt hiszem,hogy egyedül" te segíthetsz nagj' bajomban! - En?...A fogoly?... - csodálkoztam. - Csak te! Lelkemnek lelke,életem fénye,a kis fiam nagyon beteg!... - Mi a baja? * - Nem tudom...Tegnap reggel még vígan játszadozott pajtásaival s ma már távozni akar belőle a lélek...Mentsd meg őt!... - könyörgött elcsukló -zokogással az asszony.