Hetikiadás, 1930. január-december
1930-11-25 / 47 [1516]
Bolettafelemelés helyett segély.! kapn ak a szántóföldtul ajáonosok. A mezőgazdaság megsegítését tudvalevőleg a bolatta felemelése által akarta a kormány megoldani* Á javaslat kidolgozása folyamán azonban kiderült hogy sok nehézség áll útjában annak, hogy az előrehaladott szezonban igazságosan lehessen megoldani a visszamenőleges érvényű bolettafelemel ést. Ezért ugy határoztak, hogy a boletta f elemelése "helyett a szántóföldek nagysága arányában juttatnak a gazdáknak segélyt, A megfelelő törvény javás lat már el is készült, s a- ' szerint a segélyösszeg kataszteri holdanként 2 : «. pengő lesz,- ezt az összeget az adófizetésnél mindenkinek,javára irják. A 30-5C holuas ^azdák február 15.-ig, egy másik birtokos csoport későbbi időben, / egy harmadik.gazda kategória pedig meg későbbi időpontban részesülnek ebben a segélyben. A segélyt elsősorban közadók tartozására kell fordítani, de ha közadóiát a gazda már megfizette, akkor a hátra levő segélyt készpénzben adják meg neki. A,termelési segély a földtulajdonosokat, vagy , haszonélvezőit .illeti* .A segélyezéshez szükséges fedezetet,az őrlési adó kivetésével akarják előteremtenie Azt a körülbelül.3 millió métermázsa gabor át kell megterhelni, amely még kereskedelmi őrlésű forgalomba kerül ós gondoskodni kell á vámőriőrmlmok megfelelő ellenőrzéséről is.- "Erre az ellenőrzésre az őrlési tanusitvány szolgál. Nem'kell azonban őrlési adót fizetni olyan gabona után, melyeta boletta törvény is mentesített. Az ilyen adó alól mentesítettek nem fizetnek tehát azok akik maguk használatara termelnek, vagy illetmény képen kapják a gabonatj tehát a. konvenciós cselédek, az aratók, a sommások, a jegyzők, a tanítók, egyházi férfiak,stb :. Az őrlési . tanúsítványt nem szabad össztóvesztB ni a hasonló háborús intézkedéssel, amikor az volt a cél, hogy mindenki minél evesebbet őröltessen. Test mindenki őrölhet annyit', amennyit el akar fogyasztani, minél többet, annál jobb, mert annál kevesebb gabonának a kivitelérői kell gondoskodni. 4 vamőrlésből származó lisztet azonban forgalomba hozni nem szabad. A mentességi tanúsítványt a jegyz L; ,vagy. g polgármester állítja ki. A munkanélküliek statisztikája. A munkanéIküliség problémája ma íúár nemzetközi nagy gazdasági betegséggé fejlődött ós internacionális szervezetek is erősen foglalkoznak az adatgyűjtéssel. A legutóbb a genfi nemzetközi munkásszövetség adott ki egy statisztikát arról, hogy mekkora a világ ipari országainak munkanélküli állománya. Ezá statisztika Magyarország munkanélkülij'eit 20,000-re becsüli. A nagy munkanélküli áradatból egyedül Franciaország mered ki mint a száraz sziget, amelynek közel ál milliós lakossága mellett mindössze lOOO munkanélkülije van. Ezzel szemben legrosszabbul áll Németország, amelynek 3,184,000 munkanélkülije volt az utolsó hivatalos számlálás szerint, ugy hogy ott minden huszadik ember munkanélküli. Angliának 2,'100,000 a munkanélkülije, ami azt jelenti, hogy minden 22 lakosból egy nem dolgozik. AZ Egyesült Államok munkanélkülijeinek számát a genfi statisztika 4 millióra becsüli, ami azt jelenti, hogy itt minden harmincadik ember munkanélküli. Nagyon érdekes a statisztikának az a::, adata is, amely SzovjetOroszországra 1,500,000 munkanélkülit mutat ki, de egyben mindjárt azt is hoz záfüzi, hogy I.Ioszkvából cáfolják ennek a számnak a valóságát. Azonban akár megfelelnek ezek. a sziuáOE TÖKÉLETESEN A VALós ágnak, akár nem, annyi egészen - bizonyosan kiviláglik belőlük, hogy a gazdasági válság és az ezzel együtt járó tömegnyomoruság ma mór az^bgész világra kiterjedő . nemzetközi betegség, amelynek megszüntetése tehát nemzetközi érdek.